Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Kapor Elemér: Országgyűlés Egerben Mátyás király idején
vidéket (ma: Szlovákia), pénzt veretett Körmöcbányán, s az országrészben beszedett királyi jövedelmekből olyan hadsereget tartott fenn, hogy még Hunyadi János is kénytelen volt békéről tárgyalni vele (Mezőkövesdi béke, 1451). Amikor Mátyás hatalomra került, seregei sorra visszafoglalták a felvidéki huszita várakat, s három év múlva Giskra meghódolt Mátyásnak, tíz év múlva pedig, holtáig, Mátyás seregében harcolt. Egyes alvezé- rei még sokáig fosztogattak, így Telefusz János is (Arany János róla írta az Egri lány című balladáját). A cseh garázdálkodásoknak azonban még nem szakadt vége. Ha Giskra meghódolt, helyébe lépett egy Svehla nevű cseh lovag. Míg Mátyás Horvátország ellen vonult, kivált a királyi seregből, s a Felvidéken rablóhadjáratot kezdett. Nem volt nehéz összetoboroznia vagy hétezer testvért, s a „bratrik” újáépítették a Nyitra megyei Kosztolány várát, onnan nyugtalanították, rabolták a messzi vidékeket. Mikor Mátyás értesült a történtekről, visszafordította hadait (1465) és megostromolta a várat. Svehla egy éjszaka a vár hátsó falainál megszökött serege nagy részével, mindössze háromszáz katonát és kétszáz „rosszféle” nőszemélyt hagyott hátra. Ezeknek igen rossz végük lett. Mátyás Budára szállíttatta őket, a Csonka-toronyba. Ott Czobor Mihály volt a várnagy, aki módfelett feldühödött az éhes sokaság láttán. Éjszakánként nyolc-tízet összeköttetett, s a Dunába dobatta őket. Svehla is kézre került, s Mátyás kétszázötven akasztófával ültette körül a vár környékét. Arra akasztották fel a huszitákat, legmagasabbra Svehlát, jobb felől udvari papját, bal felől fegyverhordozóját. A kosztolányi akasztófákkal befellegzett a huszitáknak Magyarországon. Nem úgy Csehországban. Nyilvánvaló volt, hogy Podjebrád támogatja őket, miért is a pápa többször figyelmeztette, sőt maga elé idézte, hogy számolja fel országában az eretnekséget. Podjebrád azonban nem jelent meg Rómában, s ezért II. Pál pápa kiközösítette az egyházból és megfosztotta trónjától. Ez történt 1467 decemberében. Ám Prága messze van Rómától, s a pápának nincs hadserege, ennélfogva Kázmér lengyel királyt bízta meg, hogy hajtsa végre a trónfosztást. Azért nem gondolt először Mátyásra, mert — bár felesége, Podjebrád Katalin, három évvel ezelőtt meghalt — a cseh király mégiscsak apósa volt a magyar királynak. Kázmér, békés természetű ember lévén, nem vállalta a megbízatást, s a pápa most mégis Mátyáshoz fordult. Mátyás vállalta. És ekkor értesült arról, hogy az erdélyi köznemesség és a szászok felkeltek ellene a rendkívüli hadiadók miatt és gróf Szentgyörgyi Jánost választották vezérükké. Mátyás néhány bandériummal és zsoldosseregével azonnal Erdélybe nyomult, közeledésének hírére szétoszlott a lázadók tábora és Szentgyörgyi gróf meghódolt. Mátyás a nagyobb uraknak és a köznépnek megkegyelmezett, de néhány köznemesi vezért kivégezi etett. Erre a sorsra jutott a szászok néhány székbírója is. Az erdélyi felkeléssel Bogdanovics István moldvai vajda is kapcsolatban állt, s Mátyás ezért Erdélyből Moldvába vonult, a vajda megbüntetésére. Bogdanovics meghódolást színlelt, de mikor a király hazafelé indult, Moldvabányán éjszaka tizenhétezer valah harcossal reátört. Az ellenség felgyújtotta a palánkkal védett várost, s Mátyás szállása felé vonult, amely a piac közepén volt. Nyílzápor és tűzvész között irtózatos küzdelem kezdődött, hajnalig. Midőn felvirradt, hétezer valahot számláltak össze, s ezerkétszáz magyar esett el. A sebesültek között volt maga Mátyás is, akit hátgerince közelében egy nyíl talált el. Mikor a nyilat ki akarták húzni testéből, hegye beletört a király vállába, s vagy négy éven át nem kis szenvedést okozott a királynak. Végre is — írja Bonfini — a seb elgennyesedve engedett, s a természet maga távolította el a nyílhegyet, amely kiesett. Mátyás a sebesülése miatt elgyengülve tért vissza Erdélybe, s csak 1468 márciusában Magyar- országra, és a Tiszán átkelve, Egerbe érkezett, ahová országgyűlést hívott egybe. Hol gyűltek össze a főurak és főpapok, ma már nem lehet megállapítani, a történeti forrásokban egyetlen szó utalás sincs erre vonatkozóan. Három változat lehetséges: vagy szabad téren, a vár piacán, vagy sátor alatt, vagy a régi püspöki palotában, amelynek létezését föl kell tételeznünk. Lehetséges, hogy a püspöki szék éppen üresedésben volt, hiszen Hédervári László az előző évben halt meg, s Mátyás éppen az egri országgyűlés esztendejében nevezte ki egri püspökké, illetve helyezte a váradi püspökségről Egerbe kedvelt hívét, Beckens- loer János sziléziai származású diplomatát. Az is lehetséges, hogy Váradról együtt érkeztek Egerbe. János püspök két ténnyel tette nevét emlékezetessé. Új püspöki palotát épített „örök emlékezetül a templommal szemben, maga és utódai kényelmére, amely belül emelje pompájával a vár szépségét, kívül pedig tornyaival a vár erőssége legyen”. De azért is emlékezetes a neve, mert hatévi egri püspöksége után esztergomi érsekként az ország legnagyobb jövedelmű egyházmegyéjének ura lett, s — átpártolt Mátyás legnagyobb ellenségéhez, Frigyes német császárhoz. Ez a seb Mátyás számára sokkal fájdalmasabb volt, mint a mold- vabányai nyílhegy. De térjünk vissza az országgyűlés eseményeihez, ahogyan azokat Bonfini mester megörökítette, s hallgassuk meg Mátyás király beszédét, amely nemcsak mestermű a maga műfajában, hanem iskolapéldája a háborús propagandabeszédeknek. Kevéssé valószínű, hogy Mátyás, nyílheggyel a vállában, ilyen szónoki tökéletességgel mondta el e beszédet, de lényeg szerint ez volt a mondanivalója. Mikor a háború tervét a népes gyülekezet elé terjesztette — írja Bonfini — két különböző vélemény hangzott el. A legtöbben úgy vélték, hogy az álnok Mahomet hatalmas ellenség, s az ő részéről fenyegető veszedelem miatt minden más háborút kerülni kell. Az erős, kemény, s örökös ellenség elleni háborúval nem lehet felhagyni, de az ország nem bír el két háborút, a folytonos hadakozásban kimerül. Mások éppen ellenkezőleg vélekedtek. Mondták, a magyarnak veszedelmes a henyélés, ha békében él, visszaesik a pártoskodásba. Hadra termett teste erős, bírja a fáradságot, éhséget. Európa fejedelmei csodálják a magyarok küzdelmeit, mindennapos csatáit. S itt van még a vezér szerencséje, bölcsessége, vitézsége. De vigyázni kell a pestist hozó cseh eretnekségre, amely megfertőzheti a magyar lelkeket. Miután elhangzottak ezek a vélemények, a király felolvastatta a pápa és a német császár leveleit. Mindketten kérdék és buzdították a magyarokat a háborúra. Ezek után pedig a király szólt az országgyűléshez: — Ország nemesei! Ha valakinek, elsősorban Mátyásnak kellene ezt a háborút elutasítania, hiszen sem méltányosság, sem jog nem követeli azt, hogy életem meg- mentőjére, ipamra fogjak fegyvert, kit mindig kegyes atyámnak tekintettem. Ámde, ha fontolóra veszem, hogy 46
