Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - JELENÜNK - Ebergényi András - Kovács Endre: Változó Eger, változó értelmisége
legtöbb esetben elavulttá válik. Ez eddig anyagbeszerzési, tájékozottsági probléma volt. Következik a gyárt- hatóság kérdése. Mi tulajdonképpen fővállalkozók vagyunk, tehát kooperációs alkatrészeket szerelünk össze. Ezt is meg kell rendelni, állandóan új és új kooperációs lehetőségek után kell kutatni. Egyeztetni kell a határidőket, a dokumentációt át kell adni a gyártónak stb. Azért nem neveztem ezt munkaszervezési nehézségnek, mert nemcsak egy munkafolyamatra igaz, hanem nép- gazdasági szinten jelentkező általános nehézségről van szó.” T. Endre 36 éves gépészmérnök, műszáki osztályvezető az ipari realitások figyelembevételét hangsúlyozza: „A magyar ipar ma nem áll olyan szinten, hogy a legkorszerűbb technológiákat alkalmazhatná. Nekünk még nagyon sok idő kell ahhoz, hogy a rendszerszemléletű tervezéshez eljussunk. Egyrészt vállalataink szervezettsége elég elavult, másrészt eszközellátottságunk, berendezéseink sem teszik lehetővé, hogy egy optimálisan kidolgozott rendszer szerint lehessen egy gyárat irányítani. Ma minden ágazatra jellemző a számítógépes láz, csak éppen azt felejtik el propagálói, hogy az előfeltételeket kell előbb biztosítani. Hibás a mi gazdasági szemléletünk is, ez a mindenáron a mennyiséget hajszoló szemlélet. Ez hozza magával a túlhajszolt légkört. Még nem tudunk gazdaságosan termelni. Nem tudjuk meglátni azt, hogy milyen áron érjük) el gazdasági eredményeinket. A termelésnek adott határidőre, de legalább a terminus előtti hajszában minden körülmények között biztosítani kell a tervben meghatározott árbevételt, tekintet nélkül a következményekre. Nem érdekes, hogy a (gyengébb minőséggel esetleg későbbi piaci lehetőségeinket rontjuik, lényeg a terv teljesítése.” T. Sándor 36 éves gépészmérnök csoportvezető a műszaki élet olyan területére hívta fel a figyelmet, amely ma különösen aktuális. Az adminisztráció terjedése és az információáramlás fogyatékosságai ma már nem egyszerűen munkaerőkérdés, hanem a hatékonyság ellen ható tényező is. „Külföldi példáikkal összehasonlítva úgy tűnik, gyáraink túlszervezettek, túlbürokratizáltak. Nem tudom elképzelni, hogy azokat a termelékenységi mutatókat, amelyeket ©gyes fejlett országok produkálnak, ilyen adminisztráció mellett mint a miénk, el tudnák érni. A vállalatok külső és belső információ-rendszere gyenge, megbízhatatlan. Nagyon sok esetben az adott szónak nincs' hitele. Mindenki a papírhoz ragaszkodik, hogy bebiztosítsa magát, így gyűlnek a jelentések, jegyzőkönyvek, feljegyzések. Az információáramlást ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor gyermekkoromban tízen leültünk egymás mellé, az első súgott valamit a másodiknak és így tovább. A végén rá sem lehetett ismerni az eredeti szövegre. Ott még ez játék volt, de a vállalatnál ez sajnos nagyban folyik.” Érdekeltség és presztízs A műszaki értelmiséget foglalkoztató problémák közül mindenképpen első helyet foglal el az anyagi és erkölcsi elismerés kérdése. Talán ez a terület az, amelyről a legszenvedélyesebb véleményeket hallottuk. Mivel nem tartjuk valószínűinek, hogy a mérnökök anyagiasabbak lennének más társadalmi csoportnál, így a tényleges okoikait kerestük a beszélgetések során. A kezdő mérnök és a kezdő szakmunkás fizetése között ma nincs lényeges különbség (általában 100—400 Ft). A különbség az, hogy egy szakmunkás 17 éves korában kezd dolgozni, egy mérnök pedig 23—25 évesen, amely kor sokszor egybeesik a családalapítás időszakával. Tapasztalataink szerint főleg ez a korosztály vállal szívesen fizikai jellegű beosztást, mert így többet kereshet. Ráadásul a műszakiakat ezekben a munkakörökben egyéb kedvezményék is1 csábítják, például a lakáshoz jutás, vagy a gyerekek bölcsődei, óvodai elhelyezésének megkönnyítése. Ez az időszak általában nem tart sokáig, a 30. életév betöltése után a mérnökök vagy az üzemben kapnak vezető beosztást — mivel közelebb maradnák a termeléshez ez a jövedelmezőbb — vagy műszaki osztályokra kerülnek, amelyek merev hierarchia-rendszere nem ösztönöz a minőségi és hatékony munkára. Míg az üzemi műszakiak a termelés közelsége miatt jobban érdekeltek anyagilag is az eredményes munkában, ugyanez nem mondható el a vállalatok műszaki osztályairól. Mivel a mérnökök többsége itt anyagilag nem érdekelt a termelésben, a minőségi munka helyett a mennyiség kerül előtérbe. Megszaporodnak a jelentések, jegyzőkönyveik, feljegyzések, így jogosan érvelnek a szervezéssel foglalkozó intézményeik az adminisztráció túlburjánzása miatt. L. Sándor 38 éves gépészmérnök, konstruktőr csoportvezető a műszakiak érdekeltségéről, a mérnöki szakma megbecsüléséről beszél: „Amikor a népgazdaság gondjairól beszélünk, többet kellene tennünk annak érdekében, hogy azok, akik ezeken a bajokon segíteni tudnak, ehhez minden támogatást megkapjanak. Ügy érzem, ma csak az elvárásokat hangoztatják a műszaki értelmiséggel szemben;, de nagyobb megbecsülést nem érzek. Jó néhány példát lehetne említeni a különböző értelmiségi csoportok közötti indokolatlan nagy különbségekről. Meggyőződésem, hogy mind az ipar, mind a mezőgazdaság mai gondjainak felszámolása nagyrészt a különböző műszakiak erőfeszítésén múlik. Jellemző, hogy azt a hajszoltsáigot, azt a feszített tempót nem tapasztaljuk sem az orvosoknál, sem a jogászoknál, mint ami az iparvállalatokat jellemzi. Nem állítom, hogy ők kevesebbet dolgoznak, mert ez sértés volna, de tény az, hogy az ipari szakembereknek állandóan, feszített tempóban kell dolgozniuk. Így a jelenlegi helyzetben az érdekeltség nem tükröződik a műszakiaknál.” A bérfejlesztés túlszabályozásáról és a társadalom presztízséről T. Endre így beszél: „A jelenlegi bérkategória-rendszer túl merev. Szolgálati idő és beosztás a meghatározó, kevés a differenciálási lehetőség. Egy egységes bérfejlesztési rendszerrel semmit sem tudnánk megoldani, mert csak a mostani helyzetet vinnénk tovább magasabb szinten. A jelenlegi szabályozók mellett a kiemelkedő munkát nem tudjuk hasonlóan kiemelkedő módon jutalmazni, ez pedig annyit jelent, hogy lemondunk erről a magasabb teljesítményről. Senkitől sem lehet elvárni, hogy huzamosabb ideig igen magas színvonalú munkát végezzen ellenérték nélkül. Ugyanakkor a vállalati szabályozók lehetővé teszik, hogy külső vállalatok dolgozóival különmunkát végeztessünk. Sokszor ezek a külső emberek aránytalanul nagyobb pénzt kapnak az ilyen munkáért, és ez saját embereinkből erősen negatív hatást vált ki. Például vegyünk egy feladatot, amit mondjuk 5 saját ember meg tudna oldani kb. fél év alatt 20 ezer forintért. Mivel ilyen összeget nem fizethetünk ki nekik, és munkaidejükbe sem fér be, a vállalatvezetés kiadja •külcégnek a műszaki fejlesztési alap terhére. A külcég szakemberei, ha lelkiismeretesek, kijönnek és tájékozódnak a helyi viszonyokról, sokszor ugyanannál az 5 embernél. Aztán elvonulnak, és jó esetben határidőre 30
