Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Pásztor Emil: Kazinczy Lajos származása és gyermekkora

jus 1829.” Kisfiának segítve maga Kazinczyné is gyakorolta a magyar írást és a latin nyelvtant.

Az idős Kazinczy egyszer hathónapi távoliét után érkezett haza Pestről. Sárospatak és Sátoraljaújhely fele útján búcsút vett addigi útitársaitól, s a hegyék közt gyalog sietett Széphalomra. Bártfay Lászlónak így számol be hazaérkezéséről :

„Patak és Üjhely közt búcsút vevék a’ Tekint. Asz- szonytól és Wékeytől, ’s gyalog mentem által a’ hegyeken, mert míg szekeren Üjhelybe, addig gyalog haza érhetők. A’ kertemen jöttem keresztül, ’s azon szoba ablakában, a’ hol Te, édes barátom, engem ágyban fekve, ’s fejemet rókaprémmel beburkolva ’s kendőkkel általkötve találál, Zseni felsikolta: »Papa! Papa!« feleségem pedig a’ kandalló mellett, Június 3d.!ü, felugrók, ’s pitvaromban feleségem, leányom sírva rohantak nyakamba. Én is elmondhatom: régen nem láttam Sophiet, olly heves, olly lágy megindulásban. Bálint és Lajos fiaim a’ harmadik szobában tanulók leczkéjiket, Emil pedig Praeceptorával [= tanítójával] méne-ki. Nem képzelhetd, édes barátom, melly változás! Emil jóval hosszabb nálamnál; még decemberben nem ért vala utói! Antonin [= Antal, Antonius] is nagyon megerősödött, Bálint és Lajos is húzal- kodnak, ’s derekasan tudják a’ conjugátiókat [= a latin igeragozásokat]. Thalie Regmeczen volt, Phigie Kassán va n ...”

Fáy Andrásnak büszkén írja, hogy már a legkisebb fia is tudja a latin igeragozást: „Lajos olvasni nem tudott mikor elmentem, most pedig a’ négy Conjugatiót is tudja már.” Testvérhúgának, Kazinczy Klárának szintén beszámol Lajos fejlődéséről: „Lajos észt. [= esztendő] előtt még nem ismeré a’ betűket: most olvas, ír, és tudja a’ négy Conjugátiót; ’s azt Sophienak köszönheti, mert Sophie félvén hogy az ő kedves fija sokat fog szenvedni ha nem fog tudni, maga is megtanuld a’ deák Conjugátiót, és úgy tanítá a’ gyermeket többnyire éjjel.”

A Kazinczy család ekkor már évek óta igen nehéz anyagi körülmények között él. Ennek egyik fő oka az volt, hogy Kazinczyné az önző és rosszakaratú testvére, gróf Török József miatt nem juthatott hozzá saját jelentős örökségéhez, és a több mint egy évtizedig tartó eredménytelen pörösködés csak súlyosbította a család anyagi romlását. Török eltüntette apja végrendeletét, s úgy bizonygatta, hogy a két lánytestvért semmi sem illeti, az egész örökség egyedül az övé. Végül hiába adnák igazat Kazinczy- nak a bírósági végzések szavai, neki a felesége pörös ügyében „szomorúan kell meggyőződnie, hogy sógora ügyvédeinek, kivált Kossuth Lászlónak ravasz fogásai nemcsak a végrehajtást húzzák-halasztják, hanem hogy a bíró is nagyon hajlandó az alperes gróf követeléseit kielégíteni s az egész ügy intézését úgy folytatni, hogy ő a megnyert örökségnek semmi hasznát ne vehesse”.

Öregkorában Kazinczy vármegyei napidíjért a sátoraljaújhelyi levéltárt rendezgeti (1820—1831). A magyar nyelv és irodalom hűséges szolgálatában ekkor sem lankad tevékenysége. Félszázados írói jubileumán annak örül legjobban, hogy kezd felnőtté válni a magyar irodalom, s ebben neki is része van. Sallustius-fordításának előszavában így értékeli munkásságának ötven évét:

„ötven esztendeje, hogy járom útamat, sikamlások- kal, tévedések között, de lankadhatatlan hűségben; ’s ma, midőn hatvanhetedik évembe lépek-ált, örömmel tekintek végig menésemen. Melly kevés az, a’ mit fényecské- mént tevék, és melly tűzben ragyognak körűlem később társaim! melly tűzben tűnnek «fel a’ legjobbak. De én is segéllém a’ jót; de az ügy általam is gyarapodott; ’s példám, úgy hiszem azt, hevíteni fog szíveket, ha majd magam nem lészek is.”

Örül, amikor látja, hogy gyermekei is szívesen olvassák a jó irodalmat. Szalay Lászlónak írja 1829. december 30-án: „Most leginkább a’ Vörösmarty Keleti Regéjit óhajtanám látni. Két legifjabb gyermekeim Bálint és Lajos eltelhetetlen örömmel olvassák a’ Muzarion III. kötetében a’ Szemere Pálné Rózsikáját, ’s úgy hiszem hogy azdk a’ Keleti Regék is kedvesek lesznek nékik, mint magamnak.”

Élete végére Kazinczy a nemzeti ügy szolgálatában saját háza táján meglehetősen elszegényedik és teljesen eladósodik. Kisebb gyermekei gyakran egymás cipőit hordják, mert nem jut pénz mindegyiknek külön cipőre.

Saját örökölt birtokát is elveszíti az író, és csak mint haszonbérlő maradhat ott családjával Széphalmon. Éjszakánként azzal a gondolattal gyötrődik, hogy szegénysége miatt gyermekeit nem neveltetheti úgy, mint szeretné, s vajon milyen sorsra jutnak, ha akár ő, akár sokat betegeskedő felesége meghal. Legidősebb lánya, Eugénia, hatvan évvel később így emlékezik vissza azokra a nehéz esztendőkre:

„... áldott emlékű atyám élete utolsó éveiben súlyos anyagi körülmények közé jutott, nemcsak szellemi munkásságát fordította a magyar irodalom felvirágoztatására, de arra anyagilag is sokat áldozott; ezenkívül egy pár rosszlelkű uzsorás is érzékenyen megcsalta, ami miatt csekély birtokát kénytelen volt elzálogosítani. Részint serdülő, részint serdületlen számos gyermekeinek nevelését nem volt miből teljesíteni, gyakran megesett, hogy házunknál 2—3 napig nem láttunk kenyeret. Ily nyomasztó helyzetben szegény atyám gondjaitól gyötörve gyakran töltött álmatlan éjjeleket, még most 80 éves koromban is világosan emlékszem, hányszor áthallottam a szomszéd szobából mély sóhajtásait. . .”

Fiainak iskoláztatása ilyen körülmények közt igen nagy gondot okozott Kazinczynak. Leányait hol egyik, hol másik testvére veszi magához egy időre. A tizenkét éves Ifigénia egy ismerős erdélyi grófi család kislányával neyelkedik együtt hosszabb ideig (Dédácson, Déva közelében). „Fizsi nagyon szerencsés — írja róla édesapja —; megszabadúla a’ mi szegénységünkből, ’s ott olly nevelést kap, a’ mit itt nem kapott volna.”

Kazinczy a Dédácsra, Ifigéniának küldött leveleiben is emlegeti az ekkor kilencéves Lajost. „Emil, Bálint és Lajos Patakon vannak a’ Collégiumban” — írja 1829. szeptember 17-én. „... Lajosnak igen jó feje van” — közli a kislánnyal az első kollégiumi tapasztalatok nyomán, megjegyezve, hogy a gyermek mily nehéz szívvel szakadt el az őszi szünet végén édesanyjától, amikor a szülői házból vissza kellett mennie Sárospatakra: „Utolsó nap csapodárkodva kérte az anyját, hogy akkor éjjel vele hálhasson, ’s sírt mikor ment. De Patakon felejtette a’ sírást kivált hogy Vay Laczival lehete, a’ Kazinczy Sophie fíjával.”

Három hónap múlva arról értesíti Kazinczy a kis Ifi- géniát, hogy Laló Patakon egy osztályban tanul Bálinttal, a testvérével: „Mind ő mind Bálint eggy Classisban vannak, ’s jól tudják a’ Conjugatiókat. Kivált Laló felette eleven gyermek; soha sem tud csendesen állani, ülni.” Szó van ebben a levélben Antoninról is: „Antonín ide haza tanúi Székely József Praeceptorától és tőlem.”

A hetvenegy éves Kazinczy igen nagy szeretettel ír leveleiben feleségéről, Török Zsófiáról, akit jóságáért mindenki szeret. Szemere Bertalannak küldött levelében így jellemzi az angyali lelkű, ötvenéves Sophie-t: ,,A’

49