Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - JELENÜNK - Ebergényi András - Kovács Endre: Változó Eger, változó értelmisége
JELENÜNK Változó Eger változó értelmisége* Az intenzív gazdaságfejlesztés, de különösen a 70-es évek olajválsága óta fokozódott a műszaki értelmiség munkájának jelentősége. E réteg létszáma és aránya az értelmiségen belül egyaránt megnőtt. Egy Egerben végzett szociológiai felmérés kapcsán arra kerestünk választ, hogy a mérnökök és közgazdászok hogyan illeszkednek be a város társadalmi és kulturális életébe, hogyan látják saját helyzetüket és lehetőségeiket a megváltozott gazdasági körülmények között. Kissé anakronizmus, mégis valahányszor az értelmiség szó elhangzik, óhatatlanul hozzágondoljuk: városlakó. Város és értelmiség. Kazinczy romantikus ihletésű Széplakja jóformán egyedülálló a magyar történelemben, és a jövőre tekintve minden bizonnyal megismételhetetlen jelenség is marad. Eger az egyik „legvárosiasabb városunk”, annak ellenére, hogy évszázadokig hivatalosan csak mezővárosi titulusa volt. Polgárai mindig is magúikénak érezték a város gondjait, harcát a felemelkedésért. Gond és harc pedig akadt elég a múltban, de a jelen sem szűkölködik benne. A város hálás. Ma is egy-egy utca hirdeti Rottenstein városbíró, Csiky Sándor és Kolacskovszky Lajos emlékét. A város változik, nő, terebélyesedik. Északon már felnyúlik a tárkányi és az almári völgyekbe, délen szélesen elterül az andornalki síkon, a völgy két oldalán pedig már túlnőtt a dombok peremén is. Elég elővenni a 20, 50 évvel ezelőtt készült fényképeket, a megújulásnak számtalan jelét láthatjuk. A hajdani káposztás- földek helyén épülő Gsebokszári lakótelep, vagy a lassacskán nemcsak a nevében létező déli ipartelep embereket is takar. Eger mint város is változik és vele együtt változik a lakosság, s benne az értelmiség ösz- szetétele is. Az építkezések tervezőket, a gyárak mérnököket, az iskolák pedagógusokat igényelnek mind nagyobb számban. E sorok írói alig néhány évvel vannak túl az egyetemen, és mindketten abba a kategóriába sorolhatók, amelyet summásan ma műszaki értelmiségnek neveznek. 1979. nyarán az Országos Felsőfokú Pedagógiai Intézet megbízásából kontroll felmérést végeztünk a városban élő műszaki értelmiség egyes rétegei között. Mivel főként mérnökökkel és kisebb részben közgazdászokkal beszélgettünk, e tanulmány jórészt róluk íródott. Az interjúk kötött témakörén túl többek között arra is kiváncsiak voltunk, hogy Eger történelmi hagyományaival, • (A Hevesi Szemle pályázatán díjazott tanulmány) kulturális múltjával mennyire hat, vagy hat-e egyáltalán erre az „új” értelmiségi rétegre. Tapasztalataink szerint a műszakiak számarányukhoz képiest kevéssé vesznek részt Eger társadalmi és kulturális életében. A beszélgetések során megnéztük hol és milyen körülmények között élnek a mérnökök, hogyan vélekednek munkájúkról, munkahelyükről, a szűk szakmai kérdéseken túl mennyire marad idejük, energiájuk és igényük művelődni. Eger sajátos ipari arculata. Eger fejlődésének minden mozzanata egyedi, az ország mai határai között rokoníthatatlan. Kisváros, amelynek múltja, jelene van, de a félmúltja hiányzik. Szabó Zoltán Cifra nyomorúság c. könyvében a 30-as években következőképpen ír Egerről: „A városban ott emelkedik a várhegy is, mely úgy áll Eger mögött, mint a magyarság mögött a dicső történelmi múlt, mellyel inkább dicsekedni szeretünk, semmint kötelezést vállalni. A csöndes utcákon papok és tanárok sétálnak, sok az iskola, de kevés az ipartelep és a bolt, sok és gazdag a pompa, de nem kevesebb a szegénység sem, mint másutt. Az élet itt lassan múlik és Egerben csakugyan minden csendes. A békét, a meglevő állapotokat, a ma- radiságot és a tekintélytisztelet látszatának fönntartását erős váraik őrzik. Eger végvár volt régen és ma is az. Csak régen a magyarságot védte a török ellen, ma a múltat védi a jelen ellen.” A szociográfia megjelenését követő helyi sajtóvihar is jelzi, hogy Szabó Zoltán a lényegre tapintott rá. Tény, hogy a város története tulajdonképpen azonos volt sokáig a püspökség és a vár történetével. A középkor ama ritka pillanataiban, mikor történetesen nem volt se háború, se belvillongás, a püspökség volt az úr. Ha háborús szelők fújtak a Bükk lábainál, katonák vették át a kormányzás gyeplőjét. A város szerencséjére és egyúttal balszerencséjére is a XVIII. század eleje óta a püspökség uralta a várost. Ennek köszönhetjük a belváros girbe-gurba utcácskáit, a barokk lakóházakat, a líceumot, de azt is, hogy a XVIII. század végén Egerben megállt a fejlődés órája, csaknem 150 évre. A barokk paloták egyházi méltóságaitól mi sem állt távolabb, mint a fejlődés viharos moraja. Egerben nem alakult ki olyan dinamikusan fejlődő kézműves és kereskedő réteg, amely a fejlődés motorja lehetett volna, mint például Miskolc esetében. Az iparosok többnyire egy-két segéddel dolgoztak, így csak a szűk körzet igényeit elégíthették ki. A felszabadulást úgy érte meg a város, hogy mindössze két gyárnak nevezhető ipari létesítménye volt, a Dohánygyár és a La26