Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre, XII.

a könyvben vaskos tréfa is, ami a fiatal Gaál György humorérzékére vall.

Az írói szándék is megfogalmazódik a levelekben: Gaál a magyar nyelvű próza gazdagítását kívánta szolgálni a levelek megírásával. Minderről az egyik levél tudósít, amelyből megtudjuk, hogy Furkáts betévedt egy könyvesboltba, ahol egy neki cseppet sem rokonszenves urat talált, ki a könyvkereskedőnek így nyilatkozott Furkáts leveleiről: „tudja-meg az Úr, hogy nékem és minden bölcs embernek jobban tetszik a Bétsi Epetau- rus; mert már a stílussa-is sokkal jobb ízű, mint a Furkáts Tamásé, azért én inkább petsenyét eszem, ha van, mint fokhajmát.” A magyar érzelmű könyvárus higgadt bölcsességgel csak ennyit válaszol: „Furkáts Tamásnak levelei mindig többet érnek a Németeknél, mivel Budán s Pesten ritkábbak a Magyar történetek.”

Sikeres könyv, pontosabban népkönyv volt ez a kis mű, erre vall Furkáts ama tudósítása is, amely szerint egy úr még a templomban is olvasta a könyvecskét, jóllehet ő maga nem azért írta, „hogy Gavallérok imád- ságos Könyv helett a Templomba vigyék.” És természetesen sikeres voltát bizonyítja az is, hogy a szerző édesapja — aki kezdetben nemigen rajongott fia írói ambícióiért — nem kevés megindultsággal vette tudomásul, hogy Furkáts kalandjai — amelyeken maga is jót mulatott — fia írói tehetségének bizonyságai...

Jellemző egyébként, hogy amikor Gaál György 1804- ben az Eszterházy-család kismartoni birtokán kapott állást, s a füzetsorozat írását abbahagyta, a kiadó — a nagysikeren felbuzdulva — Verseghy Ferencet kérte fel a folytatás megírására. Verseghy vállalta is a megbízást, s Furkáts történeteinek folytatásaként megírta Nagy nevezetű és nagy tekintetű Kolomposi Szarvas Gergely Ürnak, mostoha ükömrül kedves Uram Bátyámnak Víg Élete és nevetséges Vélekedései c. művét...

Gaál György írói útja a kismartoni állás elfoglalása után sajátos irányba fordult. A hercegi birtok jószágigazgatóságán tisztességgel és felelősséggel dolgozó fiatalember magára vonta Eszterházy herceg figyelmét, aki aztán 1808-ban akkoriban Bécsbe telepített könyvtárának őrévé nevezte ki. Három esztendőn át töltötte be ezt a posztot, s úgy látszik, megelégedéssel vették szolgálatát, mert Eszterházy 1811-ben már könyvtárnokká léptette elő.

A könyvtári munka közben ismerte meg Görög Demetert, aki Kerekes Sámuellel 1789-től a Hadi és más nevezetes Történetek c. lapot szerkesztette, amely „a II. József uralma végére kifejlődő patrióta nemesség mozgalmának volt orgánuma”, s „amelyhez több volt jozefinista, így például Hajnóczy József is csatlakozott.” (A magyar sajtó története I. 1705—1848. Szerk.: Kókay György. Bp. 1979. 122. 1.) Görög — lévén gróf Kollonits Maximilián testőrtiszt fiának, Lászlónak nevelője — jó kapcsolatot épített ki a „testőr-írókkal” is, mindenekelőtt Báróczi Sándorral, majd e kör segítségével ismerkedett meg a Bécsben hosszabb vagy rövidebb ideig tartózkodó magyar írókkal, így a későbbi jeles nyelvésszel, Révai Miklóssal, aztán Sándor Istvánnal, Igaz Sámuellel, Kármán Józseffel. Szerepe volt a felvilágosult nyelvi és irodalmi törekvésekben, ahol lehetősége nyílott rá, segítette az írókat. Magatartására jellemző pl., hogy az 1801-ben börtönéből szabadult Kazinczyval is nyomban felvette a kapcsolatot, majd két évtized múltán a szárnyait bontogató magyar romantika egyik szép vállalkozásánál is bábáskodott: a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurora megjelenését támogatta. Érthető, hogy Kisfaludy is felfigyelt az Eszterházyak könyvtárában szorgoskodó tehetséges fiatalemberre, akinek segítségével gyarapíthatta irodalmi ismereteit, mi több kapcsolatba került olyan írókkal, illetve tudósokkal, mint Buczy Emil, Igaz Sámuel, az egyetemi tanár Márton József stb.

Gaált persze más hatások is érték Bécsben. A német romantika két nagy egyénisége: Jakob és Wilhelm Grimm az 1810-es évek derekán két alapvető, a folklorisztika körébe tartozó művel lépett a német tudományos élet színterére, s ezek az új tudományos kérdések és eredmények iránt fogékony Gaál figyelmét nyomban felkeltették. Az egyik a Grimmek híres népmese-gyűjteménye, a Kinder- und Hausmärchen volt (1812—15 között jelent meg), a másik pedig Jakob Grimm mondákat tartalmazó kiadványa, a Deutsche Sagen (1816—18). Gaál korábbi, a népélet és a népi kultúra iránti érdeklődésének igazolását látta Grimmék munkájában, s maga is nyomban gyűjtőmunkába kezdett, amelynek eredményeképpen 1822-ben már közreadhatta Märchen der Magyaren c. magyar népmese-fordításait. Műve előszavában ki is fejti, hogy antológiája közreadását a Grimm- mesék inspirálták, sőt elmondja azt is, gyűjtőmunkájának vezérelve is Grimméktől származik. Ö is, miként amazok, a parasztság mesekincsét tanulmányozta és gyűjtötte. Igaz — írja egyebek között — ő nem találhatott olyan mesemondóra, mint Grimmék Dorothea Viehmann asszony személyében, de hosszas gyűjtőmunkája során talált egy derék közkatonát, aki a gyűjtemény összeállításában segítségére volt.

Az egész kiadvány jelentős vállalkozás volt, ahogyan Fenyő István írja, ez volt az első kísérlet „... irodalmunkban, amelyik tudatos elvszerűséggel kizárólag paraszti-népi életanyagra alapoz, s amelyik ezáltal alkotó, mű és közönség irodalmi alapkategóriáit az addigi átlagos nemesi közfelfogásnál már sokkal szélesebben értelmezi.” (Fenyő István: Az irodalom respublikájáért. 1817—1830. Bp. 1976. 154. 1.).

Talán nem érdektelen megemlíteni itt és most azt sem, hogy Gaál antológiájának hazai méltatására az a Szentmiklóssy Alajos vállalkozott a Tudományos Gyűjtemény 1823-as évfolyamában,, aki egy ideig, — Gaál- noz hasonlóan — szintén egri diák volt, a jogakadémia hallgatója.

Gaál György természetesen jóval több mesét gyűjtött a fenti kötetben megjelenteknél. Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc három kötetben tette közzé hagyatékából a gyűjtemény anyagát Gaál György magyar népmesegyűjteménye I—III. címmel 1857—60-ban.

Lényegében a népmesék német nyelvű kötetének ismertetésével is érzékeltettük, milyen jelentős szerepet vállalt Gaál kultúránk európai közvetítésében — megismertetésében, de jeleztük egyúttal azt is, hogy német nyelven alkotó magyar íróként is jó ügyet szolgált.

De vajon van-e nyoma annak, hogy eredeti műveket is alkotott németül, miként nem is egy kortársánál, pl. az egykor ugyancsak Egerben diákoskodó gróf Mailáth Jánosnál tapasztaljuk? A válasz igenlő: Gaál német nyelvű lírája sem jelentéktelen, 1812-ben egy kötetnyi német verse jelent meg Gedichte címmel, amelyet a műfaji változatosság jellemez: a versek között megtaláljuk a dal, az elégia, az epigramma műfaját éppúgy, mint a balladát, vagy éppen a románcot. Versein kívül egy tízenként énekes, hexameterekben írott német nyelvű eposzát is számon tartja az irodalomtörténet — Die nordischen Gäste, azaz Északi látogatók a címe —, amely nyilvánvalóan Goethe Hermann und Dorothea c. verses-epikus művének hatása alatt íródott. És nem ke51