Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Nagy Miklós: Betyárvilág a Bükk és a Mátra vidékén
akaratvál el tökéllettük, hogy Elek Comisszárius Urnák Szurdoki csárdáját, azon okbul, hogy ő szokta az Hlyen Szegény Legényeket üldözni, ki rabollyuk a mint is puskával, botval és fejszével fel fegyverkezvén egykor Nap lement után az említett Csárdára reáütvén...” A kemény, nomád, szabad élethez szokott pásztoremberekből is könnyen válhatott betyár, ha a rábízott állatokkal nem tudott elszámolni. Családtól, emberi közösségtől távol, szinte számkivetetten éltek, csakúgy, mint a betyárok, éppen emiatt, bizonyos egymásrautaltságot lehet felfedezni a viszonyukban, amely azonban a betyár számára volt létfontosságú. A vadon rengetegeiben meghúzódó betyár egyetlen megbízható kapcsolatot a pásztoremberekkel tartott fenn, rá volt szorulva a segítségnyújtására, ételt, szállást és sok esetben fontos információt kapott tőlük, ezért legtöbbször nem is bántotta őket, ugyanakkor a pásztoroknak sem volt érdekük, hogy elárulják a betyárokat. A megtévedt pásztoremberekre, csekély vétség elkövetése esetében is, rettenetes eréllyel sújtott le a statárium törvénykezése. Gábor András dorogházi kondás, Pintér József csavargó és Bene József szuhai kondás, akik 1809. október 21-én pisztolyokkal és baltákkal felfegyverkezve „a Bá- tonyi Sertés nyájra reá ütöttek”, s néhány állatot lemészároltak, majd fogyasztottak belőle, elfogatásuk után, rövid tárgyalást követően, október 26-án már lógtak az egri akasztófán. Az urak és kiszolgálóik tűzzel-vassal igyekeztek megakadályozni a betyárvilág elterjedését, hiszen vagyoni és személyi biztonságuk forgott veszélyben. A vármegyék biztosai, comisszáriusai, perzekutorai és hadnagyai, sőt olykor még a katonaság is üldözte a betyárokat, s az elfogottakat a rögtönítélő bíróságok néhány nap alatt akasztófára juttatták. A betyárok fellépése egyfajta egyéni, de mégis ösztönösen antifeudális harc volt, s noha élvezte a szegény népréteg szimpátiáját, elszigetelt maradt, így eleve bukásra volt ítélve a szervezett feudális közigazgatással szemben. Jól tükrözik ennek a kilátástalan küzdelemnek osztályharc jellegét Majoros István, tiszafüredi betyár levelei, melyeket „Kótsi pusztán és Füreden bíró minden urakhoz” írt. A füredi nótáriushoz írt levelében, melyet egy éjszaka bedobott az udvarára, a következőket olvashatjuk: „Eben Urak mi Hasznotok, hogy Engem így Sanyargatok a Teremtő jó Istenem fizesse meg Ezt tinéktek. Ugyan Urak és ti Bírák Hogy gondolkoztok Élettetek- ről Hogy észt a sok Szegénységet Ilyen nagyon ostromoljátok Gyermekeit katonának Magokat meg minden Féleképpen sany arg atyátok az Ur Isten vessen ki még az Halló Földetekből is Az ilyen dolgokir már most Néked se pokol se Mennyország bénevegy Tégedet hogy Te csak úgy őgyelegjé mint juhok az ólban . . . veres kakas kérésziül száll az Házadon... én írtam, én mondom Entsellek...” A másik két levélben Nánásy és Szetsi urakat fenyegeti meg, két lovat vagy azok árának (100 forint) visz- szaszolgáltatását kéri: „ ... mert Ha nem mikor fel álsz asztalodnál akor lőlek agyon... te Nánási Olyan embernek Gondolj Hogy Engem meg nem fogsz mert én mikor leg jóban őgyelegtek akkor is elmégyek közietek meg se látsz...” A levelek tele vannak nyomdafestéket nem tűrő szitkokkal, melyből valósággal árad a gyűlölet, az elkeseredett düh. A vége az lett, mint csaknem minden betyár esetében, hogy rövid idő múltán elfogták és két társával együtt felakasztották. A közel azonos sorsú szökött katonák, pásztorok és munkanélküli csavargók többnyire spontán, de olykor tudatosan is bandákba verődtek. Együtt nyilván nagyobb biztonságban érezték magukat, s ha kellett, határozottabban tudtak cselekedni. A környék leghíresebb betyárbandája a Palatinszky István és Zöld Marci vezette társaság volt, akik 2 éven át garázdálkodtak, igen nagy területet bekalandozva. Palatinszky több néven is szerepelt; volt Tóth Pista, Gyulai Peti és Becskereki Peti. Mint katonaszökevényt, 8 esztendei rabságra ítélték, melyet a temesvári börtönben kellett volna letöltenie, de őrzőjét megölve, megszökött. Kezdetben Bács és Csongrád megye területén „tevékenykedett” 4 társával. Lovakat, ökröket hajtottak el. Az állandóan üldöző perzekutorok elől egyre északabbra húzódtak, de eközben bandájából jóformán maga maradt, a többieket elfogták az üldözők. Újabb társak után nézett, s így állt össze Zöld Marcival, aki berettyóúj falusi nemesember volt, de különböző garázdaságokért 6 évet töltött tömlőében, mígnem katonának adták, ahonnan rövidesen megszökött. Nyolctagú, erősen felfegyverzett bandát szerveztek-, ezzel portyáztak Szatmár, Bihar, majd Heves és Kül- ső-Szolnok megyék területén. Az egyre növekvő hírű bandát a „generális persecutio” sem tudta megfékezni, pedig az érintett megyék még a katonaságot is igénybe vették. Népszerűségükre jellemző, hogy a szegény emberek a lakodalmaikba is meghívták őket. Egy ilyen Rubato __ _______y :________________________________r^" >* s r rj i) í a m * * • - ^ 1) I | ■:* Nagy udvara van a holdnak, Nagy hire van Vidróckinak ügy folyik annak a hi-re, Mint a Tisza, Duna vize.
