Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Kétszáz éve született Vitkovics Mihály
tanítási merevséget elvető derék tanárt budai állásba nevezték ki. „Érdemekben jól megőszült”, „szeretett tanítóját” üdvözli a nyomtatásban is megjelent versben, ki „tudós móddal s atyaként” tanított s „nem dühösséggel, s nem ostor által” s nem kevesebbre ösztönözte tanítványait, mint a magyar nyelv szeretetére s ápolására: ... Lehel nyelvét mi mohón ajánltad! Mely gyakor szód volt: Magyarul tanullyunk Kedvesim!... A pravoszláv vallású, szerb nemzetiségű gyermekre tett hatást külső körülmények is növelték: olyan tanár is akadt még elvétve az egri gimnáziumban (amelynek tanári gárdája a legkülönbözőbb helyekről érkezett, világiak és volt szerzetesek vegyesen), aki — Horváth özséb- bel ellentétben — botütéssel kényszerítette a tanítványokat a magyar helyett a latin ínyelvű poézis gyakorlására. 1794—95-ben történt ez, amikor Vitkovics a „grammatikai osztályból” a „poétái osztályba” lépett, s a volt cisztercita Schumann Teofil vette át az osztály tanítását. A poétika gyakorlásaképpen magyarul verselő diák Vitkovics öt korbácsütést kapott itt a magyar nyelv használatáért, abban az esztendőben, amikor már az egri jogi líceum falain belül önálló katedrája volt a magyar litera- túrának! Szerencsére mindez nem soká tartott, kellemetlen epizód maradt életében csupán. A retorikai osztályt elvégzendő, a szülők Budára küldték a fiút, ahol Tóth Farkas személyében a Horváth Özsébéhez hasonló nézeteket valló tanár 'irányításával már „hazafias és szerelmi rímes verseket” is írhatott magyar nyelven. Az 1796-ban Egerbe visszatérő Vitkovics pedig már Pápay Sámuel tanítványaként gyakorolhatta a „magyar stílus nemeit”. Vitkovics és Pápay egri kapcsolata több volt a jó tanár és a jó diák nexusánál: már a bölcsészeti stúdiumok idején (ezeket végezte Vitkovics Egerben Pápay keze alatt) barátsággá lett. Erre vall egyebek között Vitkovics egyik 1811. december 24-én Kazinczyhoz írott levelének alábbi részlete, amelyben arról tudósítja a széphalmi mestert, hogy Geszner Idilljeinek általa készített fordítását Pápay ismertette meg vele. „Ha még Idiliumidat újabb példányban nyerhetném meg — írja —, sokat nyernék. Az enyim kopott, rongyos. Ezt a munkát Pápay ajándékozta nekem, midőn tanítványa voltam. Megcsókolta és úgy nyújtó nekem. Nesze, Miskám! olvasd nyelvünkön a legszebbet; ezt buzgón mondta ki!” Ebből a levélből derül ki az is, hogy az 1796 szeptemberétől az egri jogi líceum magyar tanszékén a professzori állást betöltő Pápay általában Kazinczy műveiből „diétáit példákat a stylus nemeiben”. Vitkovics és Pápay egri kapcsolatára fényt vető más szemelvényt is idézhetünk, nevezetesen egy Pápayhoz írott, 1817-es keltezésű levélből valót, amely még inkább megvilágíthatja, milyen szerepe volt Pápaynak Vitkovics irodalomszemléletének 'alakításában. A következőket írta: „Méltán emlékeztetsz vissza a barátságnak pesti ünnepére ; méltán az egri boldog egybeköttetésünkre... Tőled, mint tanítómtul hallottam Egerben, hogy nehéz lelni már oly tárgyat, amelyről az írók nem írtak volna; és ezért ha különös eredetit nem szülhetünk, inkább fordítsunk anyai nyelvünkre a szépírókból”. A fordítás hasznosságára intő tanácsot Vitkovics — ha nem is az eredetiség rovására — megfogadta: maga számos „idegen művet” magyarított, főként színpadiakat (Jünger, Pelletier, Volmenanges, Kotzebue szövegeit), de verset is, elsősorban klasszikusokat (Horatius, Ovidius) — nem beszélve most szerb népdalátköltéseiről, amelyeknél már más nézőpont is érvényesült. Az idézett levélrészletek arról is meggyőznek, hogy Pápay és Vitkovics kapcsolata a későbbi években is bensőséges maradt, olyannyira, hogy az egykori tanár a Mondolat megjelenése miatti felháborodását is Vitkovics- nak írta meg, akit a ;Kazinczy táborabeliekkel — „a jó ízlés istenének” „felkentjeként” említ: „Mondolat irtóz- tató bolond mivé egy phantasta esküttünknek. Az nem érdemli tőled, hogy satyrának nevezzed Ez az Esprit de conduite nélkül való menoliikásos legény némely, magahitű zvingliánusok előtt felkapván phantasmáival, költséget nyere a nyomtatásra. Valahol a munkát találjátok ki, ti felkentjei a jó ízlés istenének, égessétek, pusztítsátok ezen szörnyfaj zatj át a mi érdemes Veszprémünknek .. . Sokat tudnék írni errül neked, nektek, s Kazin- czynak, de nem érek rá ...” A diákévek élményeinek számbavételekor természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az (Budán és) Egerben tanuló Vitkovics nem csupán Kazinczy műveit ismerte meg a kortárs irodalomból, hanem másokét is, mi több: forgatta a Magyar Múzeum példányait, a Csokonai Diaetai Magyar Múzsáját, Fodor Gerzson verseiből, Kazinczy Wielandjából pedig fontosnak ítélt részleteket is kijegyzett. Különösen Csokonait kedvelte meg, életrajzi Vonatkozásokban gazdag szentimentális regényéből tudjuk, hogy gyakran énekelte a debreceni poéta két versét, A reményhez címűt, s a Laura, még ingó kegyelmed kezdetű költeményt, melyet szövegében egy módosított változaton említ: „Lyányka, míg ingó szerelmed tiszta szívemhez hajolt. . .” stb. Ennek az életszákasznak szellemi élményanyagáról szólva nem feledkezhetünk meg természetesen a klasszicizmus terméséből kikerült olvasmányokról sem: kedvelt szerzői voltak Vergilius, Horatius éppúgy, mint Barthe- lemy Anacharsisa és Blanchard német Plutarohoza is. Az egri iskolai s a jogászévek élményei között meghatározóak voltak természetesen a hétköznapok eseményei is: az otthon a szerb nemzeti tudat s az anyanyelv őrzésére serkentette (igaz ugyan, hogy magyarországi szerb kortársai nem voltak megelégedve mindig anya- nyelvének tudásával), a város viszont a barátság, s a szerelem élményeivel ajándékozta meg, de az egri népélet, a hajdani hóstyalakó szőlőmunkások világának, dalainak és nyelvének ismeretével is. Olyan valóságanyag volt ez együttesen, amely a költészet és a széppróza iránt egyaránt érdeklődő fiatalember számára az alkotó munka forrásává lett. Itt ismerte meg a regényében is emlegetett Szedliczky Imrét, Makó Pált és Abaffy Bertalant, akikkel együtt jogászkodott s itt lobbant szerelemre az ügyvédfőnökének, Dékány Andrásnak házával szemben lakó szép Bernáth Lidi iránt, akinek alakját levélregényében örökítette meg, s akihez jó néhány versét is írta, egyebek között az alábbi epigrammát is: Mely sokszor jössz lei, Lidiikéin, álmomban előmbe, S ismét álmomban tűnsz ölelésim elől. Elhagytál ébren, s álmomban is engemet elhagysz: Már ha nem ébren, — légy angyalom álmom alatt. Vitkovics 1803 végén véglegesen megvált Egertől. Apját ekkor nevezték ki a budai görögkeleti szerb templom lelkészévé, s a szerelemben csalódott (Bernáth Lidit ui. szülei gazdag kérőhöz adták), tanulmányait éppen befejező fiatal ügyvéd szüleivel együtt költözött Budára. A szőkébb haza, a szülőváros élményeinek írói-költői megfogalmazása viszont továbbra is szívügye maradt Vitko- viosnak. Eger iránti szeretetét, eltávozása utáni nosztalgiáit több ízben is megvallotta, levélben, versben és szépprózában egyaránt. A legszebben kétségtelenül A költő 55
