Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Nagy József: A Heves megyei munkássajtó kezdetei

A lándzsás nemesség conditionális voltát, servitiumát még 1339-ben is hangsúlyozzák az oklevelek. Ugyanígy ala­csonyabb fokú volt az országos nemességnél a túród és liptói jobbágyfiúk nemessége. Ha nem is nagy tömeg­ben, conditionális nemesek még sokfelé éltek az ország­ban. Vas, Pozsony, Nyitra, Trencsén, Nógrád, Abaúj, Szepes, Sáros és Ugocsa megyékben, a Felső-Tisza vi­dékén, sőt Erdélyben is. Szintén particularis nemesség­nek számított a székelyeké. Még tarkább a kép, ha fi­gyelembe vesszük, hogy az erdélyi nemesek adót fizet­tek és a vajdának szállásadással tartoztak és a szlavóniai nemesek nyestbőradó fizetésére voltak kötelezve. Az idők folyamán lassan megindult a különbségek el­tűnése. Az erdélyi nemeseket 1324-ben felmentették a szolgáltatások alól. 1339 után a szepesi lándzsások con- ditiójáról sem hallunk többé. Sokfelé egyszerűen fele­désbe merült a servitium, mások meg az elkeveredés, házasság révén emelkedtek az országos nemesség soraiba. Nyilván ezt a folyamatot kívánta siettetni az 1351. évi törvénykönyv, amikor kimondta a nemesi jogegyenlősé­get, a törvény szavaival, hogy „mind az országunk hatá­rai között lakó valódi nemesek, mind pedig azok is, akik az országunk határain belül fekvő hercegi tartományok­ban élnek, egy és ugyanazon szabadságot élvezzék” (11. §.). A következő paragrafus azon nyomban ki is mond­ja a szlavóniai nemesek nyestbőradójának (bán zsolozs­májának) eltörlését. Conditionális nemesek persze még ezután is sokfelé voltak az országban. A legtovább ta­lán Túróéban és Liptóban, ahol még 1391-ben is nagy számú volt a conditionális birtok. A conditionális ne­messég utolsó maradványai végül a XV. század elején, Zsigmond uralkodása idején tűntek el a színről. Azon­ban még ezután is, a jogilag egységes nemesség kiala­kulását követően is, maradtak a nemesség peremén kü­lönféle hűbéres és conditionális elemek, mint pl. az egy­ház fentebb már tárgyalt harcos jobbágyai, valamint a világi földesurak szolgálatában álló predialisták, akik sohasem emelkedtek fel az országos nemesség szint­jére. Kávássy Sándor A Heves megyei munkássajtó kezdetei A XX. század első éveiben rohamos fejlődésnek indult Heves megyében az ipari és mezőgazdasági munkásság szerveződése. 1900-ban megalakult a nyomdászegylet, majd a következő években létrejöttek a vas- és fém­munkások, ácsok, asztalosok, építőipari dolgozók szer­vezetei is. Ezzel párhuzamosan a mezőgazdasági mun­kásság is szervezkedni kezdett. Az 1897—98-as nagy agrárszocialista mozgalmak lezajlása után, 1905—1906- ban következett be újabb csúcs a megye szegényparaszt­ságának mozgalmában. A földmunkások egy része a szociáldemokrata párt mögött állt, a megye déli részé­nek siók agrárproletárt tömörítő nagyközségei azonban a Mezőfi Vilmos által vezetett Újjászervezett Szociál­demokrata Párthoz tartoztak. A korabeli iratokból meglehetősen nehéz megállapí­tani, hogy melyik községben milyen volt a szervezettség mértéke és melyik szociáldemokrata párt rendelkezett táborral, de az 1907. évben az egyik helyi lap részlete­sen felsorolja a megyébe járó szocialista sajtóterméke­ket. Bár ebben Eger, Gyöngyös és Hatvan adatai nem szerepelnek, mégis igen nagy az a példányszám, ami lényegében a parasztság körében közkézen forgott. A szociáldemokrata párt lapjai közül a Népszava nyolc községben 270 példányban, a Világszabadság nyolc köz­ségben 239 példányban, a Világosság Csányba 50 pél­dányban járt. Az Újjászervezett Szociáldemokrata Párt hivatalos lapját, a Szabad Szót 13 községben 333 pél­dányban, a Földmunkást pedig három községben 261 példányban rendelték meg. Összességében ez 1153 szo­cialista lapot jelentett. Egyes községekbe meglepően nagy számú szocialista újság járt. Csányba 250 példány, Visznekre 150, Kere­csenekre, Kömlőre 100 példány, Ecsédein, Füzesabonyban, Kálban, Kiskörén, Mezőtárkányban 20—50 között volt a példányszám. A sajtóban és az alispáni jelentésekben felsorolt községeket nem vehetjük azonban teljesnek, mert az egész pétervásári járás kimaradt és nem szere­pel benne Tiszanána sem, ahol pedig igen erős volt a földmunkásmozgalom. Mivel a városokra vonatkozóan nem rendelkezünk adatokkal, csak más jelentésekből tudunk levonni kö­vetkeztetéseket. Az egri szociáldemokrata titkárság tá­jékoztatása szerint 1906-ban Egerben 903 szervezett munkás volt. Gyöngyösön és Hatvanban ennél valami­vel kevesebb lehetett a szervezett munkások száma. Fi­gyelembe véve, hogy a szakszervezeti tagok általában pótadót is fizettek és előfizettek valamelyik pártlapra is, úgy érezzük, nem járunk messze a valóságtól, hogy 1906-ban 2500 körül volt a megyébe járó szocialista la­pok példányszáma. A szervezetileg izmosodó és erejét próbálgató helyi munkásságnak azonban ez sem volt elég. Ügy érezték, hogy sajátos problémáik megoldását elősegíti a helyi munkássajtó megjelentetése. A szociáldemokrata párt országos titkársága általában ellene volt az ilyen kis­városi, vidéki munkáslapok megindításának. Attól tar­tott, hogy a helyi lapok kiadásával csökken az országos párt- és szakmai lapok megrendelése, és nem voltak meggyőződve ezen lapok jó színvonaláról sem. Ennek ellenére 1907 áprilisa és 1911 márciusa között, hosszabb- rövidebb ideig három olyan újság is jelent meg a me­gyében, melyet munkások szerkesztettek és adtak ki. Ilyen volt az Egyesüljünk, a Haladás és az Egri Mun­kás. A gyöngyösi munkásság már valószínűleg 1906-ban tervezte egy újság kiadását. A Gyöngyösi Újság 1906. augusztus 5-i számában arról számolt be, hogy augusz­tus 1-én Gyöngyösi Munkás címen új helyi lap indult. Több alkalommal azonban a címével nem találkozunk. A következő, már sikeres kísérlet 1907 tavaszán kezdő­dött. A gyöngyösi szociáldemokrata szervezet vezetői még márciusban elhatározták, hogy „Egyesüljünk” cím­mel lapot indítanak. Ennek érdekében 30-as lapbizott­ságot alakítottak és megválasztották a lap főszerkesztő­57

Next

/
Oldalképek
Tartalom