Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Korompai János: A Göre-történetek Gárdonyi Géza életében

Gárdonyi baráti körben mindvégig szívesen elfogadta, ha őt Görének nevezték, ő maga pedig szívesen használ­ta viszonzásképpen az Egerben olyan általános „sógor” megszólítást. Az író levelezésében számos Göre-figurákkal díszített levelezőlap van, amelyeket Gárdonyi baráti és családi levelezéséhez is felhasznált. Nem tette volna, ha a Göre- históriák valóban csak nyugtalanító terhet jelentenek számára. Többször felmerült az a kérdés, hogy Göre Gábor va­lóságos, élő személy volt-e? Erre nézve most két eléggé illetékes, de egymásnak ellentmondó véleményt ismer­tetünk. Előbb a sok tekintetben mégis illetékesebb élet­rajzíró fiú, Gárdonyi József nézetét említjük. Ö köny­vében, a „Göre Gábor bíró úr levelei” című fejezetben határozottan kiáll amellett, hogy Göre Gábor alakját Gárdonyi Géza találta ki. Szerinte a Göre-figura első változatai már ott voltak a Garabonciás Diák Dödölle Mátyásában, Tzompó Miháljában és a Szögedi Paprika Ga­liba Ádányában. Göre Gábor csak végső összefoglalója lett elődei tulajdonságainak, újbóli eljátszója a sok ka­landnak, mulatságos helyzetnek. Határozottan kijelenti, hogy „Hatnakovics karádi elöljáró élő személye sem volt olyan, aki Gárdonyi Göre Gábor mezét úgy, ahogy volt, felölthette volna.” A másik nézet képviselője Ván Benjámin. Amikor 1966 júniusában megküldte az egri múzeumnak 23 oldal­nyi, Göre Gábor című írását, rádfalvi református káplán volt. írásában igen meggyőzően adja elő, hogyan talál­kozott Karádon 1924 augusztusában az akkor 86 éves, magával szinte már tehetetlen Hatnakovics Józseffel, aki meggyőződése szerint Gárdonyi Göre Gáborának élő eredetije volt. Ván Benjámin az öreg paraszttal folyta­tott beszélgetésre visszaemlékezve elmondja, hogy ami­kor 1881—82-ben Gárdonyi (akkor még Ziegler) Kará­don segédtanítóskodott, Hatnakovics községi esküdt volt, fia pedig Gárdonyi tanítványa. A sokat nélkülöző fiatal tanító gyakran volt a tekintélyes gazda vendége. Amikor tíz év múlva megjelentek Gárdonyi Göre-írásai, azok főhőse, a bíró annyira hasonlított Hatnakovics Józsefre, hogy mindenki őrá ismert benne. Az kevert igen nagy bajt, hogy az író az esküdtből bírót csinált és a gúnyo­lódó falubeliek azt mondták, maga az esküdt kérte ezt a tolakodó előléptetést. A kiirthatatlan gyanú évtizedek­re, véglegesen megkeserítette a derék paraszt életét és örökre gyűlöletessé tette számára az írót. A Hatnako- viccsal folytatott beszélgetés nyomán Ván Benjámin el­ítéli Gárdonyi eljárását és így foglalja össze vélemé­nyét: „Göre Gábor valóban nem a magyar paraszt áb­rázolása, nem is a falu bírájáé.” A két vélemény ismeretében tehát a feltett kérdésre a leghelyesebb válasz ez lehet: Gárdonyi Géza Göre Gá­bor alakjába több ember tulajdonságait gyömöszölhette bele, de a külső jellegzetességeket csaknem maradékta­lanul Hatnakovics József karádi estküdtről mintázhatta, akiben azután környezete rendszeresen fel is ismerte Göre Gábor bíró urat. E részletkérdés elemzése további gondolatokat ébreszt, így például el kell ismernünk, hogy az alig húszeszten­dős kezdő tanító-író megfigyelései igen pontosak voltak, ha leírásukból ilyen messzeható következmények ered­tek. A másik gondolat abból ered, hogy Ván Benjámin és rajta kívül még sokan Gárdonyit gúnyolódással vá­dolják. Sok napló-vallomás igazolja, hogy Gárdonyi írói eszközei közül a gúnyt mindig és végérvényesen száműz­te. A humorról vallott felfogásának lényege, hogy abban az „epe egy cseppje sem lehet”, mert az mindent megkeserít. A gúnnyal hántást, a csipkelődést elítélte Nem hihetjük róla, hogy akár csak kezdetben vagy át­menetileg is valóban gúnyolódni akart az általa annyin: becsült magyar paraszt rovására. A következő általános érdekességű és talán legfonto­sabb kérdés, hogy Gárdonyi elnagyolta, elbanyagolta-c a Göre-írásokat. Igaz-e, hogy csak pályája elején, kény­szerből és mellékesen foglalkozott velük és később, pá­lyája delelőjén szakított a Göre-történetekkel? Néhánj most megismert körülmény mérlegelése arra késztet hogy erre a kérdésre nem-mel válaszoljunk, vagy leg­alábbis gyengíteni igyekezzünk az ilyen védekezésre haj­lók biztosságát. A feldolgozott anyagból adattároló, cé­dulagyűjtő borítékok kerültek elő. Ezek külső felirata: és a bennük talált jegyzetek azt bizonyítják, hogy Gár­donyi éveken át, utolsó életszakaszában is gondosan, gyűjtötte az anyagot a Göre-történetekhez, feljegyezte a szükségesnek vélt módosításokat, kiegészítéseket. Ügy járt el, mint a „legkomolyabb” művei esetében. Ez azt jelenti, hogy a Göre-könyveket is sajátjának, nevével: fémjelzett írásoknak tekintette. Jellegzetes példa a cé­dulagyűjtőkre egy 155 X 124 mm-es fehér üzleti boríték, amelyben Gárdonyi eredetileg a budapesti Bárd Testvé­rek zeneműkiadó cégtől kapott levelet. A nyomtatott cégfeliratos oldalon, a 15 filléres bélyegen 1920. január 17-i bélyegzőnyomat látható. Ez azt jelenti, hogy ebben az időben vagy valamivel később vette használatba Gár­donyi, hogy benne cédulákat tartson a Göre-könyvek újabb kiadásaihoz. A boríték másik oldalán, központi el­helyezésben egy folyóírással írott szó olvasható: Göre. A nagyméretű betűkkel rajzolt és aláhúzott felirat cím­nek tekintendő. A Göre szón kívül más folyóírásos szö­veg nincs a borítékon, de van rajta tíz, egymástól eléggé független tartalmú, hosszabb-rövidebb, titkosírással írt mondat. Ezek jelnagysága és tintaszíne azt mutatja, hogy eltérő időpontban keletkezhettek. A tíz jegyzetből egy áll közvetlen kapcsolatban a Göre-munkákkal. Ennek szövege: „Durbincs karaktere: Mindig ellent­mond, ámde mégis azt cseleksqi, amit Göre akar.” El­gondolkodtató, hogy a Göre-könyvek első kiadása után közel három évtizeddel Gárdonyi még mindig szüksé­gesnek vélte egy mellékhős jellemképének pontos rögzí­tését. Ha igaz lenne az író teljes elfordulása ettől a té—J makörtől, nem készült volna ilyen jegyzet. A többi titkosírásos jegyzetből még három hozható kapcsolatba a Göre-tárgykörrel, de ezek is már inkább az írói munkamódszer általánosabb vizsgálatára alkal­masak. Szövegük a következő: „Nézd a mesterkönyv ko­mikus lapját.” — „Bővíthető ahol nagy extázis van.” —. „Csiszolás közben cédulára jegyezd a lapszámot, ahol bő­víteni lehet majd, ha a könyv javítását végleg elvégez­ted.” Az első jegyzet a Göre-anyag humorának felül­vizsgálatára figyelmezteti a szerzőt. A második a légéi dekesebb helyek bővítését ajánlja. (Gárdonyi munka- módszeri előírásaiban — amelynek a „mesterkönyv” a: összefoglaló titkosírásos füzete — az extázis az a legfor­róbb szituáció, ahol izzik a konfliktus és amelyből su­gárzik az igazi hatás, az olvasót megragadó emóció, £ rezgés.) A harmadikból látjuk, hogy Gárdonyi a Görén éppúgy kötelezőnek tartotta a „csiszolás”-t, az utólago: javítást, mint más műveire. Érdekessége miatt megem­lítjük, hogy ugyanezen a borítékon még egy tovább mondat áll: „Gondosan dolgozz, mert ki tudja, nem utol­só könyvedet írod-e!” És ez is az állítólag elhanyagol Göre-könyvek jegyzeteit tartalmazó borítékon! Ezek a titkosírásos feliratok igazolják, hogy Gárdony egy-két évvel halála előtt is foglalkozott a Göre-kötetel 62

Next

/
Oldalképek
Tartalom