Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - G. Molnár Ferenc: Kallódás

azzal heccelték, hogy eltűnik a kezében a labda. Elvarázsolja, látni sem lehet, ha a markába szorítja. Mert KISZ-es korában sportolt.

Tanulni nem mehetett tovább.

Hogyan kérlelték a tanárai anyát. Vétek ezt a lányt itthon marasztalni. Esze van, nem is akármilyen. A falunak is dicsőséget szerezhetne, talán még orvos is lehetne belőle. Mert annyiszor elképzelte magának, hogy orvos lesz. Megy majd a kis táskával a kezeben a betegekhez, gyógyítja a Pista bácsikat és Mari néniket meg a sok kis büdös kölyköt, akik ordítva húzódnak el a doktor néni elől, de amikor újra visszatér beléjük az egészség, vigyorogva cuppantanak majd nyálas puszikat a doktor néni képére.

Azt mondta anya, a két kisebbiknek kell tanulnia. Lássa be, neki otthon a helye, különben a két kisebből sem lesz semmi. Mert anya egyedül nem tudja ellátni az egész családot, de pénz sincs annyi, hogy hárman tanulhassanak.

Tibor azóta is olyan kedves tud lenni, mintha csakugyan köszönetét akarna mondani a sok-sok fáradságért.

Hogy is mondja mindig? Te igazi Angyalka, a család Angyalkája. És úgy mosolyog hozzá, hogy szélesre nyílnak az ajkai, kivillannak a fogai végig. Éppen olyan szép, egészséges fogai vannak, mint apának voltak. Egy sem hiányzik, pedig Tibor az idén már érettségizik. Tanulni nem nagyon szeret, de ő a falu kedvence, mert kézizik, focizik, atlétizál, mindent megcsinál és mindent nagyon jól. A legtöbbször ő a győztes, góljai is olyanok, hogy kilyukasztják a hálót.

Edit már férjhez ment, elköltöztek, de gyakran hazajár. A férje agronó- mus, vettek egy Zsigulit tavaly, Edit azzal szokott hazaszaladni, amikor megszabadul az irodából. Hazaugrottam már, mondja, mert régen láttalak benneteket. Tegnapelőtt, jegyzi meg Tibor. És? Nem bírsz elviselni? Nyelvel vissza Edit. Akkor alászol- gája, mehetsz, ne is lássalak.

Ha valamit készít a konyhában, megáll mellette, odabújik hozzá, a lapockáján ott érzi Edit meleg testének kisugárzását, a mellének a feszességét, és hagyja, hogy hízelkedve a fülébe súgja, te aranyos kis bikficma- daram. Csak azt ne kérdezd, mi az a bikficmadár. Az olyan madár, mint te. Egy csodálatos, szeretnivaló kis madár, puha toliakkal, puha fészekkel.

Ezek az apró kedveskedések, kis

ravaszkodások, tudatos hízelkedések kárpótolják őt. Sok mindenért.

□ □ □

Már égett az arca, a szesz gyújtott piros foltokat a bőrén. Ilyenkor már mindenen nevetett.

— Hogy mit iszom? Az a kérdés, mid van? Halljuk.

— Barackpálinka. Pezsgő, bor. Konyak, likőr, vermut. Aztán van vodkám. És hubertuszom is.

— Jól felkészültél. Gyakran változnak a vendégek nálad? Nem azért mondom, nem kell megsértődnöd. Én sem véletlenül kerültem ide. Ha nem akarok, akkor nem jövök. De akartam. A kíváncsiság hozott. Milyen lehet nálad, a tanár úrnál, aki olyan szépen tud szavalni Adyt és Vajdát. Valahogy így képzeltelek el. Azt beszélik rólad, szereted a nőket. Be ne kapj, nem kell felhúzni az orrod. Ez így hülyeség. Melyik férfi nem szereti a nőket? De azért olyan gyámoltalan voltál, olyan sután álltái mellém, annyira nem tudtad, hogyan kezdj a meghódításomhoz. Igen, csak azért is, a meghódításomhoz. Ha nem segítek neked, még mindig várhatnék arra, hogy legalább megcsókolni kegyeskedjél. Mit meresztgeted a szemed? Szokatlan a stílusom?

— Bevallom, általában a nők ... Bocsáss meg, nem akartalak megbántani.

— Ez tetszik benned, hogy olyan jól játszod a kis riadt gyereket, akinek fogalma sincs arról, mit kezdjen egy nővel. Felhatalmazlak, hogy őszinte légy. Mindenben. Még az úgynevezett kényes kérdésekben is. Tehát mi van a nőkkel általában? Nem sértődöm meg. Általában én is nő vagyok, ha már nem is a legfiatalabbak közül való, de nem is a legtapasztaltabb fajtából. Azt mondod, hogy a nők mindig megjátsszák magukat? Biztosan. Ez pedig hülyeség. Én utálom az olyat. Ha egyszer eljöttem ide, akkor azt is tudtam, hogy kettesben leszek veled, az ilyen kettesben való együttlét pedig elkerülhetetlenül elvezet egy bizonyos, hogy is mondjam csak, igen, egy bizonyos kényes szituációhoz.

— Ügy beszélsz, mintha . .. Egész zavarban vagyok, hogy fejezzem ki magam? Mintha valamilyen nagy nő lennél, pedig .. .

— Már megint elakadt a szavad. Hagyd már abba ezt a tettetett jámborságot. Az igazság az, hogy a tiéd voltam először. Ezt akartad mondani?

— Nagyon köszönöm neked, hogy...

— Hagyjuk a hálálkodást. Nem neked tartogattam magam, hidd el. Harmincéves már elmúltam. Nem érdem, hogy még mindig nem feküdtem le senkivel eddig. Ne kérdezd, hogy eddig nem voltam talán szerelmes? Voltam. Nem is akármennyire, nem is akármeddig. Mégis így történt. Kész. Egyébként a vermutot szeretem. Adj még belőle. Arra azért vigyázok, hogy be ne rúgjak. Nem akarom, hogy részegnek láss.

□ □ □

Az egy csodálatosan szép és vonzó világ volt. A KISZ. Egyetlen kis vacak helyiséget kaptak a tsz központjában, amit maguk pofoztak ki a maguk ízlése szerint. Ha eljött a délután, nem volt maradása otthon tovább. Rohant a KISZ-be.

Az volt benne a legjobb, hogy ott mindig nyüzsögtek a fiatalok. Amióta a faluba került a fiatal pedagógus, Szepessy Ernő, minden megtelt villamossággal, értelmes tennivalóval, egy sor izgalmas feladattal. Állandóan szerveztek valamit, mindig kitaláltak valamit és soha nem unatkoztak.

ö kapta meg a KISZ-ben a gazdasági felelős tisztségét. Nyakig merült minden este a számokba. Állandóan könyvelt, összeadott és szorzott, kivont és osztott. Állandóan kimutatásokat csinált. Pedig körötte ott hangoskodtak, játszottak, sikoltoztak, kiabáltak a többiek. Gyakran akadt segítőtársa is, aki összeadott egy-egy hosszú oszlopot.

A tánciskolát is a KISZ szervezte meg.

Horváth Győző tánc- és illemtanár mindjárt az első alkalommal nagyság szerint sorakoztatta fel őket. Az általános iskola tornatermének egyik hosszanti falánál a fiúkat, a szemközti falnál pedig a lányokat. Előre kikereste magának, ki jut rá a fiúk közül. Belepirult, amikor kiderült, hogy Szabó Pista.

Pedig nem emlékezett rá. Mintha soha nem látta volna. Itt, a tornateremben vette észre először. Hogy miért éppen őt? Ezt nem lehet tudni. Ez úgy jött, magától, akár egy influenza.

Attól kezdve együtt jártak. Most így mondják, mert az olyan vicces, hogy udvarol valaki. Nevetni való. Sőt, kinevetni.

Pista egy osztállyal járt feljebb az általánosban, mint ő. Onnan mégsem emlékezett rá. Ö is gépkocsivezető volt a tsz-ben, mint annak idején apa. Ügy élt a falu közvéleményében.

17