Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Németi Gábor: A hatvani ellenforradalom 1919 májusában

lyett inkább úgy magyarázták, hogy nincs és nem is volt itt ellenforradalom.

Velük ellentétben azonban, akiket nem tévesztett meg sem a látszat, sem az ellenforradalmárok félrevezető nyilatkozata, már akkor is felismerték az igazságot, és évek múltán is helyesen minősítették az akkori eseményeket.

Vajda István egykori vörösőr szerint „a Hatvanban állomásozó iglói géppuskások nyíltan állást foglaltak a proletárdiktatúra ellen”.

Liptai János kőművestanonc volt a Tanácsköztársaság kikiáltásakor. Bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba, tagja lett a vörösőrségnek. A Horthy-korszakban a Vági-féle MSZMP hatvani szervezetében és a „Vörös Se- gély”-mozgalomban tevékenykedett. A felszabadulás után az MKP hatvani szervezetének alapító, vezetőségi tagja. Ö így emlékezett az iglói géppuskásokra 1964-ben: „Az iglói géppuskások már május elseje előtt is többször tanújelét adták annak, hogy nem lelkesednek a Tanácsköztársaságért, de nyíltan május elsején fejezték ki érzelmeiket, amikor az ünnepi menetben csak nemzeti zászlók alatt voltak hajlandók felvonulni. Megtagadták a vörös zászló vitelét, tüntetőén felvarrták a régi rangjelzéseket a tisztek, az altisztek, és a legénység sapkájára is visszahelyezték a régi sapkarózsát, amelyet még az 1918-as októberi forradalom idején leszaggattak a katonák.

Ezzel egy időben, az ellenforradalmi román imperialista hadsereg sikeres előrenyomulásának hírére, szervezkedni kezdett a hatvani polgárság is. Titkos megbeszéléseket tartottak, ahol azt tervezgették, mit kell tenni a munkáshatalom bukása után. Ezek az összejövetelek mindinkább nyíltak lettek, a suttogó hangot elhagyták, és annyira elszemtelenedtek, hogy a fennálló szesztilalom ellenére ivászattal kötötték egybe a kisgyűléseiket. Ilyen ellenforradalmi jellegű dáridót csaptak például Matejka Antal lakásán, amely a jelenlegi TÜZÉP-telep helyén volt.

Az ellenforradalom készülődésének jeleit aggódva figyelték a helyi direktórium tagjai. Mivel úgy gondolták, hogy az iglói géppuskások megfékezésére a helyi vörösőrség ereje kevés, elhatározták, hogy Budapestről kérnek segítséget. A segítséget kérni Kovács Jánost (helyesen: Mihály) és Oláh Józsefet (helyesen: János) küldték el. Rendelkezésükre bocsátottak egy gépkocsit, amelynek a vezető melletti ülésén egy géppuska volt felállítva arra az esetre, ha az ellenforradalmárok megpróbálnák őket feltartóztatni.”

Negyvenöt év távolából nem csoda, ha apróbb pontatlanságok előfordulnak a Liptai János által elmondottakban. Ettől eltekintve, jól érzékelteti azt a légkört, amelyben a tanácshatalom helyi képviselői éltek 1919 májusának első napjaiban.

Az események megítélésekor, bár tanulságos a kortársak utólagos előadását meghallgatni, csak erre nem hagyatkozhatunk. Ha valós képet akarunk kapni, meg kell vizsgálni a körülményeket és főleg a fennmaradt iratokat. Ezeket tekintetbe véve, a következőképpen látjuk a hatvani ellenforradalom történetét:

A magyar dolgozók óriási lelkesedéssel készültek 1919 áprilisának utolsó napjaiban az első szabad május elseje megünneplésére. Ugyanakkor azonban a Magyar Tanácsköztársaság katasztrofális katonai helyzetbe került. Az újonnan alakult délszláv állam hadserege már benyomult az ország belsejébe, átkelt a Dráván is. A burzsoá Csehszlovákia katonái Salgótarjánnál állottak. A román királyság hadserege elérte a Tiszát és csak rajtuk múlott, mikor folytatják útjukat a főváros felé.

Ha pedig a Szegeden álló francia csapatok is rászánják magukat az indulásra, semmilyen erő nem akadályozta volna meg, hogy néhány nap múlva ne találkozzanak Budapest alatt a külföldi intervenciósok.

Magában a forradalom vezérkarában, a párt politikai bizottságában, a forradalmi kormányzótanácsban, a Vörös Hadsereg parancsnokságában is támadásra indultak a megadás hívei. Követelték a proletárdiktatúra megszüntetését, olyan kormány megalakítását, mely alkalmas lett volna a kapituláció végrehajtására. Sikerült maguk felé hajlítani az ingadozókat is, de a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták követelésére kénytelenek voltak hozzájárulni, hogy a végzetes elhatározás megszületése előtt összehívják a budapesti munkásság és a hadsereg megbízottait, és megkérdezzék az ő véleményüket is. Ezek pedig szinte egyhangú lelkesedéssel a harc folytatása mellett foglaltak állást.

Erre a fordulatra nem számítottak a kapitulánsok. Any- nyira biztosak voltak tervük sikerében, hogy már május 2-án meg is tették az első intézkedéseket a hatalom átjátszása érdekében. Parancs ment a frontra a hadműveletek leállítására, és fegyverszüneti ajánlatot tettek az ellenséges hadseregek képviselőinek.

A rossz hír szárnyon jár. A proletárhatalom híveit megdermesztették, elcsüggesztették a vereségről, megadásról szóló hírek. Az ellenforradalmárok viszont vérszemet kaptak, különösen az alsóbb vezető szervekben, és hozzáláttak a régi rend visszaállításához, az ellenség bevonulása fogadásának előkészítéséhez.

A csehszlovák és a román hadsereg bevonulását váró területen valóságos fehér övezet alakult ki. 3-án Szolnokon és Abonyban fegyveres ellenforradalmi csapatok ragadták magukhoz a hatalmat, letartóztatták a forradalom híveit, és azzal fenyegették őket, hogy örökre elveszik kedvüket a kommunizmustól. Jászkarajenőn, Ti- szavárkonyban, Balassagyarmaton, Jászberényben tisztek, jobboldali szociáldemokraták tettek kísérletet a hatalom megragadására. Így történt ez Heves megyében is. Legelőször, már május elsején lemondatták Egerben a megyei direktóriumot. Öttagú bizottságot választottak, amelynek azt szabták feladatul, hogy adják át a várost a bevonuló csehszlovák katonaságnak. Szabadon bocsátották a politikai foglyokat, rögtönítélő bíróságot állítottak fel, és a csendőrséget újraszervezték.

Hasonlóan zajlott le Gyöngyösön is az ellenforradalom. Május elsejének éjszakáján a volt csendőrlaktanyában összegyülekeztek és felfegyverkeztek az ellenforradalmárok. Másnap reggel megkezdték a vörösőrök lefegyverzését. Miközben egyezkedtek a direktórium megalkuvásra hajlamos vezetőivel, visszaállították a csendőrséget és megszervezték a rögtönítélő bíróságot.

Hatvanban az iglói géppuskások hajtották végre az ellen- forradalmat. Ennek a géppuskásokat kiképző tanfolyamnak kizárólag a régi hadseregből való tisztek voltak az oktatói, parancsnokai. A legénység egy részét a közeli óvodában szállásolták el, a többieket a Grassalkovich-kas- télyban. Itt laktak a tisztek is, itt volt berendezve a tiszti étkezde fényűzően, ezüst étkészlettel felszerelve. A tanfolyam székhelye a világháború alatt Igló volt, ezért emlegették őket későb is iglóiaknak. A tisztek egyáltalán nem rokonszenveztek a forradalommal. Mélységesen lenézték a civileket is. Emiatt már az őszirózsás forradalom időszakában is összetűztek a polgári lakossággal. Nyilvánvaló, hogy még inkább ellenségesen éreztek a tanácshatalom iránt. Alig várták, hogy véget érjen a proletárdiktatúra. A tanfolyam egyik százada Miskolcon állomásozott április utolsó napjaiban, ök kapták azt a

41