Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Kétszáz éve született Vitkovics Mihály
Kétszáz éve született Yitkovics Mihály Száz év előtt, a költő centenáriumán jeles ünnepet tartott a város. Itt volt Gyulai Pál és Gregus Ágost, Mücke Ferenc „pécsi festészt” Vitkovics-portré megfestésével bízták meg a városatyák (ma a múzeumi képtár őrzi), Szvorényi József, a gimnázium tudós igazgatója pedig a költő műveinek addig legterjedelmesebb kiadását rendezte sajtó alá. Még a Vitkovicsot személyesen ismerők is adóztak a költő emlékének — így téve teljesebbé az eladdig csak részleteiben ismert életpálya történetét. Hogy miért ünnepelte így Eger a jeles férfiát, Kazinczy pesti körének talán legagüisabb szervezőjét, a „magyar és a rác natio” poétáját? A kérdésre nem nehéz válaszolni: itt született 1778. augusztus 25-én, s pravoszláv ónaptár szerint ugyanezen hó 14. napján. Családja ekkor már régi egri famíliának számít — jóllehet, az ősök igen messziről, a Hercegovina déli tájain fekvő Trebinje környéki Mostariból vándoroltak be Magyarországra. 1690-ben történt ez a bevándorlás, .Arsenije Cmojevic pátriárka vezette a menekülő szerb családokat, akik mögött a török perzselte fel a balkáni tájak zordabb vagy kiesebb hegyein és völgyeiben meghúzódó otthont. Egerben a családból a költő dédapja, Vitkovics Péter telep»edett le. Katonaember volt, a császári seregben kapitány, s 116 esztendős korában hunyt el Egerben, ahol fia, József ekkor már a görögkeleti egyház plébánosa. Egri kötődésük mé 1 ységére-milyensógére utal, hogy Vitkovics Józsefet költőnk édesapja, Vitkovics Péter követte a lelkészí hivatalban, s huszonnyolc esztendőn át töltötte be itt a plébánosi tisztet. Pedig feltehetően más, a szerb nemzeti kultúra és mozgalom elevenebb közegében is dolgozhatott volna, hisz Bécsiben tanult, számos nyelvet beszélt, s egy Dositej Obradovic barátságát tudhatta magáénak, aki a szerb felvilágosodás egyik legjelentősebb képviselője volt. Vitkovics Péter azonban ragaszkodott Egerhez, vonzotta a szülőföld, a felnevelő táj megannyi szépsége, s nyilván a családi .kötődés is. Fia, Mihály, nemcsak szülővárosának, de alapvető íróiköltői élményei színterének is tudhatta Egert, amely felcseperedése, sőt, jogászévei idején is még őrizte a felvilágosodással ide is betört, mozgalmas, a polgári törekvések jegyeit hordozó szellemiség elemeit — annak ellenére, hogy egyúttal a magyarországi konzervatívabb katolicizmus fellegvára volt. Mert igaz, hogy a szerviták kolostorában meghúzódó Szaicz Leó innen intézte támadásait a felvilágosodás eszméit vállaló és népszerűsítő írótársai ellen, s hogy kapcsolatait a várossal (amely szülővárosa volt) és püspökével az a konvertita Alexovics Vazul is megőrizte, aki óhitű szerb ifjúból lett konzervatív szemléletű pálos hitszónok — s ilyen minőségben Verseghy Ferenc legfőbb gáncsolóinak egyike, — ám az is igaz, hogy a XVIII. század utolsó harmadában megfordult itt Verseghy Ferenc és Dayka Gábor, itt működött az Ar- genis-f ordító Fejér Antal (1792-ben a püspöki nyomda jelentette meg a magyar prózatörténet szempontjából is jelentős fordított művet BaTklájus Argenisse címmel), s a püspöki bibliotéka látására eljött ide Kazinczy Ferenc is. Még a természettudomány modem eredményei is eljutottak az akkor már jellegzetesen barokk építészeti külsőt mutató város „nagy épületébe”, a Lyceumba: a monumentális torony adott otthont a Hell Miksa-féle, akkor világszínvonalú csillagdának, a könyvtárban p>edig — amelyet Eszterházy püspök nagy gonddal gyarapítóit, hisz egyetemi várossá akarta fejleszteni Egert — ott sorakoztak már azok a művek, amelyek egy korszerű tudományos szemlélet kialakításának forrásai lehettek. Miaga a püspök a teológiai racionalizmus híve, ami önmagában talán keveset mond, de annál többet akkor, ha tudjuk: a barokk vallás túlzásait kívánta csökkenteni a tudományos gondolkodás érveivel. Azt sem lényegtelen tudni, hogy a magyar nyelvi kultúra ápolásának ekkorra mór múltja is van a városban: a század közepén Eszterházy elődjének, a híres mecénáspüspök Barkóczy Ferenc jóvoltából ui. — Bitskey István szép tanulmányban írta meg ezt — olyan nyelvápoló tevékenység jött itt létre, amely a felvilágosodás nagy nyelvi programjának is egyik fontos előzménye lett, olyan, amelyet egy Révai Miklós is — több mint két évtized múltán — érdemesnek tartott felidézni. A nyelv ügyében végzett saját munkáját e sorokkal ajánlotta Barkóczy emlékének: ... te Boldog Lélek! Engem is védelmezz, s valakik fáradunk, és a Haza nyelvének szebb fényt, s jobb ízt adunk, Mosolyogj kedvesem igyekezetemre ... A magyar nyelvápolás e korai előzményének folytatására Egerben a jozefinizmus lezárulta után került sor, intézményes formában, méghozzá: a jogi líceumban ui. a jozefinizmust követő újjászervezés utáni évektől „a magyar nyelv és irodalom” „rendszeresen előadva taníttatott”. Eger akkori diákjai részesei lehettek így mindannak, ami a kor nyelvi és irodalmi törekvéseivel kapcsolatosan történt, Baróti Szabó Dávidot (aki valaha szintén Eger falai között élt) éppúgy ismerték és tisztelték, mint a nála jóval fiatalabb Kazinczyt, sőt a Pestről 1790-ben Egerbe érkezett, s majd Kazinczy Orpheusában is bemutatkozó Dayka Gábort is elismeréssel övezték. Az akkor még diákként itt élő Pápay Sámuel Révay László nevű „törvénytanuló társátul barátság jeléül” Baróti Szabó Kisded szótárát kapta ajándékba 1792-ben, s arról is tudunk, hogy egri tanulóévei idején „Kazinczy Diogenése” legkedvesebb olvasmányainak egyike volt. „Ezen munka olvasásának ajánlására — írta 1793-ban — csak az elég ösztön, hogy Wieland szerzetté s Kazinczy magyarázta. Én belé nem tudtam unni sokszori olvasásában.” Az sem véletlen aztán, hogy 1796-ban épp ez a Pápay nyerte el a jogi líceum magyar katedráján a professzori állást — alkalma nyilván itt nagyhírű munkája, A magyar litera- túra esmérete című könyv alapvetését is elvégezni. Vitkovics magyar költő-írói arcképének megrajzolásához (mert a szerb irodalom is magáénak vallja őt szerb nyelvű munkái nyomón) mindezt célszerű tudni, mert lám: Eger a XVIII. század végén még „mai szemmel nézve” sem tekinthető „a faluhoz nagyon közel álló kisvárosnak” — miiként Vitkovics egyik életírója Sziiklay László legutóbb hitte. Mert a kilencvenes évek derekán, ha változott is némileg ez a kép, a magyar nyelvű irodalom oktatásának s a magyar nyelvű műveltségnek — egy-fcét tanári túlkapást nem számítva — továbbra is otthona volt ez a város. Itt kezdte hát tanulmányait a kis Vitkovics, egy Horváth Özséb nevű domonkos rendi tanár diákjaként végezte el a grammatikai osztályt. Tőle kapta az első komoly indíttatást is, amit később meleg hangú alkalmi verssel köszönt meg, amikor a kötetlenséget kedvelő, a 54
