Hevesi Szemle 7. (1979)

1979 / 1. szám

I •• Iniciálé Minden évkezdet ünnep, még akkor is az lenne, ha ez az idei esztendő önmagában véve is nem lenne ünnepi. A hetedik évfolyamába lépett Hevesi Szemle számára sem csupán az a megemlékezésre való, hogy szerkesztői letehetik az olvasó asztalára az 1979. esz­tendő első számát, amely most nyolcvan oldalon je­lenik meg a megszokott 64 helyett. Már az a tény, hogy bővebb az oldalterjedelem, jelzi, hogy ünnepi számot tart kezében az olvasó, illetőleg e szám meg­emlékezni i s óhajt. Megemlékezni a Tanácsköztár­saság 60. évfordulójáról, pontosabban a Magyar Ta­nácsköztársaság 133 napos, tavasztól nyár végéig tartó történetéről. A történelemről. A magyar nép történelmének egy kiemelkedő kor­szakáról kívánunk megemlékezni, amelynek harcai átmenetileg elbuktak, mert az összefogott nemzetközi reakció megbuktatta, de amelynek emléke még vélet­lenül sem csak a kegyelet érzéseit, mint sokkal in­kább a dolgozó nép harcának tanúságait jelentik a számunkra. Es tanúságát is egyben: a forradalmi idők megteremtik maguk számára a forradalmi erőket. „Ott künn tavaszi lomb fakad, A nyitott ablakok alatt. Űj szellő bomladoz a lombon...” — írta Bölcsődal című versében Somlyó Zoltán, s ha tudjuk a vers keletkezésének dátumát, akkor azt is tudjuk, hogy az új szellő, amelyről később maga a költő írja, hogy orkán az, a javából — a Tanácsköz­társaság, a szocialista társadalom eszméje. Mert, hogy a vers keletkezésének a dátuma 1919! E helyütt nem feladatunk sem történésztárgyila­gossággal, sem a publicista hevületével mérlegre tenni a magyar történelem eme kiemelkedő időszakát; nem vállalkozhatunk arra, hogy itt és most vázoljuk fel az azóta eltelt 60 év változásait, s benne megrajzolni napjaink korszakát, amely korszak mélyen gyökerezik a múlt haladó hagyományaiban, s amely korszak fiai joggal és okkal vallják a 133 nap történelmének :is nak végrehajtását illetően. Mert semmiféle kegyelet nem ér annyit, mint alkotó munkával megvalósítani a volt harcosok és a még élő hősök szándokait. Es aligha tagadhatjuk, hogy ez a „sok”, valóban: sok. A mostani ötéves terv sikeres befejezése, az új gondos előkészítése a megváltozott külgazdasági hely­zetben, a belgazdaság hatékonyságának állandó növe­lése, az emberi gondolkodás, a szemlélet erőteljes át­formálása, vagy hogy inkább továbbformálása, a kul­túra, az ideológia területén a még erőteljesebb előre­lépés — hogy csak vázlatát rajzoljuk fel annak, ami­nek voltaképpen még a vázlata is többszöröse min­dennek. Igen: most nem a fegyvereké a szó. Igen: most más a forradalom meg- és kivívásának módsze­re, merthogy más ez a forradalom: más szakasz. Más, de semmivel sem könnyebb. Es ennek sikeres megvívásához még a szívből jö­vő fogadkozások, a még oly őszinte és kegyeletteli megemlékezések sem elegendők önmagukban, nem­hogy az elkoptatott és -pukkasztott frázisok kopott pántlikás serege. Dolgozni kell, keményen, a célokat ismerve, ha kell, áldozatokat is vállalva. Mert sajátos ünnep ez, amikor megállunk egy percre vagy többre is tán, de úgy igaz a megemlékezés, ha előre te­kintünk. Paradoxon? A múltban is, a múltból is a jövőt lát­ni? Miért volna az? Az emberiség mindig kész volt múltjából kiolvasni a jövőjét, vagy ha az nem is ment, mert nem is mehetett, hát a múltjából tanul­ni, következtetni a jövőjére. Es a magyar népnek van miből következtetnie, van mit megtanulnia a Tanács- köztársaság történetéből, az akkor alakult kommu­nista párt hat évtizedes történelméből, a 133 napból, de az azóta eltelt időszakból egyaránt. „Legyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk, Mit elrontott sok régi, úri isten, Te istenek közt új és proletár Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, — Emelj minket roppant tenyereidre Es magad képére gyúrj át minket!” — fohászkodik Az új isten című versében a forra­dalmárnak ugyan naiv és még naivnak sem forradal­már Tóth Árpád. Ám 1919 orkánná vált új szellője őt sem hagyta érintetlenül. Költő volt. Vátesz. Még ő is megérezte, megjósolta, kikövetelte, hogy legyen a proletariátus szava az új világ teremtésének igéje. y; Az lett. Nem Tóth Árpád ihletett fohásza, mint sok­kal inkább a marxi—lenini tanok, a forradalmi esz­mék és a társadalmi berendezkedés törvényszerűségei miatt. Az lett. S ma már kissé visszafojtott mosoly- lyal olvassuk a tóth árpádi sorokat, a naiv hitet érez­vén csak ki már belőlük. Ma már. Hatvan esztendő múltán, a szocializmus építésének 34. esztendejében — egy március végi és egy április eleji ünnepen. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom