Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bertha Csilla: Yeats nó drámái - nemzeti gondolat és egyetemes jelentés

teniük: „Egy dolog teljesen bizonyos. Ahol csak lappang, a régi, képzeletgazdag élet, új életre kell azt kelteni, vagy a legrosszabb esetben, életben tartani, és Írországban valószínűleg ez a Gael mozgalom feladata.” (Explorations)

Bármelyik oldalról közelítette is meg Yeats ezt a kérdéskört, mindig ahhoz a meggyőződéshez jutott el, hogy a nemzeti irodalomnak a népi kultúrából kell kinőnie. „Minden nemzeti drámai mozgalom vagy színház az olyan országokban, mint Bohémia vagy Magyarország, mint az Erzsé- bet-kori Angliában is, az egyszerű emberek tanulmányozásából nőtt ki, akik bármely más osztálynál, jobban őrzik a nemzeti sajátosságokat, s a nemzeti történelem vagy legenda képzeletbeli újjá- teremtéséből.” (Explorations)

A színházalapítás, a drámai mozgalom első éveiben Yeats romantikus, inkább allegorikus, mint szimbolista költői drámáiban élesztgette a nemzeti hagyományokat, a legendás alakokat, történeteket. De annyira iszonyodott a kor kommersz, naturalista színházától, s a közvetlen, didaktikus vagy propagandaszerű hatásoktól, hogy minduntalan olyan formát keresett, amely eltávolítja a nézőt a mindennapi konkrét valóságtól, ugyanakkor a lelki életével intim közelségbe kerül azáltal, hogy a legmélyebb — tehát legegyszerűbb, egzisztenciális — érzéseket, szenvedélyeket fejezi ki. Amelyben az egyéni és az emberiségnyi tartalmak szorosan ösz- szefonódnak, de — az ősi rituáléhoz hasonlóan — a sajátos színek egy-egy közösséget össze is fognak s különbözővé tesznek a többitől. Amelyben a „szépség és igazság”, az esztétikai és etikai szféra szétválaszt'hatatlan egységben jelenik meg.

Saját útkeresései, esztétikai elgondolásai olyan irányba vezették Yeatset, hogy amikor találkozott a japán nó drámával, abban törekvései megvalósult példáját, hitének megerősítését találta. A színjátszás ősi állapotát tükröző, rítusszerű, stilizált, szimbolikus, emelkedett költői drámaforma az élet utánzása helyett átalakítja azt az egyetemes anti- téziseket szintetizáló és megbékítő emberi képzelet segítségével. Ez a teljes ember kifejezését (test- lélek-szellem egységében) célzó organikus szemléletű dráma olyan keretet adott Yeats kezébe, amelyet megtölthetett — a líraiság és szimbólumok áttételein keresztül megnyilatkozó — nemzeti tartalmakkal, s amely így hatalmas ívben összekötötte az egyént a nemzeti közösségen át az emberi és kozmikus egyetemességgel.

A nó drámamodellt négy egyfelvonásosban követte a legszorosabban Yeats, de későbbi darabjaira is kisebb-nagyobb mértékben hatottak annak formai megoldásai. A négy Yeats-féle nó játék lelki-szellemi történésének villant föl a két világ

— a földi és a transzcendens — határán, találkozási pontjában. A három esetben ír, a negyedikben keresztény mitológiából vett cselekménymozzanat

— nem mindenhol ugyanolyan arányban ugyan, de nyilvánvalóan — a konkrét alak, helyzet problematikáját mély pszichológiai, erkölcs- vagy létfilozófiai síkkal társítja.

Az eredeti nó játékok zen-buddhista békéjétől, bennük az ember és a természetfeletti töretlen harmóniájától messze eltér Yeats keményebb, dinamikusabb, tragikusabb világa. Egyéni beállítottsága, dilemmája a szemlélődés és a cselekvés között, a konfliktusokkal tele ír helyzet, az írek és az emberi nem tragikusnak látott sorsállapota tragédiát íratott vele a meditativ, derűs nó drámák hatására. Tragédiát akkor is, amikor az ősi erényeit nélkülöző Írországnak föl akarta mutatni a hősiesség, bátorság, önfeláldozás, lelki nagyság szép példáit.

Cuchulain, a legendás ír hős, A sólyom kútjá- ban (1916) a hősiesség, a sorssal való bátor szembeszállás, a heroikus jellem és magatartás képi megfogalmazása. Bár az örök életet ígérő csodakút vizéből nem tud inni, de amikor alkalma nyílik az élet mélyebb, intenzívebb megélését lehetővé tevő kontaktus teremtésére a szellemi világgal, nem habozik, tudatosan is vállalja az egy bátor lépése által előidézett harcot, s akár az átkot is. Ez a kapcsolat a félig földi, félig túlvilági lény, a sólyomlány — Cuchulain démona, antiénje (vagyis időtlen, tisztán szellemi énje) — segítségével alakul ki, s így a dráma az önmegvalósítás, az ön- azonosulás drámája is. Az önazonosulásé, ami Yeats szerint a hős sajátja, s egyben a költőé is, mivel az íreknél a hősi és költői magatartás és létviszony azonos.

Yeats képalkotásában, szimbolikájában is ötvözi az egyedit és általánost. A csodára váró, de a csoda pillanatában elgyengülő, elalvó ember (a kút mellett ötven éve várakozó Öreg ember) például világszerte ismert motívum (számunkra elsősorban a Csongor és Tündéből), még inkább az örök élet vize, a csodakút. Ennek azonban a mellette álló mogyoróbokrok, amelyek csak az íreknél jelképezik az életfát, sajátos nemzeti színt adnak. Markánsan példázza Yeats szimbólumteremtő módszerét a sólyom figurája: a néphit s a mítoszok ar- chatípusokat szolgáltatnak számára, ugyanakkor a sokféle jelentést vibráltató allúziók drámai feszültséget teremtenek magukon a szimbólumokon belül. A madár, amely az ősi mítoszokban a lélek, a szellem képe (Egyiptomban csakúgy, mint az íreknél vagy a magyar sámánfa-, életfaábrázolásokon), Yeats műveiben változatos jelentésárnyalatokkal gazdagodik: hol a művész, a művészet, a maradandóság képe, hol az Örökkévaló hírnöke, máshol a múlandóságot transzcendáló lélek. E drámában is a természetfölötti birodalom lakója, de asszonyi alakjában a földhöz kötődvén egyben a két világ közötti közvetítő is. Hangja, az Ozirisz sírján növő ágakon élő, s az isten lelkét megtestesítő madáréhoz hasonlóan, prófétai erejű. Szerepe, természete az ír néphitben gyökerezik: mint az ottani fekete madarak, rosszat hoz, (átok sújtja, aki a szemébe mer nézni), de mint a tündérek, vonzó szépségével s mágikus táncával elbűvöli, s veszélyes utakra csábítja Cuchulaint.

A darab költői, emelkedett, jambikus lüktetésű sorait a kórus (a három muzsikus) formálisabb, kötöttebb versei fogják közre, amelyek meghatározzák a témát, s kozmikus-egyetemes létbe helyezik a történést. A képi, zenei és ritmikus hatások — a nó drámákhoz hasonlóan — a befejezés előtti táncban kulminálnak, a sólyomlány bűvös táncában, amely a szavakkal már kifejezhetetlen érzé48