Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre X.
felvilágosult tolerancia-elméletet tárgyalják nem is titkolva a szándékot, hogy a II. József által kibocsátott türelmi rendelet érvényre jutását segítsék. Egy 1782-ben nyomtatott röpirat fordítója pl. az alábbi gondolatokkal ajánlja olvasóinak A Toleranciáról, a katholika Anya- szentegyháznak hitbéli fundamentumos tudománya szerint, egy austriai plébánusnak . .. levele c. művet: „Tole- rantia — ki nem hallotta ennek hírét, némelly virágzó országoknak rendtartásaikból, sok hatalmas Fejedelmeknek foganatos rendeléseikből? Ki nem esméri avagy csak hírekről azokat a sok külömb-külömbféle Könyveket, melyeket erről majdcsaknem minden vallás- és nemzetfélék, nevezetesen ebben az esztendő-százban, melyet is azokra nézve méltán toleráns-nak nevezhetni, világra bocsátottak? Ki nem tudja; hogy az hajdoni Római Birodalom ezzel támadott, ezzel nevekedett, s ezzel együtt (tudniillik midőn a Pogányok a Sidókat és a Keresztényeket azután pedig ezek amazokat s egymás közt önnön magokat üldözni kezdették volna) fogyatta s vesztette hatalmát? — De im nem az az én szándékom, hogy magam a Toleranciának igazságos, helyes, hasznos és szükséges voltát megbizonyítsam, vagy hogy arról való értelmemet előadjam; hanem Bécs-tájékabéli Plébános Urnák munkácskáját magyarra fordíttatva kinyomtattassam . . . Adja Isten, hogy. . . Hazámfiai közül is sokaknak használjon, Protestáns Uraimékba pedig a Katholikus Anyaszentegyház iránt hasonló vélekedéseket s szelíd indúlatokat szerezzen! Mellyre is őket bölcs és igazságos JOSEFnek örök emlékezetre méltó minapi Felséges Rendelése különösen kötelezi.” A tolerancia propagálásának számos hasonló példáját lehetne idézni, amire az új szellem hirdetőinek szüksége is volt, hisz a vallási türelem a törvényerőre emelés ellenére is ellenállásra talált Magyarországon. A püspöki kar például a katolikus családokon keresztül próbált hatást gyakorolni a megyegyűlésekre a II. József türelmi rendelete elleni harc érdekében. Nem is eredménytelenül. A püspöki, földesúri, vármegyei, helytartótanácsi, sőt a kancelláriai reakció fogott össze a rendelet kihirdetése, illetve végrehajtása ellen. Jellemző például, hogy a helytartótanács is mindenféle ürüggyel akadályozta a nem katolikus türelmi rendelettel kapcsolatos kérelmeit. (Vö.: Magyarország története a késői feudalizmus korszakában 1526—1790. Szerk. H. Balázs Éva—Makkai László. Bp. 1957. 412.). A megyék részéről elsősorban azokon a helyeken jelentkezett határozott ellenállás, ahol a nem katolikusok kevesen voltak, s így el kellett tűrniök a megye tiltakozását a türelmi pátens ellen. Legjellemzőbb példát erre Heves megye szolgáltat, ahol a főispán ,,az uralkodó egyszáz legerősebb oszlopa” (Marczali Henrik nevezi így), Eszterházy Károly volt. A türelmi pátens megvitatására összehívott megyegyűlésen „mindjárt bevezető szavaiban törvényekbe ütközőnek mondja a rendeletet és feliratot javasol”, amelyhez az egyik alispán nyomban csatlakozik, mondván, hogy „Unokáink lelkére is vigyázniok kell, »különben megbánjuk mi és maradékink ötven esztendő múlva is még születésünket is.«” (Vö.: Mályusz Elemér: A türelmi rendelet — II. József és a magyar protestantizmus. Bp., 1939. 329. 1.). A rendelet kihirdetése, illetve végrehajtása végül is csak II. József erélyes fellépésének volt köszönhető. Maga vizsgált meg minden egyes, a toleranciával kapcsolatos ügyet; a helytartótanácsot pedig erős megrovásban részesítette, kijelentve, hogy kész fizetésük megvonásával is megtorolni a végrehajtás szabotálását. A tolerancia körüli vitákban a konzervatív álláspont legfőbb védelmezője Szaitz Leó lett. írásaiban egyaránt támadta a tolerancia elvét s az ezzel kapcsolatos, a felvilágosodás jegyében fogant írásokat, sőt azok szerzőit is. Célja, minden igyekezete a „regnum Marianum” védelme s a felvilágosodás terjedésének megakadályozása. Már- már demagóg módon lép fel a felvilágosult könyvek, újságok, röpiratok terjesztése ellen, amikor „filit-falat”, „giz-gaz”, „gyim-gyom”, „lets-fets”, „háj-báj” iratoknak nevezi őket. Egyházát is felszólítja, lépjen akcióba a „veszélyes tanok” ellen: „Legtöbbet tehetnének ... a fejedelmek és azok a papok, kiket bő jövedelemmel megáldott az Isten, ha sok jövedelmeiknek csak század részét is, — egy jó katolikus újságnak kiadatására szánnák. S vajon nem ideje volna-e már egyszer mély álmunkból felserkennünk, midőn látva látjuk, mennyire ment legyen immár a szörnyű veszedelem?” A felvilágosodás egészének fokozott támadására serkentették 1789 után a francia forradalom eszméi is. Az 1791-ben megjelent Magyar és Erdély országnak ismerete c. munkában már azt fejtegeti: a felvilágosodás képviselőinek művei szükségszerűen anarchiára vezetnek, s nem az igazi, hanem „a minden isteni és emberi törvény ellen való francia szabadságot” célozzák, amely Magyarországra is alattomos veszélyként leselkedik, mert se szeri, se száma az új tanokat népszerűsítő műveknek. Műveivel Szaitz érthetően magára vonja a figyelmet, röpiratai — főleg az Igaz Magyar — a haladó közvélemény ellenkezését váltják ki. A felvilágosodás hívei számtalanszor támadják is, leghevesebben a hírlapíró és szerkesztő Szacsvay Sándor, de a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a jozefinizmus hívének tekinthető, fiatal költő, Dayka Gábor is, aki két gúnyverset (Esdeklés, Fohász) is írt ellene. Az Esdeklés utolsó négy strófányi szövege híven tükrözi Szaitz egyéniségét s találóan vázolja: mennyire anakronisztikus jelenséggé lett a haladó gondolkodású kortársak szemében: Te szép, te szeplőtelen szűz, Te Jézus édes anyja! Kiben soha Józsefhez tűz Nem égett, mert szent Anna, — Amint Duns Scotus mutatja, És a priori vitatja — Téged minden makula Nélkül hozott világra. Te tiszta szűz, hogy szenveded E tisztátalanságot? Nézd, az Aufklärung szarvat vetett: S pusztítja a világot! Mostan kérjed fiacskádat. Hogy e rút pillangócskákat Pókhálóba kerítse, S a pokolba merítse. Te, kit az én pennám tisztel, Te, kiért olvasót visel Máriafi Istváii híved, S gyakran Eger városában Esze nélkül jár magában, S egy papíros szeletet S tintás pennát hord kezében, S megáll egy ház szegletében, S menti becsületedet. Oh, ha kedves volt előtted, Amit eddig tett éretted, 54
