Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - JELENÜNK - Sztrés Erzsébet: Rettenetes szerelmi történet Hatvan várában
nek Pesten, Sopronban, Vácott, Debrecenben és Kolozsvárt. A könyvkereskedések létrejötte előtt a kiadványok elsődleges árusítója maga a nyomdász, esetleg a könyvkötő, (kompaktor) aki bizományba kapta a könyveket. A kiadványok ekkor kezdik közölni a vételárakat is. 1772- ben jelenik meg könyvkereskedésre vonatkozó szabály- rendelet, mely szerint árusításra a kiadó-könyvnyomtató, a könyvkötő és a jogosítványos könyvkereskedő jogosultak. A kiadványokon a szerző általában névtelen. A szerző nevének közlése elsősorban a kelendőség biztosítását szolgálja, például köztiszteletben álló, közismert személy. A kiadványok terjesztése — a sok embert megmozgató — vásárokon és búcsúkon folyik. Hiszen: „Háromszor vagyon legjobb kedve a Világnak a Fársángba, Lakodalomba, Vásárba”. Vásárban. A vásár maga a színesség, vidámság, mozgalmasság. Elsősorban cserealkalom, de látványosság is, ahová mindenki elmegy. Mert ott lehet vásárolni mindent, amire szükség van: élelmet, ruházatot, jószágot, gazdasági felszerelést stb. Lehet szórakozni — ringlispiel van, érkeznek históriások, komédiások, vándorénekesek. Ugyanakkor a vásár a primitív irodalmi élet színtere is. Ide érkeznek a könyvárusok is, mert a könyvnyomtató Theodor von Hatvan Elbeszélés a magyar előidőből A hevesi ispánságban a Mátra lábánál, ahol most a Zagyva folyó partján Hatvan fekszik, a régi időben egy vár állott hasonló névvel és a fenti helységtől ennélfogva Hatvannak neveztetett el. Egy Tivadar nevű nemes lovag, aki régi nemesi családból származott lakott ott. Korának szokása szerint vadászattal és baj társai körében ivással szórakozott. Bár jó és derék ember volt, mégis nehéz volt vele érintkezni, mert nagyon hajlott a haragra, indulatos és szigorú volt, és akkor a legcsekélyebb dolgot is a legsúlyosabban büntette meg. Persze, ha már büntetett és a vére lecsillapodott, megbánást érzett és igyekezett hirtelen haragjának következményeit jóvá tenni. De nem mindig hasznos az ilyen megbánás, ha valaki a másiknak indulatában levágta a karját, azt a kart többé pótolni nem lehet. Ugyanebből az okból nem volt még Tivadarnak menyasszonya, bár szép ember volt és a környéken sok lány szívesen követte volna őt a házastársi hálószobába. De mindenki félt indulatos természetétől és nagyon is ismerős volt régi szerelmi történetei közül az egyik, amikor rendkívüli féltékenységében a kedvesét csupán azért, mert az egyik lovaggal is szóba állt, mindjárt meggyilkolta. Bár megbánta, igyekezett a lánynak a jóindulatát ismét megnyerni. De a lány okos volt, elhagyta forrófejű emberét és egy másik férfival lépett szövetségre, akivel boldogan és megelégedetten élt. Azóta Tivadar lemondott minden szerelmeskedésről és néhány barátját kivéve magányosan élt várában. Egyszer tél közeledtével az a hír járta, hogy egy nagy medve van az ő vadászterületén, s a hír kicsalta őt a várából. Csak egy kutyafalkától kísérve sietett az erdőbe. Kellemetlen viharos nap volt, a fák levél nélkül álltak, a földet zörgő, száraz lomb fedte. Vadul süvöltött az északi szél, terelte össze a felhőket, amelyek azzal fenyegettek, hogy bármely pillanatban megszabadulnak terhűktől. Tivadar a bozótban csatangolt, sokáig hiába keresve a medműhelyekben nem kereskednek és a vásár fokozza a vásárlókedvet. Sokszor híradás jelenik meg előre az árusításra kerülő könyvekről, máskor énekesek hívják fel rájuk a figyelmet. Kezdetben — mivel a könyvvásárló közönség kisszámú —, bazárosok, csecsések is árulják a kiadványokat. Ki tudna ellenállni ennek a csábításnak . ..? A történetek pedig „útnak indulnak”, mert nemcsak az olvasóé maradnak. Továbbadják őket szomszédnak, rokonnak, ismerősnek — sokszor csak szóban. így igen gyakran folklorizálódtak ezek a korábban már írott szövegek, s éppúgy terjedtek, variálódtak, mint a valódi népmesék, mondák, legendák és babonás történetek. Hatásukat, jelentőségüket — szinte máig — nem lehet eléggé túlbecsülni, hiszen egy széles népréteg ízlését, szellemi formálását egyedül alakították. Theodor von Hatvan Elbeszélés a magyar előidőből című ponyvája Heves megye egyik legrégibb kiadványa. Négylapos terjedelemben jelent meg, sűrűn szedett és nyomtatott oldalakon, 1794-ben. A gótbetűs, német nyelvű kiadványon évszámjelölés nincs, de Petrik Géza (Magyarország bibliográfiája) felsorolásában megtalálható. A ponyvakiadványok moralizáló-didaktikus csoportjához tartozik. Sztrés Erzsébet ve nyomát és a végén fáradtan leheveredett a Zagyva folyó partján ott, ahol köröskörül erdők húzódtak. A folyó a gyakori esőtől megduzzadt, hatalmas erővel hömpölyögtek hullámai. Tivadar gondolataiba elmerülve ült, amikor hirtelen hallott valamit a hullámokban susogni. S meglátott egy paripát a vízben lefelé úszni, amely taj- tékozva küzdött a hullámokkal. Tivadar felpattant, a ló már a közelébe úszott. Ekkor a lovag meglátott valamit a hullámokban, valami emberíormájút, világosan látta, amint felemelkedik és karjait segítségért nyújtja. Tivadar jó úszó volt, jól ismerte a folyó mélységeit. Gyorsan eldobta lándzsáját, kardját és beleugrott a hullámokba. Szerencsésen elérte a boldogtalant, bár most a víz ereje mesz- sze elsodorta, mégis elérte a partot, megkapaszkodott a lelógó bokorba és a partra magával húzta a szerencsétlent, aki — egy lány volt gyönyörű ruhában, aranyláncokkal és karkötőkkel díszítve — nem adott élet jelt magáról. Szegény szerencsétlen! — kiáltotta Tivadar — bárcsak tudtalak volna megmenteni! Látta, hogy rendkívüli báj ömlik el a lányon és most megpróbált minden lehetőt megtenni, hogy mégis sikerüljön megmentenie. Még érezte, hogy meleg a teste és dobog a szíve és valóban sikerült neki életre keltenie. Lovagunk a legmélységesebb örömöt érezte, amint a lány összeszedte magát. Tivadar egy dombra sietett, ahonnan nem messze volt egy vadászház, vadászkürtjével jelt adott és megparancsolta az elősiető vadászoknak, hogy hozzanak kocsit, hogy a megmentett nőt várába szállíthassa. A lány még nem tudta neki megköszönni, amit érte tett, csak a szeméből sugárzott köszönet. Túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy háláját szavakkal tudja kifejezni. Mihelyt a várba értek, azonnal hívták az orvost és Tivadar boldog volt, amikor ez kijelentette, hogy a megmentett nő túl van a veszélyen. Állandóan a nő ágyánál időzött és nem annyira tettének örült, hanem inkább a nő visszatérő bája látványának, mert a szeme visszanyerte egykori elevenségét, s arcát lassanként szelíd 42
