Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Nagy Miklós: Betyárvilág a Bükk és a Mátra vidékén
Az egri halotti anyakönyvben ez áll: „Vidróczky Márton csavargó betyár, szökött katona. Férfi, 33 éves, rk. Tiribesen, Nógrád megyében agyonütve találtatott”. Az egri vár melletti, ma már használaton kívüli Rókus- temetőbe hántolták el. „Koporsóját a Mátravidék palóc asszonyai s hajadonai környezték, csókjaikkal, s köny- nyeikkel árasztva el azt.” — írja az „Eger”. Tárkányi Zoltán egri lakos emlékezete szerint, 1914-ben még a sír sértetlen volt, idősebb asszonyok ápolták, s még virágot is vittek rája. 3. Nemcsak korabeli dokumentumok, periratok, újságcikkek őrizték meg a Bükk és Mátra vidéki betyárvilág emlékeit, hanem a néphagyomány a maga sajátos eszközeivel dalokba, balladákba és történetekbe foglalva a valóságot. Érdekes figyelemmel kísérni a hagyományőrzés erejét és konzerválóképességét, ugyanakkor igényes választékosságát. Angyal Bandi, az „úri betyár”, igazi nevén Önody András nemesember, az északi Felvidék első legendás betyáralakja volt a XVIII. század második felének. Ló- tolvajlásai miatt került szembe a törvénnyel, börtönbüntetésre ítélték, amit állandó kérvényezéseivel sikerült elodáznia és csak a hirtelen bekövetkezett halála vetett véget perének. Alakja rendkívüli népszerű volt, viselt dolgairól az egykorú ponyvairodalom „tudósította” a tömegeket. Népies hangvételű balladás dal is keletkezett róla a „Lám, megmondtam, Angyal Bandi, ne menj az Alföldre...” kezdetű szöveggel, de idővel, a mesterkélten szított hírnév ellenére is, megkopott a nép körében, a korábban jól ismert balladát nem tette magáévá a hagyomány, nem folklorizálódott. Ugyanezt a jelenséget figyelhetjük a fentebb már említett Zöld Marci esetében, aki ponyvákon és színdarabok hőseként szerepelt, még Petőfi is írt róla színművet, melyet azonban hirtelen felindulásában megsemmisített. Versében így emlékezik a betyárról: Fegyverneki puszta, fegyverneki puszta, Szegény jó Zöld Marci halálát okozta, Négy ágú épület volt halálos ágya, S temetési dala varjak károgása.” Petőfi Sándor: Zöld Marci — részlet Mégis — a fennmaradó irodalmi termékeket leszámítva — ma már a feledés homályába merült. Nem így Vidróczky esetében! Különös, ahogyan a Bükk- és Mátra-vidék, ez a hagyományokban oly gazdag terület palóc lakói magukévá tették, szívósan őrizték a közülük kikerült betyár emlékét, mind a mai napig formálgatva, ápolva azokat. Ki volt tehát Vidróczky, akit a nép ily módon megtisztelt? Fegyveres futóbetyár — mint ahogyan a megyei hivatalok titulálták, útonálló, talán közönséges rablógyilkos vagy népi hős, aki szembe mert szállni a vármegyék uraival és pan- dúraival, szegény ember jótevője, igazság bajnoka, esetleg népi képzelet szüleménye? Ennek eldöntése nem könnyű feladat, elsősorban nézőpont kérdése: a gazdagok, melyeket rettegésben tartott, s elvette javaikat, gyűlölték és igyekeztek eltenni láb alól minden eszközzel. A szegények felnéztek rá, dicsőítették, mert semmibe vette az urak törvényeit, megleckéztette azokat, élete kockáztatásával apró győzelmeket aratott felettük. Nem csoda, hogy Vidróczky valóságos alakja idealizálódott, tettei a hosszú évtizedek folyamán átformálódtak, átlényegültek és megszépültek. Ürügy, téma lett a nép számára meseszerű, de mégis valóságos álmainak, vágyainak megvalósítására, melyet az igazságtevésről, a jótettről, az emberibb életről szőtt. Különösen jól tükrözik ezt a szemléletet a Vidróczkyval kapcsolatos, ma is élő és gyűjthető, anekdotaszerű történetek, melyben a nép a betyár alakját csupa pozitív tulajdonsággal ruházza fel: kirabolja a vadászó egri iő- ispánt és kíséretét, a gazdagoktól elrabolt pénzt, ruhaneműket, csizmákat a nép közt osztja szét, stafírungot vásárol a szegény lánynak, megleckézteti a pandúrokat, a kevély asszonyt, kirabolja a zabari papot, szegények lakodalmának költségeit kifizeti, maga is részt vesz azokon, álruhában jár túl a pandúrok eszén és még lehetne tovább sorolni ezeket a népmeseszerű tetteket, motívumokat. Íme, egy a sok történet közül: VIDRÓCZKI, MINT BÉLAPÁTFALVI NÁSZNAGY „Valamikor, a Vidrócki idejibe Vidrócki vöt egy legénynek a násznagya Bélapátfalván. Talán a keresztfia vót neki. Mikor megcsinálták az esküvőt, elmentek a paphoz. A pap feleismerte Vidróckit. Minden esetre a papot ő megfenyegette, hogy valami baj ne legyen, mert akkor aztán meggyűlik a bajuk együtt. A pap mégis üzent a pandúroknak, hogy most megfoghatják Vidróckit. Amikor az esküvő meg volt, megkezdték a l a g zit. Vidrócki fel volt öltözve sarkantyús csizmába. Betyá- rosan mulattak, de az emberei is ott vótak kivel őrségen. Egyszer csak gyöttek jelenteni Vidróckinak, hogy baj van, mert gyöttek a pandúrok. Meneküljék! Vidrócki, ő nem menekül! No majd az édesanyja neki összecsapta a kezét, hogy mi lesz? Ö azt mondta neki, hogy ne búsuljon. »Vesse csak le a szoknyáját, meg aztán a felső ruhát. Kendőt is adjon neki.« És Vidrócki átöltözött. Vót belőle egy takaros asz- szony. Még a keze is, mint a szakácsnénak, be vót kötve fehér kendővel, hogy megégett, mikor a kását kavarta. Gyónnék a pandúrok, leállítanak mindent. Keresik. Nincs sehol. Hát hol van? Hát itt nem vót! No aztán most mi lesz? Akkor keresték kivel. Mindent össze kerestek ott. Mindenféle mellékhelyiséget, ólat, istállót. Nem találták sehol. Hát mondta az édesanyja: »Itt nem is vót!« Itt valami tévedés van. Mikor meggyőződtek róla a pandúrok, hogy nincs a násznép közt se, eltávoztak. Mikor eltávoztak, tovább mulatott a násznép. Vidrócki levetette az édesanyja felsőruháját, oszt tovább járta a csárdást még a menyasszonnyal is.” Nemesik Pál gyűjtése A Vidrócki manga nyája Csörög-morog a Mátrában. Nem talál a gazdájára, Sűrű erdőnek surjában. Legel az nyáj, legel az nyáj, A nagy Mátra hegyek alján. Mére menjek elejére, A nagy Mátra tetejére. 45
