Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - G. Molnár Ferenc: Kallódás

ra. Azt várta, hogy valahogy mégis leoldja a nyakáról a kötelet, mond­jon valamit, hogy rossz tréfa volt az egész, rámosolyogjon, megfogja a ke­zét és elvigye innen, ettől a borzal­mas helytől. Két öklét a szájába nyomta, úgy bámult apa testére. Anya futva ért vissza, lihegve ug­rott apa mellé, felnyújtózkodott, kés villant meg a kezében a földre letett viharlámpa fényében. Erőlködött, nyöszörgőit, halkan jajdult, beharap­ta a száját, furcsa grimaszba rándult az arca. Levágta apa testét a kötélről, aztán lefektette a földre és gyorsan kigom­bolta a kabátját, feltépte az ingét, te­nyerével masszírozni kezdte apa szí­ve táját. Aztán odahajtotta a fejét apa mellére, majd a szájához tartot­ta a fülét, az arcát ütögette, nyüszítve szólítgatta. Aztán abbahagyott min­dent. Csak térdepelt a földön apa teste mellett, maga mellé ejtett két karja élettelenül csüngött le, akárcsak apáé a földre és hang ki nem jött többet a száján. Egész testét rázta a néma zokogás. Apa meghalt. Öngyilkos lett. Mi­ért tette? Akkor talán fel sem me­rült bennem ez a kérdés, csak azóta néhányszor. □ □ □ Jó erősen végigdörzsölte testét a frottír fürdőlepedővel. A langyos zu­hany nagyon jólesett. Odatartotta az arcát az erős sugaraknak, amelyek éles tűszúrással vágódtak neki a bő­rének. Prüszkölt, fújta a levegőt, kapkodott a lélegzetvételért, de leg­szívesebben kiabált, ordított volna, akár a vadember a tenger partján, amikor messziről érkezve, végre ne­kifeszülhetett a hullámoknak. — Nálad minden olyan teljes, hi­ánytalan, olyan tökéletes — mond­ta, ahogy kijött a fürdőszobából. A testét körülcsavarta a frottírle­pedővel. Borzas hajából még apró vízcseppek csillantak elő. Megállt a nagy gépi perzsa szélén, meztelen tal­pait úgy helyezte el, nehogy össze­gyűrje a kínos rendbe simított rojto­kat. — A fürdőszoba kék falait rózsa­szín csempe borítja. Szőnyeg a kád előtt, a falon polc a piperecikkeknek, egy mérleg a sarokban, arrébb egy villanymelegítő arra az esetre, ha a távfűtés mégsem adna olyan hőmér­sékletet, mint amilyent szeret az em­ber, aztán törülközők és fürdőlepe­dők, köpenyek meg minden. Beletúrt a hajába. — Ez a szoba is. Jó ízlésed van. A képek is ezt mutatják. Igaz, vala­mennyi modern, de mind mond vala­mit. Még annak is, aki nem ért a fes­tészethez. A bútorok is az egyénisé­ged hangsúlyozzák. Ezek a hatalmas fotelok, az öblös rekamié, a hangu­latlámpa, aztán a könyvek, a tv, a rádió, a lemezjátszó és a magnó. Minden megvan, ami csak kell. Egy- szoba-összkomfort. Tökéletes legény­tanya. Ha erről olvastam valamelyik regényben, mindig ilyennek képzel­tem el. Nem csoda, ha nem akartál még eddig megnősülni. Mindened megvan. A partnered is. — Ne gonoszkodj. — Ugyan. Eszembe sem jut. Nem vagyok ártatlan áldozat, akit elcsá­bított a gonosz. Bár, nem készültem fel. Engem is meglepett, amit tet­tem. Akármilyen hülyén hangzik is, de komolyan! — Furcsa lány vagy te. — Várj csak, van egy kis zűr. Eléggé cikis a dolog. Hogyan szólítsa­lak ezentúl? Azt nem mondhatom, mint eddig, hogy tanár úr, mert az nevetséges lenne. Mondjam azt, hogy Sándor? — Hát én? Én meg úgy szólítsa­lak, hogy Angyalka? Ez is úgy hang­zik, hogy azonnal vigyázzba kell áll- nom, ha kimondom. — Sajnálom, ez a nevem. Balázs Angyalka, mint tetszik tudni, ked­ves tanár úr. Az ön kedves tanítvá­nya, a gimnázium levelező tagozatán, a harmadik b-ből. Az a magolós stré­ber, aki nem átallja még a kötelező olvasmányokat sem végignyálazni, mert jelest akar magyarból. A tanár úr tárgyából. Ez van. Tudsz jobbat? □ □ □ Amikor apa meghalt, minden tel­jesen megváltozott. Egyszerre vége lett a gyerekkornak. Anya takarított a gazdaság központjában, a több mint tíz szobából álló épületben. Neki kel­lett segítenie. Mindennap tizenhat kályhából kellett a hamut, az össze­sült troszkát kiszednie, azt kivinni az udvar végébe, aztán lemenni a pincébe és felhordani a tizenhat kályhához a tizenhatszor két kanna szenet. Neki kellett a gyújtóst is meg­csinálni. Felhasogatni a fát, aprófát készíteni, a kályhákba berakni úgy, hogy hajnalban, amikor jön anya az irodákba, csak alá kelljen gyújta­nia, és máris lángoljon a tűz a kály­hákban. Anya takarított. Hány kiló szén fér bele egy kan­nába? Neki naponta harminckét kan­na szenet kellett felcipelnie a pincé­ből. Alig volt még tizenegy éves. Amikor meghozták a vontatók a sze­net az állomásról, azt is neki kellett belapátolnia a pincébe, mert kellett a pénz. A szén lapátolásáért külön fi­zetett a gazdaság. Minden forintra szükség volt, mert a két kisebb gye­reknek enni kellett adni, ruházni őket. Ügy kellett járniuk, mint akár­melyik más gyereknek a faluban. Ne mondhassa senki, hogy a Balázs- gyerekek olyanok lettek, mint a kó- disok, amióta az apjuk felkötötte ma­gát a fészerben. Azért kellett hizlalni a malacokat is. Évente ötöt. Hármat eladtak, ket­tőt levágtak maguknak. A kóstolóból éppen úgy vittek a szomszédoknak, ismerősöknek, rokonoknak, mint az­előtt. Ebben sem lehetett semmi vál­tozás. Anya állandóan azt mondogatta, hogy szerencsések, mert olcsó pénzért megvehetik a moslékot a gazdaság üzemi konyhájáról. Csak azért kap­ják meg ők, mert így is segíteni akar nekik az elnök. Apa autóztatta az el­nököt, azért. Mindennap kétszer fordult a fu- rikkal a moslékért. Egy furikkal nem tudta elhozni, annyi volt. Két húsz­literes, kiszolgált mosófazékba ön­tötték a moslékot, azt kellett rátenni külön-külön a furikra, és hallgathat­ta hosszú perceken át, hogyan sír a furik kereke hazáig az úton, és ször- csög a moslék a fazékban. Mire este lett, mintha agyonverték volna. Sem a lábát, sem a karját nem érezte. Esett be az ágyba. Mindig nagyon korán virradt. Anya is kelt, ő ment a központba be­gyújtani, amíg fűteni kellett, letö­rölni a port, mikor jobb idők lettek, a két gyerek gondját pedig neki hagyta meg. Azoknak reggelit készí­teni, odatenni a székre a ruhájukat, a cipőjüket, kipucolva, kivasalva, megvarrva. Ott állni fölöttük, amíg mosakodnak, hogy víz is jusson a fü­lükre is, meg a nyakukra is, a fogu­kat is mossák meg rendesen. Edit nem szerette a tej fölét, ha olyat talált a kávéján, undorodva tolta el. Erre is vigyáznia kellett. Ti­bor langyosan szerette a kávét, forró nem lehetett, mert akkor ő tolta el a bögrét maga elől. De jó is nektek, sóhajtozott magában, amikor kiszol­gálta a testvéreit. Még válogathattok is. A két keze olyan lett, mint két sü­tőlapát. Akkorák a tenyerei, hogy amikor kézilabdázni kezdett, mindig 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom