Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - G. Molnár Ferenc: Kallódás
hogy Szabóék módos emberek. Rá- tartiak. Szegény anya, jutott eszébe azonnal, ő is egy módos legényre vetett szemet annak idején. Nem is tudta neki megbocsátani az anyósa soha. Apának az édesanyja, a mama soha nem csinált titkot abból, hogy nem szívleli a menyét. Egy jó szót nem vetett volna oda neki. Még akkor sem, amikor az ő fedelük alá költözött. Állandóan áskálódott a menye elien. Amikor apát elvitték iskolába, mert azt akarták, hogy jól képzett párttitkárja legyen a falunak, mama állandóan leveleket küldözgetett neki. Annyira, hogy apa ott is hagyta az iskolát, pedig másfél évet akkor már lehúzott. Anya is írt neki, jöjjön haza, mert mamától félti a gyerekeket. Mama minket sem kedvelt. Soha meg nem simogatott, soha meg nem csókolt bennünket. Ha aludtunk, megállt az ágyunk végén, és csak nézett, nézett, valamit mormogott is magában. így találta anya is nem egyszer. Talán még azt is mondta mama, ott az ágyunk végén, hogy végez velünk, elvágja a torkunkat, mert annak a nincstelen kódisnak, annak a falu szégyenének, annak az utolsónak vagyunk a kölykei. Anyának. Pedig anya semmi rosszra nem adott okot soha. Akkor sem, korábban sem, azóta sem. Amióta apa meghalt, férfire rá sem nézett. Egyszer sem. Egy este arra ébredtünk, hogy anya nagyot sikoltott. Mama ott állt az ágyunk végében, anya pedig sikoltott és tolta ki a szobából mamát. Másnap este megjött apa. Nem is ment vissza az iskolára, maradt sofőr a tsz-elnök mellett, nem lett belőle párttitkár. Mama soha nem jöhetett be a szobánkba attól kezdve, csak akkor, ha apa is vele jött. Anya megmutatta azokat a leveleket is, amiket mama írt apának az iskolára. Volt legalább két tucat levél. Egyet felbontott anya, beleolvasott. Befogtam a fülem. Ügy átkozódott benne mama anyára, hogy nem tudtam hallgatni tovább. Anya akkor elégette az ösz- szes levelet. Mindez eszembe jutott nekem, amikor Szabó Pista az első este hazakísért. Mégis kitartottam mellette, ő is énmellettem. Tudtam, soha nem leszek a felesége, mert Pista nagyon félt az anyjától. Jobban, mint apa a mamától. Nagyon szerettük egymást. Különben nem jártunk volna együtt évekig. Mégsem lettem az övé. Őriztem magam? Dehogy. Csak mert tudtam, hogy egy szót nem mer szólni az anyja előtt énértem. Hogy olyan gyáva az anyjával szemben. Hozzámentem volna én, akárhogy volt is velem az anyja, az engem nem érdekelt volna. Nem bántam volna én semmit, csak a felesége lehessek. Lefeküdni mégsem feküdtem le vele. Pedig az alatt a sok év alatt sokféle helyen megfordultunk, sokféle helyzetben is voltunk, kettesben is, ha nem is kerestük az alkalmat, úgy is. Lehet, hogy Pista is sokkal gyávább volt attól, semhogy igazán akart volna. Talán attól tartott, hogy teherbe esek, és akkor mi lesz. Nem tudom. Erről soha nem beszéltünk. Egy nap elmaradt. Előtte este még hazakísért a KISZ-ből, másnap már nem jött a klubba, két hónap múlva pedig megházasodott. Falubeli lányt vett el feleségül, akivel azelőtt soha nem járt együtt. Ripsz-ropsz jött az esküvő. Azóta sem beszéltünk. Találkozunk, hogyne találkoznánk, hiszen ott laknak ők is, abban a faluban, amelyikben én. Látom ám rajta, hogy nagyon odavan még mindig. Látszik az a szemén, ahogy néz, azon is látszik. De csak nézzük egymást, nem szólunk egymáshoz. Sokszor eszembe jut, mire mentem azzal, hogy nem lettem az övé? Talán jobb lett volna, ha lefekszem vele. Talán azzal jobban magamhoz tudtam volna kötni. Vagy azzal sem? Mindegy, lenne egy szép emlékem. Legalább. □ □ □ Kiitta az utolsó csepp vermutot is a pohárból. Felállt, a fürdőlepedő szélét a lábával kellett előre rugdalnia, ha lépni akart. Odament az ablakhoz. — Szép innen a város. Még ez is. Még a kilátás is tökéletes. Mondd, te mindenben ilyen tökéletes vagy? — Jó, én nem bánom, szívesen átveszem ezt a stílust, ha el tudod viselni, hogy a csatában nem csak adni lehet a sebet, hanem kapni is. Szeretem, ha valakinek van humorérzéke, mivel anélkül nem ember az ember. Tudom a határt is, soha nem leszek durva, vagy közönséges. De a csipkelődés csak úgy igazi, ha vissza is kapja az ember. — Kösz, a használati utasítást megértettem. Milyen jó, hogy mindig oktatsz. Igazi pedagógus. — Ne vidd vakvágányra a beszélgetést. Azt kérdezted, mindenben ilyen tökéletes vagyok? Gondolom, erre te tudod a legjobban a feleletet. — Hm, a kis pimasz. Még hencegsz is? Ha már itt tartunk, mondd, milyen érzés az, amikor a tanár a tanítványával ... ? Amikor te és egy tanítványod. Nehogy azt válaszold, hogy ezt is nekem kell tudnom a legjobban. Én a tanárt kérdezem. Aki tanít, aki oktat, aki nevel. Nem vagy zavarban soha, ha valamelyik tanítványoddal... szóval, kapcsolatba kerülsz? — Lám-lám, a fölényes Angyalka. Hebeg, dadog, ha a kényesebb kapcsolatok kerülnek szóba. Nincs miért zavarba jönnöd. Ez is az élet, a nő és a férfi kapcsolata. És ez sohasem lehet a tanár és a tanítvány kapcsolata. A nőé és a férfié. És ne feledd, hogy nekem főként olyan korú tanítványaim vannak, mint te. Akik már nem gyerekek. Igaz, a tizenhat évesek sem azok. Más dolog az, hogy én tulajdonképpen nem is tehetek semmiről. Egyetlen bűnöm van. Hagyom magam elcsábítani. Udvarias férfi mit tehet mást. Utasítsam el a nő kérését? — Szóval, ahogy én is? Ahogy én is felkínáltam magam? Ez szép. Udvariasabb is lehetnél. Ha még úgy igaz is, annyit meghagyhatnál nekem, hogy nem én, hanem te ... Hiszen olyan kínban voltál, annyira nem tudtad, hogy kezdjed el. — Mindig számítok a női leleményességre. Nem kell a nőket félteni. Engem ez a tudat tölt el reménységgel. — És mondd, nem rossz egyedül lenni? — Egyedül? Honnan veszed ezt? — Nem vagy nős. Negyvenéves elmúltál, eddig még minden ment, mint a karikacsapás, de mi lesz, ha már kezdel öregedni? — Jó, akkor téged kérdezlek: nem rossz egyedül lenni? II. Szabó Pista mellett mindig ott volt Becker Boldizsár is. Mindig a háttérben. Soha nem tolakodott, de amikor Pista megnősült, megjelent náluk. Azt mondta, nézd, Angyalka, te úgy maradtál, mint az ujjam. Elment már az idő is feletted. Én eddig türelmesen vártam. Vártam, hogy Pista megnősüljön, mert te is tudtad, hogy téged az el nem vesz feleségül. Most itt vagyok én. Évek óta itt vagyok. Készültem, 18
