Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Híres emberek a megye életéből
időkben elszaporodott tolvajokat és betörőket halálos ítélettel fenyegesse meg. 1849. március 19-től április 22-ig szakadatlanul bombázta az osztrák tüzérség a komáromi várat, de Puky, mint kormánybiztos helytállóit. Amikor az ellenség elvonult a vár alól és kiüríttette a megyét, gondos figyelő szemmel bejárta helységeit. Később állásából felmentették, de még helyén maradt és közvetlenül Komárom kapitulációja előtt hagyta csak el a várost. Mielőtt azonban folytatnánk az események elbeszélését, nem mulaszthatjuk el, hogy meg ne említsük: 1848. február 15-én úgy határozott a vármegyei közgyűlés, hogy megfesteti és tanácsterme falára kifüggeszti gróf Kegle- vich Miklós arcképét. Az indoklást érdemes idézni, amiként azt a levéltár megőrizte: „Mert ünnepelt szabadságnak és reformnak ernyedetlen kitartással vezére volt, és ki viszontagságos hosszú évek során kifejtett küzdelmének jutalmául nem láthatta meg a hon feltámadásának hajnalát, melyet a sír éjjele rejte el előle.” HALÁLRAÍTÉLTEN Puky a magyar szabadságharc leverése után álruhában, életét mentve menekül, bújdosik. 1849. augusztus 21-től 1850. április 1-ig a Külső-Szolnok vármegyei Tisza- várkonyban húzza meg magát. De egy spicli besúgása nyomára vezeti a császári fegyvereseket, akik halálra keresik Kossuth egyik legfanatikusabb hívét és ügyének egyik leglelkesebb apostolát. S megtörténik a csoda, amire szinte csak a mesékben van példa. Az elfogatására kivezényelt katonai csapat parancsnokló tisztjében feltámad embersége és kockáztatva saját fejét, 24 órai időt enged Pukynak a menekülésre. S így megtörténik, ami azokban az emberkergető időkben másütt nem esett meg: Ferenc József tisztje futni engedi „az egyik legveszélyesebb Kossuth-kutyá”-t. Más lehetőség nem adódott részére sem, mint elhagyni az országot. Belgrád az első külföldi állomása. S közben a Bach-korszak vészbírái halomra gyűjtik a terhelőbbnél terhelőbb bizonyítékokat ellene, ami annál is könnyebben megtörténhet, mivel a katonai előrenyomulások kapcsán mindenütt nagy gonddal szerezték meg a szabadságharc korszakának irattárait. A bíróság megidézte és 90 napot adott jelentkezésére. Majd amikor ez a határidő természetszerűen eredménytelenül eltelt, szabályos hadbírósági tárgyaláson Puky Miklóst halálra ítélik. A legsúlyosabb bűnéül tudja be az osztrák bíróság, hogy Puky „az április 14-i függetlenségi nyilatkozattal egyetértett és Kossuthot a haza megmentőjének ismerte el.” Rendkívül súlyosbító körülményként vette számításba a vészbíróság, hogy két alkalommal is vállalt kormánybiztosi tisztet. A halálos ítélet enyhítő körülménynek tekintette, hogy „szolgálata alatt emberséges bánásmódot („Humanität”) gyakorolt és gondoskodott a személy- és vagyonbiztonságról.” Íme maga az ítélet rendelkező része: „Puky Miklós főbenjáró árulás elkövetése miatt összes vagyonának elkobzása mellett —, ami a forradalom okozta károk jóvátételére fordítandó —, kötél általi halállal végeztessék ki, távolléte esetében neve szegeztessék az akasztófára.” EURÓPAI VÁNDORŰTON Puky Miklós 1850. április 1-én déli 12 órakor érkezik a már szerb kézen levő Bélgrádba, ahol Kerisztianin, a szerb seregek fővezére keleti szívélyességgel fogadja. A vár fokáról áttekint hazája felé, mielőtt nyakába akasztaná az emigráció szomorú vándortarisznyáját. Ezt jegyzi fel naplójába: „Keservesen néztem, talán utoljára, hazám szegény földjét... de jobb szabadon lenni külföldön, mint felakasztatni . . .” Belgrádból igen körülményes úton-módon, hol lóháton, hol kocsin Nis és Üszküb érintésével Szalonikibe érkezik, ahonnan a Dardanellákon át a Török Birodalom fővárosába, Konstantinápolyba hajózik. „Stambul csak addig szép, míg bele nem megy az ember, mert amint belép, vége az illúziónak” — írja —, tudniillik annyira piszkos. Végignézi a város nevezetességeit és természetesen elzarándokol II. Rákóczy Ferenc fejedelem sírjához. Rettegve értesül a Sztambulban lakó máltai olaszokról, akik csekély 10 piaszterért hajlandók bárkit eltenni láb alól. Hírek szerint az ottani osztrák követ nem egy magyar emigránst likvidált egyszer s mindenkorra ezzel az ősi orgyilkos módszerrel. Rövidesen hajóra száll és Szmirna, Pyreusz, Málta. Szicília, Szardínia és Toulon érintésével Marseille-ben ér partot. De útja vezet tovább, Párizsba, ahol az első nagyobb és jelentékeny magyar emigráns társasággal találkozik. Teleki Sándor, Kossuthék párizsi követe, — akihez szoros baráti szálak fűzik, s melyek a hontalanságban még szorosabbra fűződnek —, ebédre hívja meg. De felveszi a kapcsolatot Almássy Pállal, a debreceni ország- gyűlés hajdani elnökével, Pulszky Ferenccel, Bittó Istvánnal, Hajnik Pállal, az 1848—49-es államrendőrség központi osztályának vezetőjével, Mednyánszky Sándor és Teleki Sándor honvéd ezredesekkel, Kászonyi Dániellel, az újságíróból forradalmárrá lett tiszttel, aki Puky idejében Komárom várában szolgált, Kiss Miklós ezredessel, akit a nemzeti kormány akkori párizsi külképviseletéhez delegált, s a franciaországi emigráció vezéralakja lett, és másokkal. Végiglátogatja Párizs nevezetességeit, nem feledve ki belőlük Rousseau egykori lakóházát sem, sőt a világhírű gobelingyár sem kerülte el figyelmét. A francia fővárosból egészen váratlanul a magyar menekültek másik városába vezet útja. A svájci Genf be ment. A sors egy Couriard nevű derék famíliához vezérelte, ahol szállást vett magának. De csak rövid ideig maradt ott, tovább folytatta európai körútját. Párizs érintésével Bruxelles be utazott, bejárván messze környékét, közte Brugget, sőt látogatást tett a waterlói csatatéren is. Jellemző fanatikus reakciógyűlöletére, hogy amikor meglátta egy, a csatában elesett német katonák emlékoszlopát, így fakadt ki szíve mélyéből: „Ezzel is kevesebb német van a világon!” A bruxellesi csipkegyár meglátogatása után Namurhe és Liege be ment, ahol a híres fegyvergyárat szemlélte végig nagy élvezettel. A gyár portása, aki Napóleon egyik obsitos katonája volt, 34 sebbel és meglékelt koponyával, mikor értesült, hogy magyar, így szólt a vén francia: „Lássa uram, Napóleonnak csak egy sasa volt (tudniillik a címerében), mégis évekig ette a kétfejűt” (azaz a kétfejű sasos címerű osztrákokat). Majd Antwerpen volt a következő állomása Pukynak. Bruxel- lesben találkozott a Törökországból Amerikába utazó magyar emigránsok egy kis csoportjával. Bruxellesben is felveszi a kapcsolatot a szabadság- harc menekült vezetőivel: Jósika Miklóssal, Iránvival. Thalyval, Sréterrel meg Prihodával. De mintha útja sürgős volna, — pedig csak a pénze kevés —, továbbutazik Londonba. Elkápráztatja a hevesi nemes urat, Kossuth kétszeres kormánybiztosát a brit világbirodalom fővárosának gazdagsága, végtelenül sokrétű látnivalója és fejlettsége. Itt találkozik olyan hírességekkel és forradalmi 34
