Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Cs. Varga István: Németh László Tolsztojról
prózánk konokul természetrajzi: az élet alaktanát adja, s az embercsoportokat, mint faunákat írja le. Talán épp az orosz hatás vonhatná a magyar irodalom fölé az örök problémáknak azt a kék egét, amely nélkül a nemzeti irodalom csak egy néptörzs irodalma lehet.” Sorozatok helyett „megemésztő és hozzánk asszimiláló” könyvek kellenek, amilyen a franciáknak André Gide Dosztojevszkije. Első orosz nyelvű könyve a Berlinből szerzett Bűn és bűnhődés. A nehezebb, gazdagabb nyelvűnek gondolt Anna Kareninát másodikként olvasta. Ez a legtöbbször olvasott könyv hasonló szerepet töltött be orosz nyelvtudásának elmélyítéséiben, mint a Chartreuse de Parme a franciáéban. Szinte sorsszerű Németh találkozása Tolsztojjal. Ötven évig csak a tanulmányaiba iktatott részeket fordította magyarba. Az első megbízatást a serdülőkorától életébe nőtt négy-öt könyv egyikére, az Anna Kareniná- ra kapta. Első fordítását másfél évig végezte, 'aztán még fél évet kívánt a fordítás ellenőrzése, javítása. Ezt követte a család régi, kedves könyve, az Életrajzi trilógia, amely mellé az aggkori Visszaemlékezést csatolták. A műveltség gyümölcseit egy hónapig fordította. Aztán Tolsztoj-elbeszélések sora, majd a fordítói szempontból legnehezebb Sötétség hatalma következett. A legszebbnek, legjellemzőbbnek, az önvívódást már a nevetségesség határán ábrázoló, A fény a sötétben is világít című darabot érzi. A színpad kedvence változatlanul az Élő holttest. A sorsszerű találkozásról az Ember és szerep lapjain is beszámol. Sirofcon nyaralt feleségével és elsőszülött kislányával. Nyomasztóan hatottak rá a siro'ki barlanglakások, miközben a jövőjéről gondolkodva, Tolsztojt olvasott a nyitott erdőben. Az olvasmányélmények, a falu szociális nyomora, saját írói sorsának nehézségei fölzúdították a kritikai pálya ellen. Kislányának betegsége tetőzte a fájdalmas lelkiállapotot. Itt érte először a reménytelenségnek az a rohama, amelyet az Ady-vers vérbe ivódott szavai így fejeznek ki: Mert semmit sem tehettek. Óh, semmit sem tehettek. Párhuzamok és eltérések Az orosz irodalom fejlődését a társadalmi fejlődés vonulatában elemzi. A XIX. században az orosz arisztokrácia még virágzik, amikor az osztrák, francia, angol (részben érdem-arisztokrácia) már vagy nincs, vagy műveltsége megrekedt a gyűjtőszenvedélynél. Az orosz arisztokrácia kétnyelvűségén Tolsztoj is gúnyolódik, de azért még a hatvanas években is oldaliakat ír a Háború és békében franciául. A kétnyelvűség használt az orosz arisztokráciának, amint a magyarnak is megkülönböztető jelleget adott egész Európában a sokáig megőrzött, jóval időszerűtlenebb latin. Az orosz arisztokráciának hatásköre is volt, ha zsarnokot szolgált is. A cári udvar a talmibb nemesi réteget használta fel, a vidéki elienzékibb, törzsökösebb. Egybeveti Deák Ferenc kehidai kúriáját és Tolsztoj Jasz- najta Poljana-i kastélyát. A kúria legalább annyira kastély, mint a kastély kúria. A különbség a műveltségben és az életszintben van: a jogászi, latinos műveltséggel szemben frissebb, franciás, európai pallérozotoság áll. Az orosz arisztokrácia vidéki rétegénél a távolság távlattá válhatott. Az egyetemes érvényű nyelvhez járult a nyugati kimunkált regényírói módszer, amelyhez készen volt a rendkívüli tárgy: az orosz valóság. A feladat is rendkívüli. A nyugati civilizáció módszerével szólaltatni meg az orosz, a nyugati fejlődésből kimaradt népeket. Idegen vívmányok nemzetivé tételét, az önmegőrzés és megújulás dialektikájához hasonlóan küzdelemnek látja. A népek lelkének, önérzetének a birkózása ez az idegen vívmányokkal járó élettel, tekintéllyel. Az orosz élet torzságainak leírását végzi szigorú szeretettel, jobbító szándékkal Gogol, Gonosarov, Turgenyev, mint képzett patológusok. Az Oblomov az orosz kórforma leírása. A kórtani tárgyilagosság az orosz regény nagy vonása. Megvédi az írókat a romantikus önbecsüléstől, amit a németek részben íróiktól tanultak. A szeretet és szigorúság az elkötelezettségből, a felelősségvállalásból fal ad. A Gogolban feltört orosz ér, az Oblomov ban tóvá szélesedve is mélyül, hogy Dosztojevszkij egyes művein, Osztrovszkij darabjain, Sosedrin családregényén áthúzódva, kirajzolja az orosz kórtani atlaszt. Az orosz irodalom első korszakában adaptálja az analízis módszerét, a fogyatkozások ellen fordul. Bemutatja és egyben bírálja is az ábrázolt valóságot. A minőségi ugrást Puskin jelenti, akivel az orosz irodalom a helyi szükségleteken túl, az egész világhoz kezd szólni, mint a német irodalom Lessing, Herder korától kezdődően. Németh Puskinban a modem orosz irodalom alapítóját látja, aki lírában, prózában és drámában egyaránt lerakta az alapokat, amelyekre a gogoli, turgenyevi, dosztojevszkiji és tolsztoji emeletsorök ráépülhettek- A megállapítás igazságtartalmát elfogadva kell árnyalnunk a definíciót: Puskin minőségi ugrásában az előzményeknek az orosz és világirodalmi hatásoknak jelentősebb szerepük volt, mint ahogy ezt Németh László és az irodalmi köztudat megítélte. (A nevezetes, mindmáig egyetlen 15
