Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 4. szám - JELENÜNK - Sereg József: Károlyi Mihálynénál Budapesten

erős akaratú asszony fontos szerepet játszott, Kossuth személyes barátja volt. Haynau 1849-ben joggal fenyegette meg, hogy Maderspackné sorsára juthat elveiért. Mi Párádon laktunk. Itt töltöttük a háború alatti, néhány nyugodtabb hónapunkat. Károlyi a szemközti domboldalon erdőt telepíttetett, bükköket és erdeifenyőket. Franciaországban, az első emigrációban sokszor beszélgettünk ezekről. Hányszor szeretett volna a fái közé elsétálni... Vajon megnőttek-e? Él-e még az az erdő... vágyakozott. Egyébként nem különösebben kedvelte Parádotl de ezt az erdőt mindig számon tartotta.

A földosztásnál 1919-ben, nem voltam ott, családi esemény elé néztünk. Nekem itthon kellett maradni, harmadik gyermekünk születését vártam. Teljes meggyőződéssel álltam Károlyi mellett. . . Így kell tenned, jól teszed ... Így van jól... biztattam. Mi mindent megbeszéltünk, ebben is azonos véleményen voltunk. Emlékszem, 1963-ban felkeresett Kápolnáról Antal Lajos lánya, egy kedves asszony, lehet most olyan 60 éves. Antal Lajosnak hasította ki férjem Kápolnán 1919 februárjában az első parcellát a birtokból. Nagy-nagy szeretettel beszélt nekem akkor Károlyiról ez a kápolnai asszony. Aztán fényképet csináltattunk együtt, és még később is néhány üdvözlőlapot kaptam a családtól.

— Járt-e, elnökasszony, Kápolnán?

— Igen, természetesen. 1946-ban, hazaj öv etelünk után, Kápolnán, a Tarna-völgyben, Recsken, Párádon körutazást tettünk. Ott voltam a férjem mellett. A falvak nagy szeretettel fogadtak, virágot hoztak, meghúzták a harangokat, magyar ruhába öltözött lovas legények kísértek bennünket, köztük egy lány is. Szép jelenség volt, csinos és ügyes, és mi nagyon örültünk ennek a látványnak. Férjem és én is, mindenütt szóltunk a néphez, és én úgy gondoltam, nagyon jól esett neki ez a fogadtatás, noha nem tartotta többre, mint visszatérése után az újraismerkedés természetes következményének. Engem szívből meghatott ez az út, és azt hiszem, Károlyi is boldog volt. Az akkori kormány ezt az utunkat nem tartotta fontosnak. Nem volt hivatalos kíséretünk, még egy fotóriporter sem kísért el bennünket, pedig 1946-ban ez volt itt az első utunk.

Az öreg kastélyban, Párádon sem éreztük túlzottan otthon magunkat. Emlékszem, a falakról leszakított tapéták alól a fasiszta magyar sajtó közleményei mindkettőnkben viszolygást keltettek.

Amikor 1963-ban már egyedül tértem haza, még- egyszer jártam Kápolnán, a termelőszövetkezetben. Nagy asztalt terítettek, egy közös ebéden vettem részt a Károlyi Mihály Termelőszövetkezetben. Nem is tudtam, hogy Kápolnán ilyen kastély is létezett. Javaslatot tettem ott, hogy a termelőszövetkezetet Károlyi Mihályról nevezzék el. El is fogadták azt, sőt az MSZMP KB első titkára is helyesnek tartotta javaslatomat.

— Többször hallottam magam is azt a vádat, hogy Károlyi Mihály azért kezdte meg birtokán a földosztást, mert teljesen el volt adósodva, így hát megszabadult a problémáktól és még népszerűségre is szert tehetett.

— Igen, valóban a legcudarabb hazugságokat terjesztették rólunk a feudális osztály egyes képviselői 1919-ben és a Horthy-korban. Céljuk természetesen a legsötétebb ellenforradalmi érdekből, a vagyon megmentésnek óhajából táplálkozott. Károlyi József tudta legjobban, hogy Károlyi Mihálynak nem voltak adósságai, és hogy a földosztás egyáltalán nem üzlet. A kápolnai birtokot ekkor a Magyar Földhitel Intézet bérelte. Mi szívesen mondtunk le a bérösszegről, örültem, örültünk, hogy a magyar nép kezébe kerül az a föld, amelyen eddig a tőke élősködőit. Őszintén bíztunk abban, hogy a dolgos magyar paraszt sokkal jobban műveli és használja majd, mint mi tettük. Károlyi szeme előtt persze egyre tisztább formákban ott lebegett a szocialista nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés is. Erről különösen a „Tiétek a föld” programfüzetében és 1946 után itthon beszédeiben nyilatkozott, többek közt 1946- ban Gyöngyösön is, első vidéki kőrútunk alkalmából. A magyar feudálisok, haragjukban elvakultan, fel sem tudták fogni Károlyi önzetlenségét és nagyszabású koncepcióját. Az egész nagy evolúcióért Károlyit tették felelőssé, mindenre hajlandók voltak, a Vyx-jegyzék elfogadására is, és még másra is, csak birtokukat menthessék. Tőlük nem lehetett elvárni, hogy megértsék, hogy esetleg a parasztok meg sem várják a földosztást, saját maguk fogják elintézni azt. Nem csodálkozom, sőt természetesnek tartom, hogy a magyar feudálisok szűklátókörűségüket és önzésüket önmaguk fogalmazták meg a Károlyira szólt vádakban.

Hadd szóljak egy későbbi élményemmel e súlyos vád ellen, amely éppen hevesiekkel kapcsolatban, még ma is él bennem.

A Heves megyeiekkel való találkozások közül legélesebben egy Francaiországból váló emlék rajzolódik ki előttem. 1931-ben volt. Párizsban éltünk ekkor. Bö- löni György közvetítésével, egy Amerikába kivándorló m,agyar parasztcsoporttal találkoztunk egy gyorsbüfében. Hat csizmás, levett kálapú magyar paraszt várt ránk a Rue Camboni bisztróban. Kapcsolatot akarták ta.32