Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: Bíró Lajos és a "Kúnszállási emberek"

bódéban. A szolnoki vásáron meglátja őket a tanító. Szótlanul téi* haza Kúnszállásra, és felakasztja magát.

Nem tragikus, hanem optimista befejezést kap a Gábor és Brigitta. Az ifjú házas Gábort behívják katonának. Fiatal felesége a nagy magányban az egyik látogatóval tölti az éjszakát. A falu mindent tud és lát. A leszerelő Gábor már a vasútállomáson hírt kap felesége hűtlenségéről. Válni akar, elhagyni a házat és Brigittát. Egy nagy zivatar idején az asszony főztét és szíves kínálását azonban elfogadja és kibékülnek. Válás helyett arra a következtetésre jut: a törvény rossz, amely a fiatal házasokat egymástól elválasztja, mert az asz- szony törődést, finom bánásmódot igényel és érdemel.

Ma is bejárható, valóságos helyszínrajzot ad Bíró Lajos a Matyi című novellában: „Matyi — Gombócz Mátyás — gyerekkorában sokat játszott a kúnszállási vásártéren, amelynek homokdombjairól az egymás után jövő kúnszállási gyermekgenerációk sorra elhiszik, hogy az egykori kúnszállási vár maradványai.” A leírás így folytatódik: „... lapos a vidék, mint egy tányér, ahol nem homok, ott zsíros fekete föld, egyetlen termése a búza, egyetlen fája az akác, a kúnszállási gyerekek vágyakozva nézegetnek észak felé, amerre a Mátra körvonalai látszanak, dél felé, amerre a Tiszát tudják, és az olvasmányaik és a fantáziájuk nemzedékről nemzedékre várrommá varázsolja a vásártéri homokbuckákat.” Itt nő fel Matyi, aki aztán kimarad a gimnáziumból, és az apja boltjába kerül, ahol a heti vásárok idején mozdulni sem lehet a zsadányi, átányi, komiéi parasztasszonyoktól. Beleszeret Rácz Angélába, hőstettet szeretne véghez vinni, hogy szerelmét igazolja. Kigyúlt egy cselédház, bennmaradt egy kisgyerek. Matyi hősként rohan az égő házba, kimenti a gyereket, és eszméletlenül esik össze. Angéla gyengéden ápolja. Aztán kiderül, hogy Matyi gyújtotta fel az épületet, hogy hőstettét végrehajthassa. Apjának anyagi kára származott a hirtelen hőstettből, és elveszíti Angéla szerelmét is. De aztán telik-múlik az idő. Angéla nem talál hozzá való kérőt. Matyi jeletkezik, bevallja, hogy Angéláért tett mindent. Az esztelen gyújtogatás is ezért volt, hogy bizonyítson és elnyerje a szerelmét. Angéla boldogan megbocsát, egymáséi lesznek. Meseszerűen zárul a novella: „most is élnek, ha meg nem haltak”.

A történet arra is lehetőséget adott, hogy Bíró a hevesi tűzoltóságról, a falvakat és városokat pusztító tűzvészekről képet adjon. A humor, a jókedv pillanatai, a szociális-társadalmi rétegződés, a falura jellemző társadalmi ellentétek is feltárulnak az ábrázolás és elbeszélés révén. Az önkéntes tűzoltókhoz a kényesebb, vagyonosabb, tehetősebb legények nem szívesen álltak be. Az önkéntes tűzoltók uniformist hordtak, a mellükön két betű állott: ö. T. Ez természetesen azt jelentette, hogy önkéntes tűzoltó, de a fantáziadús kúnszállási humor így olvasta: ökör, tinó. A kunszállási kaszinó életét tárja fel a Pufi bácsi pofonjai. Egy vénkisasszony sorsát beszéli el A Teréz című novella. Társadalmi körképet rajzol Bíró a kunszállási hivatalnoki, értelmiségi rétegről: Orvosok. Nevek és történetek tárulnak fel, amelyek Kunszállás tipikus ismérveit hordozzák: Fehér Péter, Parányi Sándor, Csermák Antalné, Kürth Pista, A Hla- vathy-gyérekek, Frank Éva, A Lőrinczy-gyerek, Zólyomi Jeanette. A Bíró-novellisztika legnagyobb teljesítménye: az András csendőr lett. Korról és emberről ez a novella kivételes tömörséggel és művészi hitellel tud lényegi dolgokat elbeszélni. Egy bérelt parasztházban ütöttek tanyát a csendőrök, ezt nevezték ki csendőrlaktanyának. Az őrmester mezítlábos parasztembereket vallat.

A „mozgalom”-ról faggatja a gyanúsítottakat. Atyai jóindulattal kezdi, aztán szeges bakanccsal rátapos a mezítelen lábakra. Ez a kezdet. „A folytatása pofonzuho- gás; megvasalás, hogy ropog a csont, szakad az ín és csordul a vér.” András fiatal csendőr. Nemrég szerelt le a huszároktól. Daróczi Gergely öreg csendőrrel megy portyára: „Zsadányra indulnak; a rendes őrjáratuk ez. Kiérnek az utcára és lekanyarodnak a zsadányi út felé. Az út közepén mennek mindenütt, a teljes fölszerelésükben tollasán, kardosán, a szuronyuk csillog az őszi napfényben, a ragyogó kakastoll meg-megbillen a kalapjukon. A parasztok kitérnek előlük és utánuk néznek; a két csendőr komolyan, keményen, szótlanul halad előre.” Rézkarc pontosságú a helyzetkép, topográfiai szempontból is hibátlan, ma is nyomon követhető a helyszínrajz, az útvonal és a környezet leírása. A poros országúton poroszkáló két csendőr korban és szemléletben is különbözik. Az idős oktatja a fiatalt: „Vágni kell a parasztot, öcsém, mint a répát, mert különben rád kap.

András nem bír magával. Dacosan megrángatja a vállát.

— Hiszen én is paraszt voltam, — fakad ki elkeseredtem

Az öreg csendőr megáll. Ránéz.

— ’Sz én is — feleli hangosan.

Tovább megy.

— De most már nem vagyok az — mondja nyugodtan, a hangját leeresztve”. A népből származó csendőrt a nép ellen használja fel az uralkodó osztály a maga érdekei szerint, egykori kenyerespajtásai ellenében. Az öreg csendőr a maga példáját idézi tanulságul a fiatalabb számára: ,,— Én, öcsém, ezzel a fegyverrel itt e, öt embernek oltottam ki az életét... csak golyó által. Pedig mi a golyó a szuronyhoz képest! Mikor megfogod a fegyvert, előre szegezd a szuronyt, azután meglódítod .. . Csak meg kell lódítani, — úgy megy az bele az emberbe, mintha nem csontból volna, hanem vajból. Csak olyan hangot ad az egész, mintha selymet szakítanának. Nem kell hozzá nagy erő, csak szív kell hozzá. De az kell. András nem felel. Megilletődve hallgat.

— Én, öcsém, — mondja az öreg csendőr, már három emberbe eresztettem bele ezt a szuronyt. Hát te hányba a tiedet? András hallgat.

— Addig pedig, öcsém, ne beszélj — mondja az öreg csendőr. — Addig nem tudsz semmit. Majd csak azután leszel csendőr”.

A történet lassú ütemben indul, fokozatosan felgyorsul, majd hirtelen pergővé válik. A gyorsuló elbeszélés zárása fokozza az iszonyat hatását. A novella végén, a Hegyes kocsmában András kíméletlenül teremt rendet a verekedő falusi legények között. Nem kíméli a Bagi- gyerek anyját sem, aki rosszat sejtve, fiát akarja óvni — kérlelve a fiatal csendőrt. A hivatalos rendteremtésnek személyes motívuma is van. Ez a híres verekedő Bagi-gyerek marta el Andrást valamikor egy lánytól. András az öreg csendőr tanácsát megfogadva jár el: „András hátrakapja a fegyvert, azután előre lódítja. Az éles szurony úgy megy bele az öreg asszonyba, mintha nem csontból meg húsból volna, hanem vajból. Olyan hangot ad az egész, mintha selymet hasítanának. András visszahúzza a fegyvert, az öreg asszony melléből kibuggyan a vér. Az öreg asszony megtántorodik. Mögötte ordítva kapja föl a Bagi-gyerek a véres ólmos botot. A többi bot is megmozdul. András villámgyorsan emeli vállhoz a fegyverét, a fegyver eldördül...

49