Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - JELENÜNK - Sztrés Erzsébet: Rettenetes szerelmi történet Hatvan várában
mének mennyezetfreskóját. Kräcker váratlan halála vitathatatlanul súlyos csapás volt, mert talán élete főművének elkészítésétől, a mecénás püspök-földesurat pedig további reményeitől fosztotta meg. A MESTER MŰVÉSZETE Kracker János Lukács művészete osztrák, olasz és flamand elemekből tevődik össze, mely — Garas Klára, a kiváló magyar művészettörténész szerint —, inkább ösz- szegező, mintsem úttörő, inkább kiegyenlítő, mint újító. Egyéni, de nem elég erős ahhoz, hogy új formákkal adjon kifejezést egyéniségének. Kiváló festő, mert gazdag fantáziája, nagy szakmabeli tudása s meleg emberi szíve van, de nem korszakot jelölő zseni. Művészetének legfőbb sajátosságait így foglalhatjuk össze: szép és kerek, továbbá plasztikus formák, rendkívül biztos kezű rajz, legtöbbször egyszerű, világos, jól áttekinthető szerkezet. Ha kevés alakot szerepeltet, képei mindig kiegyensúlyozottak, de sok alak esetében gyakorta képszerkesztése zsúfolttá válik. Kracker János Lukács egyik erénye, hogy térérzéke rendkívül erős. Ezt egyértelmű határozottsággal tanúsítják mennyezetképei és látszatarchitektúrái. A mélység látszatát nagy festett csarnokainál, egy-egy, a nézőnek háttal álló s a térbe nyúló alakkal fokozza. A mélységbe az előtérbe festett szerszámok, kellékek vezetik a szemlélő tekintetét. Alakjai szépségére és finomságára törekszik. Képein az arcok morfológiai sajátosságaiként ismerhetjük fel a domború, magas homlokot, az egyenes, finom orrot, a keskeny vágású szemet, és az aránylagosan széles szájat. Férfialakjai érdekes arcúak és erőteljes alkatúak. Kivált kedvesek gyermekalakjai és angyalai. Az alakok vonzó szépségét művészi redő- és anyagkezeléssel fokozza. Rendszerint bő antik leplekben ábrázolja alakjait a textilanyag gazdag esésével. Kracker előszeretettel merül el a ruházat anyagának buja gazdagságában, a selymek és atlaszok csillogásában s a ruharedők vonzó fénytükrözésében. Kracker János Lukács képein a legnagyobb szerepet a képalkatrészeket egymásba olvasztó, illetve összefogó SZÍN ÉS FÉNY JÁTÉKA kapja. Kiváló színérzéke van, s freskóinak színe világos, gyöngéd, egymást kiegyensúlyozó és feloldó. Garas Klára szerint a jászói mennyezet- freskó „valóságos színcsoda”. Olajfestményeinek a színezése a freskóknál sötétebb, de mindig meleg és ragyogó. Előszeretettel alkalmazza nagy felületeken a bíborvöröset, az aranysárgát és az azúrkéket. A színeket azonban egymáshoz hangolja, s festményein soha sincs éles sötétség, vagy éles világosság. Fény-árny ékkai mintázza meg mondanivalóját, s kifejezésének legfontosabb eszköze a FÉNY. A fény révén emeli ki az alakokat, oldja fel a színeket és köti össze a formákat. Különleges szerepet kap a mesternél a tájképi elem, mely pedig a XVIII. századi közép-európai piktúrában meglehetősen mostohán kezelt. Kracker művészetének belső tartalmát a bensőséges lírai felfogás jellemzi. Kortársaitól, a barokk festőktől eltérően, pózmentes művész. A biblia egyszerű vallásos, családias jelenetei állnak közel szívéhez-lelkéhez. A kiegyensúlyozott, idilli hangulatok nagy mestere. Nem kedveli a sötét mélységeket csakúgy, mint a kápráztató magasságokba emelkedő látomásokat. Akárminő furcsán is hangzik, de mennyezetfreskóin alig-alig ösmerhető fel a barokk heves dinamikája, nagy lendülete. A nagy mozgás teljesen idegen a művésztől. Kracker János Lukács elsősorban egyházi festő volt. Csak vallásos és allegorikus ábrázolásokat hagyott maga után, de világi tárgyú műveket nem. A folyó 1978-as esztendőben lesz 200 éve, hogy megalkotta az egri líceumi könyvtár messze földön híres mennyezetfreskóját. Emlékezzünk hát reá az eddiginél nagyobb figyelemmel. Sugár István Rettenetes szerelmi történet Hatvan várában Dokumentumok a Hatvány Lajos Múzeum helytörténeti gyűjteményéből A XVIII. századi ponyvatermékek — melyekből most bemutatok egyet — bár irodalmi szempontból nem mindig értékesek, érdeklődésünkre tarthatnak számot, mert széles tömegek irodalmi ízlését formálták, műveltségét alakították. A kiadványok között voltak dalszöveges és prózai munkák. Ma már nehéz velük megismerkedni, mert közülük sok megsemmisült, katalógus nem készült róluk, nyomdai kiadvány- és árjegyzék is alig maradt. A népszerű irodalom a XVIII. században kéziratos formában vagy a közízléshez alkalmazkodva ponyvaként és kalendáriumként jelent meg. A ponyva elnevezés az árusítás módjára utal, ugyanis ponyvasátor alól kapta kézhez a vásárló ezeket az olcsó kiadványokat. Megjelentek bibliai történetek és moralizáló tanírások, szerelmi és hősi históriák, tréfás olvasmányok, álmoskönyvek, mesék, énekeskönyvek, imádságos- füzetek, elmélkedések, híradások, szenzációkról szóló hírversek. A cenzúra megpróbálta elérni, hogy egyes kiadványok ne jelenhessenek meg, nyomoztak kiadványok után, letartóztattak szerelmi dalokat terjesztő énekesnőket. Nem sok sikerrel. Mária Terézia még „Könyvrendőrséget” is alakít. Érdekes adat, hogy 1777-ben még a tiltott könyvek katalógusát is betiltják. 1793-ban helytartótanácsi rendeletet hoznak: „minden ellen, ami erkölcstelenséget és ronda szószátyárságot tartalmaz, amiből tanulság és okulás sohasem meríthető, szigorúnak kell lenni; annál elnézőbbnek azonban minden egyéb munka iránt, amelyben tudományismeretek és tisztességes elvek foglaltatnak”. A XVIII. században már jelentős nyomdák működ41
