Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 4. szám
Iniciálé Az emberiség és benne az egyes ember élete, évfordulókkal van körülvéve. A fájdalmasakí mint a folyondár, fonódnak ránk, a szépek, az emlékezni valók és méltóak körülölelnek bennünket. Mint embert, mint egyént és mint emberiséget is. Szeretteink halálának fordulója, nekünk a mohácsi vész például az emlékezés tisztes kényszere és nem az ünneplő megemlékezésé. A gyermek születése évfordulója, a szülők, nagyszülők számára, nekünk e tájon a fel- szabadulás dátuma, 1848 vagy 1919 az ünnepi és büszke emlékezés ideje. Igen: az ember és milliárdnyi gyülekezete a Föld nevű bolygón úgy él, hogy emlékezik és megemlékezik. Emlékezik, hogy aztán róla emlékezzenek meg. Es ezt csak egyes számban, csak az „ember” mértékében és szintjén lehet megtenni. Az emberiség is emlékezik, de róla, mint emberiségről már senki sem emlékezne meg, ha története, sorsa múlttá, hajdanvolt megtörténtté és történelemmé válna. Az emberiség elmúlása véget vetne a történelemnek, az emlékezésnek, megszűnnének a fogalmak, még az is, hogy: emberiség. 1978 is az egyén és az emberiség megemlékező dátumainak háromszázhatvanöt napja volt. És olyan esztendő, amikor úgy tűnik, sikerült megfékezni azokat az erőket, amelyek a hidegháború felé taszították volna a világot, majd tovább egy forró háborúba, melynek végén, ki tudja, nem szűnt e volna meg a háború fogalma is. Ha nincs élő, nincs halál, ha nincs ember, nincs háború. És béke sincs. S abban, hogy nem lépett erre az útra az emberiség, ebben dátu- mos esztendő lett a búcsúztatandó 1978. időszámításunknak. Aztán közelebb a „földhöz”, s e kis hazához: évfordulója van az októberi polgári forradalomnak és lesz a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanács- köztársaság megalakulásának. Évfordulója hát az őszirózsás forradalomnak és a Kommunisták Magyar- országi Pártja megalakulásának, a nagy októbernek. Évfordulója volt Krúdynak és Vitkovicsnak, Móricz- nak és lényegében Ady Endrének is. És évfordulója az évnek, amelyet lám nem is olyan régen, mini újat köszöntöttünk, nem tudván még, hogy mit hoz, csak azt, hogy mit ígér. Népgazdasági szinten korai még a számvetés, a számok, a tények voltaképpen csak az{ új év elején altnak majd össze nagyjából tájékoztató és tájékozódó statisztikává. Ám az egyes ember, amúgy „házi” módszerekkel meg tudja vonni már novemberben, decemberben is a saját esztendeje dátumokkal szegélyezett történetútjának mérlegét. S ha ezeket az egyéni mérlegeket valamiféle elképzelt országos főkönyv lapjaira vetítenénk fel — persze, azért szerencse, hogy a hivatalos statisztika nem így teszi —, kapnánk egy megközelítő hangulatképet és térképet a mögöttünk álló esztendőről. Hogy milyen volt. Hogy mit valósított meg abból, amit ígért és amit ígértünk — mert hát ennyire mégse perszonifikáljuk az esztendőt — mi mind valamennyien, s mit valósítottunk meg magunk és a közösségünk számára. Képet kapnánk könnyeinkről és mosolyainkról, mérgeinkről és megelégedettségeinkről, sikereinkről és kudarcainkról egyaránt. „Mit hiszek abból, amit ma egy éve? Csalódásom is tűnőbb, mint a hab. Gondolataim új és új nemzedéke ágaskodik s a régibe harap.” — írja Csikók című versében Vas István. Valóban, mit hiszek, mit hiszünk abból, amit ma egy éve vallottunk és reméltünk, s akartunk. Bár csalódásaink szép szá- múak voltak, de tűnőek, mint a hab, mert minden csalódás legjobb gyógyírja a beteljesültség. Es eltelt évünk mégsem a csalódások, hanem gondjaink zabolátlan csikóival együtt is, a beteljesülés esztendeje volt. Nemcsak abban és úgy, hogy „dátumaink”- hoz méltók igyekeztünk lenni, hogy évfordulóinkról kegyelettel emlékeztünk meg, vagy tisztelettel érte és miatta, de abban is, hogy kerekebb és teltebb lett a cipó az asztalunkon, hogy tovább gyarapodott a kamránk anyagiakban és mi magunk, szellemiekben. Hogy a nagy célokhoz vezető úton újabb lépést tettünk, újabb lépcsőfokkal emelkedtünk a mögöttünk hagyott múlt fölé. Más szóval: az ünneplésekkel, a megemlékezésekkel, az intimebb hangulatúnkkal vagy az egész ország nyilvánosságát megmozgatóakkal, nem egyfajta spanyolfalat húztunk a sikertelenség, a kudarc, a megtorpanás, sőt a visszafejlődés köré. Nem azért emlékeztünk és ünnepeltünk, hogy a gyertyák vagy a tűzijátékok fényétől káprázódjék a szem és váljék feledékennyé a vállalt tennivalók teljesítését illetően az agy. Ünnepeink tiszta fényét, felszabadult- ságát és őszinteségét a munka sikerei és a sikert kivívó kemény munka „dátumai” alapozták meg. Az idei esztendőben is. Az emberiség és benne az egyes ember élete évfordulókkal van körülvéve. így volt ez tavaly, így volt az idén és minden bizonnyal így lesz a jövő esztendőben is. Amikor már az 1978. év jeles eseményei is immár évfordulókká nemesedtek. Ehhez kell boldogságos, békességes, egészséges új esztendő. 1
