Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Grezsa Ferenc: "Óraadók királysága"

bevonulnia .azonban nem kellett. Eleinte még életformáján is iáiig változtattak az események, a háború azonban mégis óriási hatással volt rá. Az esztelen vérontás megdöbbentette, felrázta és állásfoglalásra késztette a szörnyűségek éllen. Mintha hályog esett volna le a szeméről, ráébredt, hogy a Ferenc József-i „aranykor” mennyire hazugságokra épült, s megérezte, hogy a belső ellentmondások a külső ellenségeknél is sokkal erőteljesebben feszegetik a fennálló társadalom alapjait.

Ez a felismerés természetesen nem Krúdy egyéni leleménye. A háború idején irodalmunk javarésze hasonló utat járt meg, szemmel láthatóan balra tolódott, radika- lizálódott. Ez a folyamat a magányos, a csoportosulásokat korábban elkerülő Krúdyt is közelebb vitte az irodalmi progresszió táborához. Ez a radikalizáló hatás szépírói tevékenységét sem hagyta egészen érintetlenül, a szemléletében és egész problémalátásában bekövetkező változásokat azonban a legszembetűnőbben publicisztikája mutatta.

A kiváltó okokat és a mögötte álló erőket talán nem látta olyan világosan, mint Ady, a háborúval azonban ő is szinte kezdettől fogva szembefordult. Felismerte, hogy a háború nem nemzeti célokért folyik, hanem egy hazug és igazságtalan társadalmi berendezkedés tornyosuló feszültségeinek levezetésére, belső rothadásának elleplezé- sére szolgál. Már néhány hónappal a háború kitörése előtt, 1914 májusában így írt: „Az újkor társadalmának történetírója bizonyára majd objektívebb szemmel látja az 1914-iki májust, mint mi láttuk. Egy hosszú rothadásnak, társadalmi bomlásnak a nyilvánosságra való jövetele a mostani állapot, már nem lehet tovább titkolni — szaga van.” (Pesti levelek. 67. 1.)

Később is állandóan visszatérő motívuma írásainak a társadalmi igazságtalanságok emlegetése: „Itt az élet úgy rendeződött, hogy annak van igaza, akinek pénze van, mégha tömlöcben ült is érte.” (Mack Benno, a gentleman betörő. Pesti levelek. 283. 1.)

Maró gúnnyal 'ostorozta a háború haszonélvezőit, vámszedőit, akik kihasználták a zavaros időket, s milliók pusztulása idején barácsoltak, nagy vagyonokat halmoztak össze: „Könnyű megfigyelni, hogy ebben a háborúban minden csúf, alsórendű ember meggazdagodott, sőt, csakis .az boldogult, aki odáig legfeljebb nyálka volt a pesti aszfalton — míg az ifjak, szépek, a jó ember-fajták elmentek, elpusztultak, valami groteszk és tragikus pózban befejezték az eddigi életet... Űj világ van itt. A csúnyák, gonoszok, alacsonyrendűek, a törtetők korszaka, amelyek kimásztak odvaikból, hogy felfalják .azt, amit a régi 'boldog emberiség menekülés közben eldobott.” (Böjti szelek. Pesti levelek. 291. 1.)

Egy másik cikkében még erőteljesebb szavakkal bélyegezte meg a háború erkölcsi rombolását: „A háború olyan fertőt zúdított az emberiség nyakába, hogy nagyon sokáig kell tanítani az iskolákban a mosakodást. Posvánnyá változott a világ, rablók, hamispénzverők országa lett a föld.” Szüreti dal. Kánaán Könyve. 78. 1.) A háború tudatosította benne igazán az író, a költő feladatát is. Szembefordult a nacionalista háborús költészettel, a béres igrioek hazug lelkesedésével szemben Ady példáját idézte. Adyhoz már a korábbi években is meleg baráti szálak fűzték, de akkor még inkább csak a Három Hollóban együtt töltött bohém éjszakák kapcsolták őket össze. A háború éveiben azonban ez a barátság elmélyült. Személyesen talán kevesebbet 1 találkoztak, világnézeti vonatkozásban azonban Krúdy csak ekkor került igazán közelebb Adyhoz, fegyvertársává, eszmei szövetségesévé nőtt. Mint Ady, a háborút ő is .azért gyűlölte elsősorban,

mert úgy látta, hogy az késleltette, elodázta a várva várt forradalmat, az esedékes társadalmi megújulást. „Mindenki a forradalmat várta, a lelkek forradalmát, amely majd felgyújtja a bedeszkázott agyvelőket — írta egyik cikkében. — A 'forradalom helyett jött a háború ...” (A gyermekkori hősök bukása. Pesti levelek. 111. 1.)

Meggyőződéssel hirdette .azonban, hogy a háborúval az uralkodó osztály nem fogja elérni a célját. Sőt, ellenkezőleg, a háború a régi Magyarország végét jelenti: „Megbukott ,a régi társadalom, amely most a háborúban végképp összekeveredett. .. megbukott a szolgabírák országa, a kortesek tanyája, az agitátorok ostoba lármája; megbukott a ficsúr figurája a vármegyén vagy a pesti aszfalton, a párbajhős, a krakéler gavallér; a tiszteletre méltó uzsorás és a gazdag leánykereskedő; a „jó üzletember”, akit csaláson kaptak és a nagy-keresetű ügynök, aki jövedelmező üzleteket szállított; megbukott az erkölcstelenség. .. Új világ jön a régi helyén. Milyen lesz? Vajon milyen hely adódik ebben a féllóbúnak és félkarúnak — csakugyan rá kerül a sor, hogy a biankót lecsatolják a lábukról, s úgy verekedjék ki a helyüket? Mélységes titok a jövő társadalom képe, csak annyi bizonyos, hogy a gazságoknak kb. végük van.” (A gyermekkori hősök bukása. Pesti levelek. 116. 1.)

Nem látta tehát, milyen lesz a jövő társadalom, de rendületlenül hitt egy új világ eljövetelében. És ennek az új világnak a imegteremtését azoktól várta, .akik a háborúban fegyvert kaptak a kezükbe. Újra és újra felbukkant cikkeiben egy új honfoglalás gondolata, amikor a fronton harcoló katona majd „fölocsúdik háborús kábulatából”, és elindul hazafelé, hogy idegen földek helyett meghódítsa végre magának saját hazáját. Már szinte látta a nagy pillanatot, amikor „egyetlen rohamozással beveszik az .alkotmány sáncait, mint a gorlicei magaslatokat”.

A közelgő új világgal kapcsolatban a megoldandó feladatok között a legfontosabbnak és legsürgősebbnek a földkérdés igazságos rendezését látta. Ezért üdvözölte lelkesen a függetlenségi párt földreformterveit. Hirdette, hogy újra kell írni Magyarország telekkönyvét, a magyar földnek gazdát kell cserélnie, a parasztság tulajdonába kell kerülnie, „akié voltaképpen ez a föld már ezen esztendő óta.” Tudta, hogy a magyar parasztnak „ezer éves álma a föld”, s nyíltan vallotta, hogy a földreform megoldása többé nem tűr halasztást. A jövendő szempontjából is a kor legdöntőbb kérdésének tartotta, hogy „sikerül-e másodszor ia jobbágyság eltörlése”.

A munkásmozgalommal nem volt kapcsolata, mégis fokozódó optimizmussal figyelte a háborúellenes megmozdulásokat, tüntetéseket. 1917 nyarán még egy kicsit meg- döbbenten, de mégis reménykedve látta a néptömegeket, amelyek elöntötték az utcákat, „mint a medréből kicsapó tenger”. Cikkében arról a végtelen áradatról beszélt, amely „kelettől nyugatig hömpölygi körül a földgolyót, amelyet némelyek szabadságnak, mások jognak vagy békének neveznek.” Ebben már benne van az a felismerés is, hogy a tüntetések nemcsak a békéért, a fegyverek elhallgattatásáért folytak, hanem egy új társadalmi rendért is. JÉs az író megérezte, hoigy ennek .az erőnek már nem képes ellenállni a „bihari perzekútor” minden hatalma sem.

A tömegek történelemformáló szerepének felismerésével egyidőben, 1917 végén fordult figyelme határozottabban az oroszországi események felé. Ettől kezdve onnan várta a „közelgő virradatot”: „Keletről hófehér kócsagok, álombéli madarak szállnak, nagyhajú, csizmás orosz parasztok, mint bibliai háromkirályok indulnak el zarándokújukra, a 'béke bölcsőjéhez.”

35