Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 2. szám - JELENÜNK - D. Varga Márta - Szekulity Péter: B. I. történetei nyersfordításban
Egész éven keresztül mértem, jobbra, balra én a munkám hanyagoltam, de annak ellenére éjszakával húztam én rá, meg hajnalban, mire a többi nép odaérkezett. Nem elég abbú annyi, hogy meguntam ezt is. Szörnyen meguntam ezt az egyes típust: nem vitatkozók, nem veszek- szek én senkivel, belépek a termelőszövetkezetbe. Most már lesz ahogy lesz, de én ezt már nem bírom tovább. Leszek, ami leszek, ha lóápoló vagy akármi, a méntelepen voltam, nem félek én a lovakat megpucolni. Tizenkét évig lóháton jártam a nyitrai méntelepen, hát kérlek szépen beléptem. Egy-kettő teli volt az egész falu. Batyalik belépett a szövetkezetbe. Persze otthon nem mertem megmondani az asszonynak, mert ha egyszer én ezt megmondom, akkor annak lőttek, idegileg összeroppan. No azt mondja a feleségem, jön a boltból haza, tudod mi újság a faluban? Micsoda? Hogy te beléptél a téeszbe. Ugyan, ne mondj ilyesmit! Hol léptem én be, csak nem őrültem meg, dehogy léptem. Ment ez vagy egy hónapig. Egyszer aztán szólok a feleségemnek, na és mondom, ha véletlen úgy lenne, hogy belépnék, hát azért ha a többiek megélnek, akkor mi is megélünk, hát mit vagy azon megijedve. Te beléptél? Nem léptem be, érts meg. Na aztán addig-addig, míg fokozatosan azért beadtam az asszonynak, mert tudtam, hogy egyszerre nem lesz jó. Hát mondom, most már megmondom úgy, ahogy van, hát tényleg beléptem. Tyű, az asszony, na csak nyugodtan legyél, mert ott leszel te is, és aztán ketten dolgozunk, te is, meg én is, és aztán majd megélünk, ha a többi megél, majd megélünk azért ott is. Na hát aztán kérlek szépen, így lett. Beléptem a szövetkezetbe, tizenkét napig ott voltam, akkor kiemeltek, hogy tanácshoz olyan emberek kellenek, akik értik is egyrészt a közigazgatást, meg ez, az, ugye, benne vannak a dolgokba. Igen, igen, no kérlek szépen ami azt illeti, aztán nagyon érdekes volt, persze Dorogon még megtartottam az utolsó nap az ellenőrzést. De azt senki nem tudja, az szigorú titok volt. Senki nem tudta, hogy én eljövök Dorogról. De még a beosztottak se, senki. Én megtartottam kérlek szépen nyolctól kilencig az ellenőrzést, mindenkinek a munkanapló alapján az összes iratok, rendezettek legyenek stb. határidős, ugye, és utána munkaértekezletet tartottam és bejelentettem, hogy én a mai naptól fogva megyek a téeszbe dolgozni. Hát persze, hogy hát szörnyen meg volt lepődve mindenki. Sőt még a Körtés elvtárs, a járási tanácselnök azt mondta, hogy ez egy őrültség, biztos munkaerő elmegy a bizonytalanba. Én tudtam, hogy ennek biztos jövője kell hogy legyen hogyha dolgozunk. No kérlek szépen, aztán hazajöttem, na kijöttek a járásiak, megyeiek. Hát kérlek szépen, összehívatták a jónépet, s kérdezték, melyikbe akarok menni. Hát mondom, egyelőre a Szabadság téeszbe, ott van a szomszédomban, én ott nem azért, hogy szomszédomban van. de azokkal az emberekkel valahogy talán legjobban kifogok tudni jönni. . . . Ami azt illeti, jött ez a pap is, hogy belépne a téeszbe. Tiszteletes úr, ennek semmi akadálya nincs. Hát ő gondolta, hogy az irodába. Nem megy ez így tiszteletes úr, először mindenki foglalja el a helyét a külterületen és a munkája után, ahogyan megérdemli, fokozatosan feljebb kerül. Én se lettem egyszerre téesz-elnök. Fokozatosan. A munkám után először mint egyéni paraszt, aztán a tanácsnál satöbbi. Mindenhol elismerést érdemeltem, és aztán ez így megy sorba. Na jól van: a pap a növénytermelésbe dolgozik. Azt mondja: rendben van, ő nem röstell dolgozni. Ereje volt, olyan erős ember volt, mint te kérlek szépen. Kapált, kaszált, rendesen dolgozott, mert ugye érdemeket is akart szerezni, s ez ösztönzően hatott rá. Na elég annyi, hogy a pap aztán ottan dolgozott két esztendeig. Harmadik esztendőn, akkor is ki volt mérve, mert ki kellett osztani, kiosztottam a területeket, persze a papnak is. Mások másodszor kapáltak, a tiszteletes úr meg még először gatyázott — hogy azt kell mondanom. Először éppen hogy csak bevakarta, míg a másodikkal még el volt maradva. Azt mondja: majd a gyerekek befejezik az iskolát, ki egyetemre jár, ki ide, ki oda, és egyszerre az egész család. Hát tiszteletes úr, nézze, tudja mi itt a helyzet? Aki átlagon alul termel, annak fizetni kell. A hiányzó részt be kell fizetni. Hát ő tudja, de most, mit csináljon ő egyedül? Azt, amit a többi. Mások is egyedül kapálnak. Na, hogy két nap türelmet kér. Jól van. Megkapja. Rá három napra megyek az úton. s nézem: micsoda cifra sereg az ottan, kapálnak, mezítelenül, mellvédő kombinéban, nők meg satöbbi az egész família. Odaérek, látom ez a papnak a famíliája. Megyek oda, tiszteletes úr, itt baj van, maguk nagyon rosszul kapálnak, ebből megint baj lesz, itt is a gaz, itt két kukorica. Micsoda dolog ez? Már meg itt egy egész sor ki vagdosva. Hát azt mondja, hogy a gonosztevő, az egyik fiát gonosztevőnek hívta, hogy a gonosztevő vagdossa ki. Akkor mars haza a gonosztevővel, mert én agyonvágom őtet, ha még egy kukoricát kivág. Hát mit csinált ez a pap? Mérgében kérlek szépen, hogy ne maradozzanak szerte-széjjel, dohányzsineggel, mert csak úgy tudott rájuk ügyelni, magához kötözte a gyerekeket. A gonosztevő annál mérgesebb lett, megint kivagdosta a kukoricát. A pap meg végig akarta ütni. rá akart húzni a kapanyéllel a gonosztevőre és persze a gyerekek, egyik jobbra szalad, másik balra, úgy, hogy az öreget, mint a pók a legyet, összegubancolták. Eldűlt a pap mindenestől. Ott hevert a földön, nem tudott mit csinálni. Hát úgy kellett elmetélni a spárgát, az öreget meg kiszabadítani. Jól van tiszteletes úr. Befejezte a kapálást, mikor befejezték: elismerésem tiszteletes úr, de kukoricatöréskor, mikor vége lesz a dolognak, akkor meg kell mérni a magáét, mert ez már érthető, hogy két hetet késett, ezen nem lesz annyi, de ha lesz, akkor minden tiszteletem a tiszteletes úrnak és nagyon örülök neki, hogyha ez úgy lesz, hogy nem kell megbüntetni. Addig-addig, az öreget betettem az irodába pénztárosnak. De istentelen rossz írása volt. Tiszteletes úr. a jó istenit neki, azért maga egy pap. ilyen csúnyán írni, nézze meg az én írásom, én nem dicsekszem vele, de az enyémet, ahol jártam iskolába, mindenhol körülhordozták a tanítók, hogy ilyen szépen írni, ez csoda. A magáét meg nem tudja senki elolvasni. A bankosok meg mindig beleakadnak, hogy valamit csináljak a pappal, mert ők ezt nem tűrik, mert ha ők, amit egy nap le lehetne ellenőrizni a pénztárnaplóban, hát nem tudják, képtelenek kisilabizálni, hogy mi az. És hát ugye, félrevezetheti, meg azt irkálhat be, amit akar, ha nem tudják elolvasni. Hát tiszteletes úr, baj van, maga nem lehet itten. Nem lehet itten? De hogy mi lesz a családjával. Tiszteletes úr, ne törődjön maga azzal, majd én gondoskodok magának egy másik munkaterületről. Elmegy a csirkékhez. Nézze ottan, egyik nap munkába lesz, egy huszonnégy óra hosszat, utána meg tanulhassa otthon az 34
