Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Híres emberek a megye életéből
barátokkal, mint Mészáros Lázár, Vukovics Sebő, Beöthy Ödön, Andrássy Gyula, hogy a többit ne is említsük. Londonból rövid egy esztendő tartamára „haza” utazik Genfbe, ahonnan 1852 őszén kéthónapos utazást tesz Olaszország területén, felkeresvén Turint és Genovát, majd pedig Nizzán, Monacón és San Remón át most már véglegesen Genfbe hozza szomorú sorsa Puky Miklóst. GENFI OTTHONÁBAN Akárminő furcsán hangzik e kurta fejezetcím, mégiscsak úgy alakult Puky Miklós sorsa, hogy az osztrák hóhér kötele elől hazáját fanatikus hévvel szerető tősgyökeres magyar nemes, hevesi földesúr időlegesen új otthon keresésére kényszerült. S ezt minden előzetes ter- vezgetés nélkül Genfben találta meg, annál a Couriard famíliánál, ahol először szállást kapott. A szeretetre méltó család tagjaival rendkívül jól és harmonikusan megértette magát a menekült. S talán hozzájárult ehhez, hogy volt a papának egy Adél nevű lánya ... S talán itt kell elmondanunk, hogy Puky Miklós nős ember volt, két gyermek apja. Hitvesével: Dapsy Klárával nem mondhátó boldognak a házassága. Két egymásnak teljességgel ellentmondó lélek. Miklós bőkezű, gyakorta a könnyelműségig, a felesége viszont a fukarságig takarékos. Miklós vidám, jó kedélyű, társaságot kedvelő férfi, neje pedig magába zárkózott, búsongó kedélyű asz- szony. Amikor kénytelen volt odahagyni hazáját, két fiúgyermeket hagyott otthon. Naplójában található feljegyzés arról vall, hogy egész emigrációjának 14 esztendeje alatt egyetlen levelet sem írt neki... Bár családjának többi tagjával valamelyes levelezést folytatott. Amikor Genfben megtelepedik, akkortájban útlevelében használt Nicolas Peregrini név alatt szerepelt, de később, amikor megkapja a svájci állampolgárságot, ismét eredeti nevét használja. Nyilvánvaló, hogy felmerül az olvasóban: miből élt Puky Miklós emigrációjában? Birtokát Heves megyében lefoglalták az ítélet értelmében, így magányosan maradt felesége két gyermekével a saját Dapsy-vagyonára támaszkodhatott. Nagybátyja, roffi Borbély Sámuel küldött olykor váltó formájában pénzt Magyarországból — kezdeti időben pedig a magával vitt nagyobb summa képezte létalapját. De Puky Miklós, ez a furcsa ember, de nagyszerű hazafi, a republikánus eszme lelkes híve, nem ölbe tett kézzel kívánta leélni hátralevő éveit. 1852 tavaszán könyvkötő mesterséget kezdett tanulni s egymás után készítette a szebbnél szebb könyvfedeleket genfi emigráns ösmerőseinek. Ebben az időben két- laki életet élt. Délelőttönként a mester műhelyében munkálkodott, délután s este ismét a régi volt. Végül is a nagy-nagy fordulat életében 1856 augusztusában következett be. Egy Pfeiffer nevű porosz emberrel közös vállalkozást indított: könyvnyomdát alapított, mely rövid néhány hónapon belül felfutott. Már novemberben arról tájékoztatta sógorát, Dapsy Sámuelt: „Elismert dolog, hogy nyomdánk a legjobb.” Kezdetben 12 dolgozót foglalkoztattak, de amikor 1857 januárjában sikerült megszerezniük a svájci kormány hivatalos lapjának előállítását, húszra kellett szaporítani a nyomdászlegények számát. A Puky—Pfeiffer nyomda rövidesen oly mértékben fellendült, hogy komoly kötetek elkészítését is vállalta. Vajon tudja-e valaki is szerte az országban, hogy az ugyancsak emigrációban élő Horváth Mihálynak., a Kos- suth-kormány tagjának két alapvető munkája is ebből a genfi nyomdából került ki —, A függetlenségi harc története és Huszonöt év története című kötetekre gondolok, melyek közül az utóbbit 1864-ben, az előbbit pedig 1865- ben készítették el. Valóban szép feladat lenne feltárni végre Puky genfi nyomdájának a történetét. A nyomda most már nemcsak anyagi gondjait szüntette meg, de gondtalan jómódú életet is biztosított Puky Miklósnak, — sőt számottevő summákat tudott megtakarítani. S most lássuk a genfi magyar 1848—49-es emigráns kolóniát. Legszorosabb baráti köréhez tartozott Teleki László, aki ott Bonbury álnév alatt élt. Igen gyakran szórakozott, sakkozott és kártyázott együtt az ott tartózkodó Klapka Györggyel, akivel mélyenszántó politikai eszmecserékbe is bonyolódott. Elszigeteltségükben elmarasztalták Kossuthot, mondván: „Fel kellene lépni férfiasán, különben az amerikai szimpátia el fog veszni, mint elveszítette ő az angolt...” Puky hibáztatta Kossuth nagyra- vágyását is. Legbizalmasabb barátja azért Almássy László, akit hasonlóan bitóra ítéltek Haynau Magyarországában, s ott kinn Cunningham néven élt. De említhetem még Türr Istvánt is. Nem lenne valamennyire is teljes a társasági, baráti kör képe, ha nem említenénk meg, hogy a Genfben élő gróf Károlyi Györgynével benső, intim viszonya alakult ki: halálosan beleszeretett. Károlyiné fiai szabadon utazgathattak, ezért nemegyszer ők hoztak Puky Miklósnak Magyarországból pénzt, az első időkben fehérneműt, — és részére nagy értéket jelentő emlékeket, mint aminő tiszaroffi kúriájának képe, vagy éppen kebelbarátjának, az elhunyt Keglevich Miklósnak koporsóban nyugvó testéről felvett fénykép. Az örök emigránsbetegségtől, a külpolitika eseményeinek állandó mérlegelésétől magyar szempontból sem volt természetszerűen mentes Puky, de a genfi magyar menekültcsoport sem. Nagy reményeket fűztek az 1853 februárjában kirobbant milánói felkeléshez, de annál nagyobb volt a kiábrándulás, amikor negyednapra leverték. — Ügy vélték, hogy csak valaminő európai katonai vagy politikai bonyodalom szabadíthatja fel Magyarországot. Ezért örült, amikor a szultán háborút üzent az orosz cárnak. „Remélem, európai háború lesz belőle —, írta naplójában —, és ez maga után hozandja ... a Habs- burg-ház vesztét. Kell nemezisnek lenni!” Klapka el is utazott, hogy felajánlja szolgálatait a törököknek a szabadságharcot fegyveres brutalitással leverő orosz hadsereg ellen. Megerősíteni vélte várakozását Telekinek egy párizsi levele. „Levelet kaptam Teleki Lacitól — olvasható naplójában —, melyben velem tudatja, hogy Napóleon Bonapartéval gyakran van, ki neki mondá, hogy az európai háború elkerülhetetlen s a leigázott népekre számolni fog a francia kormány, hanem a respub- licával (köztársasággal) hallgatni kell.” De a később Sztambulból írt Klapka-levél már kijózanította. Mint testestől-lelkestől köztársasági érzelmű férfiú, 1851 decemberében nagy izgalommal tanulmányozta a lapok híradásait a Párizsból érkező forradalmi eseményekről. De letörése annál nagyobb volt, amikor Napóleon győzött. „Jelenleg vége mindennek!” — írta. Hevesen kifakadt III. Napóleon zsarnokuralma ellen: „Mikor lesz vége ezen gazságoknak? Nem hamarább, míg e faj ki nem vész... Szálljon magába mindenki, ki józanon gondolkodik, köztársasági kormány formánál egyebet nem akarhat...” — jegyezte fel magának. Nagy érdeklődéssel tanulmányozta a hozzáférhető könyveket, melyek a magyar helyzetről szóltak. A Revue de Geneve 1852-ben nyílt levelét közölte. Plasztikusan rajzolja elibénk Puky Miklós portréját a következő eset, 35
