Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Németi Gábor: A hatvani ellenforradalom 1919 májusában
MÚLTUNK JELENE A hatvani ellenforradalom 1919 májusában Volt-e egyáltalán ellenforradalom Hatvanban 1919 májusának elején? A kérdés megválaszolása azért nem könnyű, mert még a kortársak, sőt a hatvani szemtanúk is homlokegyenest ellentétesen foglalnak állást. Mondhatnánk, hogy az események egyik legfőbb szereplője: Mamuzsich százados, maga is egyszer így, máskor úgy nyilatkozik erről. Bármennyire is bonyolult az ügy, meg kell keresni a helyes választ. Nemcsak az igazság kedvéért, hanem mert ennek az esetnek is fontos politikai tanulsága van. Fehér Lászlót, aki 1912 óta tagja volt a vasasszakszervezetnek, 1919-ben megválasztották a hatvani vörösőrök helyettes parancsnokának. Szerinte: „májusban, amikor a románok Szolnoknál átjöttek a Tiszán, nagyon zavaros volt a helyzet. Teljesen vakhírek jártak. Itt is elterjedt egy vakhír a munkáspárt tagjai között, hogy ellen- forradalom kezdődött. Ez azonban nem volt igaz. Nem volt itt semmiféle ellenforradalom. Valaki jelentette Budapestre, hogy itt ellenforradalom van, ezért útnak indítottak Hatvanba hirtelen egy vasaszászlóaljat, elég meggondolatlanul. Ennek egy előőrse egy teherautóval és egy ágyúval megérkezett Hatvanba, hajnali 2 óra tájban. Leállították az ágyújukat a templom melletti árokparton és megkezdték a kastély lövését szó nélkül. Én ebben az időben éppen hazamentem pihenni. Egyszer- csak jöttek értem, hogy menjek, mert baj van. Útközben Vígh Vilmossal találkoztam. (Akkor ő volt a hatvani vörösőrök parancsnoka.) Ö sem tudott semmit mondani. Arra gondoltunk, hogy biztosan itt vannak a románok. Óvatosan odalopakodtunk a templom melletti bokrokhoz, amikor hallottuk, hogy magyarul beszélnek. Rájuk kiáltottunk, hogy kik vagytok. Vörösőrök — mondták. Hát ti, kik vagytok? Mi is vörösőrök. Kiderült az óriási félreértés. Kiderült, hogy a városban nyugalom van, nincs ellenforradalom. Hát ez volt az ellenforradalom története, bár ez nem is volt ellenforradalom.” Így emlékezett Fehér László 1971-ben. Vígh Vilmos, aki eredetileg polgári iskolai tanár volt, az I. világháborúban tartalékos tisztként vett részt. A Tanácsköztársaság idején ő volt a hatvani vörösőrök első parancsnoka, később a Vörös Hadseregben teljesített szolgálatot, mint a 3. hadtest Hatvanban szervezett törzsszázadának parancsnoka. D. Kovács Sándornénak, aki szakdolgozatot írt a Tanácsköztársaság hatvani eseményeiről, a következőképpen ismertette az eseményeket, több mint negyven év után: ..Május 2-án az a rémhír jött, hogy Jászberényben vannak a román burzsoá csapatok, mire a forradalmi törvényszék elnöke, Balogh István és vádbiztosa, Kovács N. (István?) (helyesen: Mihály — N. G.) felszöktek (így!) Pestre. Jelentést tettek illetékes helyen, hogy Hatvanban ellenforradalom van. Erre egy 15—20 főből álló különítmény jött le. Agyújukat a templom plébánia felőli oldalán állították fel, és reggel 4 óra körül lőni kezdték a kastélyt. A lövések hallatára az óvodában lakó iglóiak riadót fújtak, mire a különítmény még jobban lőtt. A direktórium azonban leállította a lövést, és a különítmény vezetője megmondta a direktórium tagjainak, hogy miért jöttek le Hatvanba. Ök mondták azt is, hogy Jakab Rudolf vezetésével vasaszászlóalj érkezik. Reggel a direktórium tagjai kimentek fogadni a zászlóaljat és megértették Ja- kabékkal, hogy ellenforradalomról nem tudnak (kiemelés tőlem: N. G.), és együtt jöttek be a városba. Az iglóiak parancsnoka, Mamuzsich István százados Jakab zászlóaljparancsnoknak átadta a fegyvereket (!). Összeültek a direktóriumnál, tisztázták a helyzetet, ennek ellenére 11 iglóit magukkal vittek Budapestre. A rémhír mellett még abból következtettek ellenforradalomra, hogy a Miskolcon harcoló iglóiak, Hatvanba visszatérve, a vörös szalag mellett nemzeti színűt is viseltek a sapkájukon.” Erre vonatkozóan Vígh Vilmos megjegyezte, hogy a felszabadulás után találkozott Reisinger Ferenccel, aki 1919-ben Miskolc városparancsnoka volt. Tőle tudta meg, hogy az iglóiak az ő személyes engedélye alapján viselték abban az időben a nemzeti színű szalagot. Fehér László és Vígh Vilmos előadása és minősítésekor a következőket nem szabad figyelmen kívül hagyni: Vígh Vilmos demokrata volt, de nem forradalmár. Tartalékos tiszt lévén, baráti, bajtársi kapcsolatai voltak az'iglói tisztekkel. Az ellentéteket nem élezni akarta, hanem elkenni, elsimítani. Vígh Vilmost a Tanácsköztársaság után letartóztatták ugyan, de hamarosan szabadon bocsátották, és nagyon jól be tudott illeszkedni az ellen- forradalmi rendszerbe. Volt ő palagyári igazgató, földbirtokos, vezető tisztviselője a hatvani báróéknak. A politikai életben is szerepet játszott: éveken át tagja volt a községi törvény- hatósági testületnek. Csak a német megszállás után került nehéz helyzetbe. Ekkor azon a címen kért felmentést a sárga csillag viselése alól — egy akkori községi jegyző visszaemlékezése szerint —, hogy ő mentette meg a Tanácsköztársaság idején a hatvani ellenforradalmár tisztek életét. Fehér László Vígh Vilmosnál baloldalibb volt, eredetileg szervezett szakmunkás, később is visszatalált a kommunista mozgalomba, de nem tekinthető következetes forradalmárnak. A fehérterror idején letartóztatták, internálták, de szabadulása után kimaradt a mozgalomból és a kispolgárság körébe illeszkedett be, cséplőgéptulajdonos, daráló-, malomtulajdonos lett. Mindketten parancsnoki beosztásban voltak a hatvani vörösőrségnél. Nekik kellett volna vezetni a harcot az ellenforradalmárok megfékezéséért vagy leveréséért. Ehe40
