Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Erdei Ferenc: Kohánra emlékezve

Kőbánra emlékezve

Kohán György Kossuth-díjas festő emlékének áldoz a róla mintázott érem, Trischler Ferenc műve, amelyet a 111. országos tájképbiennálé pesti bemutatóján adtak ki először. A kitüntetett: Bazsonyi Arany. Ez alkalomból közöljük a népi írók egyik vezéralakja, a tudós közgazdász, szociográfus, a felszabadulás utáni politikában kulcsszerepet vállaló Erdei Ferenc eddig publikálatlan kis írását, ami a művészetekhez fűződő kapcsolatának dokumentuma.

A szerelemben van olyan, hogy „meglátni és megszeretni, pillanat műve.” A barátságban is, a férfibarátság sajátos elemekből szőtt, mély emberi kapcsolatában is van ilyen, s így voltam én Kohán Györggyel.

De hogyan találkoztam vele? Munkáiból régóta ismertem jó néhányat a többi vásárhelyié között, de e képek látása még az érdeklődésemet nem lobbantotta fel,

emberi kapcsolatot még kevésbé válthatott ki. Egy festmény azonban már szikrázni kezdett: az a vakmerőén mélykók és fekete-fehér színekkel festett vásárhelyi házvég, amit a szegedi kiállításon láttam 1963-ban, s amit meg is vásárolt Szeged városa.

Az igazi találkozást Pogány ö. Gábornak és Supka Mannának köszönhetem. Ők vették a fejükbe,' hogy 1965-ben, a Nemzeti Galériában kiállítást rendeznek Kőbánnak, s ajánlották, hogy azt én nyissam meg. Eleinte haboztam, mert még nem volt elég közöm hozzá. Megnéztük hát a képdket, amelyek már százával voltak összegyűjtve a Galériában. Ott ért az a pillanat, amikor megláttam és megszerettem őt.

Hogy melyik festmény műve volt ez, nem is tudom: a szikrázó házvég, a bivalyok a holddal, a parasztmadonnák, a hóra hullt varjú, a koporsóra esett ember, vagy a monumentalitás, ami annyi képén sugárzott

Kohán György: Akácfák viharban (olaj) 130x125 cm

6