Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - JELENÜNK - Szokolay Zoltán: Él-e még a magyar zsoltárköltő?
ra, s azóta mind gyakrabban foglalkoznak vele irodalom- történészeink. Kovács Sándor Iván részletes elemző tanulmánya (A Psalterium Ungaricum világképe és a XXIX. zsoltár — Irodalomtörténet, 1975/3.) a zsoltár egy életrajzi vonatkozásáról is beszámol. 1599-ben Szenei Molnár Albert megkérte egy üvegárus özvegyasszony lányának kezét. Naplójában is beszámol arról, hogy barátai unszolására mint látogatott el a lány otthonába. Vívódásában felütötte a zsoltároskönyvet, a 29. zsoltárt kezdte olvasni. A lány végül elutasította Molnár Albertet, s 1606 tavaszán a Psalterium fordításakor ez az erős emlék minden bizonnyal hatással volt zsoltárköltőnkre. Talán az egész Zsoltárkönyv legszebb sorait írja a 29. zsoltárban: „Az ÜR szava úgy megzendül, Hogy az szarvas idétlent szül, Nagy harsagásától annak Az erdők fölszakadoznak.” Ezt a motívumot egyébként már korábban, a 7. zsoltárban is megvillantja Molnár Albert (ismeretes, hogy fordítását zsoltárról zsoltárra haladva, az elsőtől a százötvenedikig végezte): „Kinek szándéka veszedelmes, / Szíve nagy gonoszsággal terhes, / Kiből idétlen fiat szül, / Mert szándéka megszégyenül.” A fájdalmakat, sérelmeket fölpanaszoló énekek minden szavából érződik, hogy Dávid király szenvedése Molnár Alberté is, hogy Dávid népének gyötrelme szintúgy a magyaroké, Szenei tulajdonképpen nem született tüzes, harcoló embernek, csak a sorsa, hányattatásai által lett azzá. Belső tisztaság és alázatossága jegyében él, minden küzdelme valójában ellenállás. Maga vall erről, mert a 131. zsoltár szavaiból joggal érezhetjük ki az ő saját vallomását : „Uram, nem űz nagyra szívem, Szemem nem hányom magassan, Nem: léledzem olly dolgokban, Kik föllyül haladnak engem. Ha ki nem vertem szívemből Minden nemő kevélységet, Mint midőn az kis gyermeket Elfogják anyja tejétől: Hogy ha olyanná nem lőttem, Mint az együgyő kis gyermek, Kit a csecs mellől elvesznek, Bárne kegyelmezz meg nékem.” Ám Magyarországon — találgatván, mért nem jön haza —, hűtlenséget kiáltanak rá, árulással vádolják, műveit irigyek hada támadja meg. Németországban vallása miatt üldözik sokan. Küszködnie kell a megélhetésért, könyöradományokból tartja fönn magát, gyakran megrendül hát önbizalma s szakad föl szájából zsoltáros panasz vagy átok. „Én nem vagyok ember, de féreg léven Minden népeknél vagyok nevetségben, Csúfolnak, utálnak, és megvét minden És keserget.” — szól a 22. zsoltár. „Kövér nyakok csak föl nem pattan, Kevélyen szólnak ellenem, Lesnek, kergetnek, hogy engem Megtapodjanak az föld hátán.” — írja a 17-ben. Találóan állapítja meg föntebb már említett tanulmányában Tőzsér Árpád, hogy „Kikre gondolhatott — nem tudni, de egy biztos: volt kire gondolnia.” Elemi erővel átkozza eme kövérnyakúakat a 35., az 58., a 109. zsoltár. „Fiai legyenek árvákká, Felesége özvegy asszonnyá, Gyermeki ez földön szüntelen Elbujdossanak helyből helyben, Házakból kipusztuljanak, És ők széjjel kolduljanak.” (109. zs.) Néha már oly elkeseredett, hogy az egész világ ellen fordul: „Szabadíts meg és tarts meg Uram Isten, Mert szentid elfogytak, nincs jótévő, És ez földön már sok tökéletlen, Nincs emberek közt igaz beszédő.” — panaszolja a 12. zsoltár első versszakában. Bizonyára mélyen átérezte azokat a psalmusokat is, melyekben Dávid meggyógyulásáért és egészségéért könyörög. Csak emlékeznie kellett 1598-as esztendejére, mely esztendőt Hei- delbergben csaknem végig betegágyban töltötte. De Szenei Molnár Albert szavait nemcsak a személyes fájdalmak elsorolásakor véljük fölfedezni. Lehetetlen, hogy ne gondolt volna a töröktől, osztráktól sanyargatott Magyarországra, a több emberöltő óta tartó véres küzdelemre azon sorok papírra vetésekor, mint „De az hamisak meg nem gondolják, Hogy népemet, mint az kényért, megeszik” „De mi te érötted naponkint öldöztetünk ez világ szerint, Miként az ártatlan juhok, Kik az mészárszékre valók.” (44. zs.) Már-már Vörösmarty látomásai sejtenek föl az ilyen erejű sorokban. Az erős érzelmű, indulatú zsoltárok formai jellemzői a rövidebb és hosszabb sorok gyakori váltakozása, s nem ritkán a bonyolultabb rímképletű versszakok. Ezen psalmusok nyelve haragvó, áradó, világot elönteni készülő folyamhoz hasonlít. 3. A zsoltárok harmadik csoportja tanító szándékú bölcsességi énekeket tartalmaz, amelyek valamilyen erkölcsi törvényt, életszabályt mondanak el verses formában. Ezekben a zsoltárokban általában a Tízparancsolat igéi szólalnak és magyaráztatnak meg, gazdag példatárral bizonyítva, hogy a jókat megtartja, a hamisakat pedig elveszti az Isten. Legkiemelkedőbb eme „Tanulság”-psal- musok közül az 1., a 49. és a 146. zsoltár. A 119. pedig — mint arra Szenei maga hívja föl a figyelmet Elöljáróbeszédében — „az Alphabetumnak mindenik bötüin nyolcnyolc verset kezd el”. A bölcselkedő zsoltárok nyelvezete nem oly gazdag hasonlatokban, költői képekben, mint a többi zsoltáré. A fő hangsúly itt a pontos tartalmon, a gondolatokon van; a kifejezőeszközök egyszerűbbek, a ritmus is lassúbb. Ezeknek a zsoltároknak a nyelve olyan, mint az ember által szerkesztett öntözőcsatornák vizének járása. Példaként álljon most itt néhány részlet a 49. zsoltárból: „Hallgassátok meg ezt minden népek, Értsétek meg kik ez földön éltek, Köznépek és ti főrenden valók, Minden szegények és az gazdagok. Némelyek igen bíznak pénzekben, És dicsekednek az ő kincsekben, De senki nem váltja meg atyjafiát, Nem adhatja meg Istennél váltságát. 48
