Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Kétszáz éve született Vitkovics Mihály
regénye címen, eLső ízben csak a Szvorényi-féle kiadásban megjelent és Szvorényi által sajnos több helyütt átstilizált levélregényében, amely kidolgozatlansága, vázlat- szerűsége ellenére is a felvilágosodás kori magyar széppróza egyik érdekes és megbecsülendő darabja. A költő regénye megvallottan Önéletrajzi mű. A főhős Vidényi, maga Vitkovics; a barátként bemutatott, Vidé- nyit Egerben meglátogató Imre nem más, mint Vitkovics jogásztársa, Szedliczky Imre, akivel levelezett is; de a jogászbarát volt A-fy (azaz Abaffy) Bertus is, aki az akkoriban Lénártf alván és Abafalván birtokos ma Lenar- tovce és Abovee a szlovák nevük (Abaffy család Vitko- viccsal egy időben Egerben diákoskodó tagja volt. A regény hősnője, 1— erről is szó esett már — Bernáth Lidi is egri polgárlány, s az lehetett Szedliczky Imre „Nan- csija” is, aki kikosarazta az epekedő ifjút. Kulcsfigura a levél címzettje, Jani, aki. — az anyakönyvek tanúsága szerint — szintén Vitkoviccsal tanult együtt Egerben a jogi líceumban. A történet viszonylag — a szentimentális próza gyakorlatától eltérően — mozgalmas eseménysorban elevenedik meg. Hősünk nemcsak városában éli napjait, eljut Pestre és a Bánátba, de fnég régi Gömör vármegye nemesi kúriáinak világába is, s arra is szakít időt, hogy pesti útja közben Gyöngyösön is elidőzzön kissé a társas élet kedvéért. Látható írói cél persze ugyanakkor itt is — a szentimentális regényminták nyomán — a lélek rezdüléseinek, a boldog, majd a csalódott szerelem fölötti érzések bemutatása. Fel is sorakoznak a könyv lapjain mindama stíl árts kellékek, melyek a szentimentalizmus magyar gyakorlatából már jól ismertek. A „hív szív” ritka voltáról esik szó gyakran, majd ‘„a szív érzékenységéről” s az „ellágyult szívről”, majd „édes képzések” lepik meg a hősök gondolatvilágát, aztán — ha csalódás éri őket — „elfakadnak sírva” is „úgy sírnak”, „mint a kisgyermek”. A szentimentális magatartásforma kifejeződését kell látnunk abban is, hogy Lidi — búcsúképpen, amikor szülei erőszakkal elszakítják Vidényijétől — „egy óra-párnát” ajándékoz szerelmének, melyet „világos kékes atlaszra” maga hímzett, „rajta ki van varrva egy rostélyos kalitka, benne bezárva egy szív ...” A cselekmény rövid váza nagyjából így összegezhető: Vidényi, a fiatal jurátus beleszeretett B-t.h Lidibe, aki érzelmeit viszonozza. Kettejük kapcsolatát kezdetben semmi sem zavarja, majd egy estély alkalmával — amelyet Lidi bátyja rendezett •— váratlanul feltűnik a széptevő Abanyi és hevesen udvarolni 'kezd Lidinek. A lány viszonozza a gáláns fiatalember szimpátiáját, mire Vidényi eltávozik. Lidinek azonban hamar rá kell jönnie: Abanyi érzelmei nem őszinték, s most még visszatérhet régi szerelméhez. Vidényi nem minden lelki viharzás nélkül állja ki e „nehéz próbát”, igazi szentimentális hős módjára viselkedik. Sokat sír, fájdalmát a levelek címzettjével, barátjával igyekszik megosztani s közben vigasztalásul Kármán Fannyját olvassa. Viszonyuk rendezése után úgy tűnik: nem lesz akadálya egybekelésüknek, s Vidényi úgy indul pesti joggyakorlatra, hogy hazatérte után feleségül veszi majd választottját. Nem egész egy esztendőt kell csak távol töltenie, de ez elég idő ahhoz, hogy a kemény szívű és a vagyoni előnyöket az érzelmek fölé helyező szülők Lidit férjhez adják egy Diószegi nevű kunmadarasi földbirtokoshoz. Mindkettőjük boldogsága odalett hát, s nem tudni, melyikük sorsát nehezíti több keserűség és boldogtalanság. A szentimentális prózaírás szabályai nyomán azt várnánk, hogy Vidényi, vagy Lidi bánatában elemészti magát, elsorvad, vagy legalább is kolostorba vonul. Nem ez történik. Lidi további sorsa homályba vész, Vidényi pedig — miután néhány hetet töltött felejtésképpen tisza- roffi rokonainál — számot vet a realitásokkal, bánatát magába zárja s ambiciózusan kezd új életet ügyvédi vizsgája letétele után. A regény világának különböző rétegeire irányítva figyelmünket, úgy tűnik: a legfontosabb érték a műben a társas élet ábrázolása, s a tájrajz. S nagyrészt ez is a szülővárossal kapcsolatos. Azokban a fejezetekben találjuk ezt, ahol lénártfalvi utazását írja le, de főként azokban a leíró részekben, amelyekben az egykorú Eger és Eger környéki táj elevenedik 'meg. Átütő erejű, az élmény intenzitására valló részek az Egertől Szilvásváradig vezető utat övező tájat és még inkább az Egert bemutató leírások. A régi, szerbek lakta északi városrész képe rajzolódik ki legelőbb: a „rác templom”, s a plébánia épülete, majd a templomkert, ahol Vidényi Horatius verseit olvasta, aztán a Rác utca, amelytől az „ispotályhoz” (az irgalmas rendiek egykori kórházáról van szó) lehetett eljutni, majd a belváros képe: a „gymnasium”, a „püspök-rezidencia”, a ..generális-ház”, a „nagyépület”, vagyis a líceum, végül a Hatvani-kapu, mely még a múlt század harmadik harmadában is állott a székesegyház szomszédságában. Vonzóan szép leírást olvashatunk persze az Egert övező tájról is, olyat, amelyhez hasonló szinte csaknem egy évszázad elmúltával születik majd Bródy Sándor novelláiban. „Tegnap délután — meséli Vidényi — a melegebben ragyogó nap kicsalt a Kálváriára. A sík hajlásán leszivárgó viz felolvasztotta a havat szép zöldes ösvényt terített egy stációig, melynek zsámolyára leültem. Az Egedre repült első tekintetem; a szőlők ga- rádjai feketlettek és kertek gyanánt adták ki a szőlőket. A kápolna omladékja az Eged tetején gyászosan látszott ki a fejérségbül. Innen végigsuhant szemem a bérceken, egész Tánkányig, s itt előmbe terjedt a májusi mulatságom. Mint szöktem Lidimmel egyik forrástul a másikhoz: mint merítettem én meg a hárshéját néki, és ő nékem, mint feccsentette reám az elmaradt cseppeket, én pedig födetlen mellyére mint suhantottam egy marok vizet, mint másztunk osztán a mogyorósban I— egymás karjain — s a tisztásra érvén, honnan kiláthatni, mint ültünk le a friss füvecskére. Most a forrásokat jég vette körül, s mogyorós hóval tarkállt harasztokban fekszik. Eképp búsongván Felnémetet vizsgáltam, körülte a juhok tengődtek a patak partjain. Így tekingetvén, vidámsággal telt meg szívem e tél kellemin s áldottam az Urat, aki illy (szépen felváltva rendeli az idő részeit és mindeniké- bül örömét érezni hágy. Osztan Egert nézegettem. A Kálvária végén mi egyenesen állnak a házak, végre mint szakadnak le úgy, hogy csak a tornyok látszanak, osztán ismét emelkednek Csurgó felé feljebb, feljebb, egész a szőlőkig, s az uraság által szétrongált vár mint nyúlik dél fel, mint valamelly kőbánya. A várt legtovább szem- lélgettem s képzeltem, mint verte vissza hétszer a törököt Dobó! Mint vette fejét a töröknek urának halálát bosszuló egri asszony! S álmélkodva elmélkedtem az akkori magyar asszonyok bátorságán és a mostaniak elpu- hultságán!” A XIX. század első három évtizedének rokonszenves, csaknem minden magyar író bizalmát és szeretetét élvező Vitkovics halála pillanatáig tevékeny volt kora irodalmának. Levelei tanúsítják: Kazinczyval két évtizednyi időn át ápolta a barátságot, Szemere Pál és Horváth István, később Kölcsey Ferenc mindennapos vendég volt házánál, s Berzsenyi is nagy szeretettel volt iránta. A Tudományos Gyűjtemény, a Döbrentei Gábor indította Erdélyi Múzeum egyaránt sokat köszönhetett neki s még 56
