Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - G. Molnár Ferenc: Kallódás

ra. Azt várta, hogy valahogy mégis leoldja a nyakáról a kötelet, mondjon valamit, hogy rossz tréfa volt az egész, rámosolyogjon, megfogja a kezét és elvigye innen, ettől a borzalmas helytől.

Két öklét a szájába nyomta, úgy bámult apa testére.

Anya futva ért vissza, lihegve ugrott apa mellé, felnyújtózkodott, kés villant meg a kezében a földre letett viharlámpa fényében. Erőlködött, nyöszörgőit, halkan jajdult, beharapta a száját, furcsa grimaszba rándult az arca.

Levágta apa testét a kötélről, aztán lefektette a földre és gyorsan kigombolta a kabátját, feltépte az ingét, tenyerével masszírozni kezdte apa szíve táját. Aztán odahajtotta a fejét apa mellére, majd a szájához tartotta a fülét, az arcát ütögette, nyüszítve szólítgatta. Aztán abbahagyott mindent.

Csak térdepelt a földön apa teste mellett, maga mellé ejtett két karja élettelenül csüngött le, akárcsak apáé a földre és hang ki nem jött többet a száján.

Egész testét rázta a néma zokogás.

Apa meghalt. Öngyilkos lett. Miért tette? Akkor talán fel sem merült bennem ez a kérdés, csak azóta néhányszor.

□ □ □

Jó erősen végigdörzsölte testét a frottír fürdőlepedővel. A langyos zuhany nagyon jólesett. Odatartotta az arcát az erős sugaraknak, amelyek éles tűszúrással vágódtak neki a bőrének. Prüszkölt, fújta a levegőt, kapkodott a lélegzetvételért, de legszívesebben kiabált, ordított volna, akár a vadember a tenger partján, amikor messziről érkezve, végre nekifeszülhetett a hullámoknak.

— Nálad minden olyan teljes, hiánytalan, olyan tökéletes — mondta, ahogy kijött a fürdőszobából.

A testét körülcsavarta a frottírlepedővel. Borzas hajából még apró vízcseppek csillantak elő. Megállt a nagy gépi perzsa szélén, meztelen talpait úgy helyezte el, nehogy összegyűrje a kínos rendbe simított rojtokat.

— A fürdőszoba kék falait rózsaszín csempe borítja. Szőnyeg a kád előtt, a falon polc a piperecikkeknek, egy mérleg a sarokban, arrébb egy villanymelegítő arra az esetre, ha a távfűtés mégsem adna olyan hőmérsékletet, mint amilyent szeret az ember, aztán törülközők és fürdőlepedők, köpenyek meg minden.

Beletúrt a hajába.

— Ez a szoba is. Jó ízlésed van. A képek is ezt mutatják. Igaz, valamennyi modern, de mind mond valamit. Még annak is, aki nem ért a festészethez. A bútorok is az egyéniséged hangsúlyozzák. Ezek a hatalmas fotelok, az öblös rekamié, a hangulatlámpa, aztán a könyvek, a tv, a rádió, a lemezjátszó és a magnó. Minden megvan, ami csak kell. Egy- szoba-összkomfort. Tökéletes legénytanya. Ha erről olvastam valamelyik regényben, mindig ilyennek képzeltem el. Nem csoda, ha nem akartál még eddig megnősülni. Mindened megvan. A partnered is.

— Ne gonoszkodj.

— Ugyan. Eszembe sem jut. Nem vagyok ártatlan áldozat, akit elcsábított a gonosz. Bár, nem készültem fel. Engem is meglepett, amit tettem. Akármilyen hülyén hangzik is, de komolyan!

— Furcsa lány vagy te.

— Várj csak, van egy kis zűr. Eléggé cikis a dolog. Hogyan szólítsalak ezentúl? Azt nem mondhatom, mint eddig, hogy tanár úr, mert az nevetséges lenne. Mondjam azt, hogy Sándor?

— Hát én? Én meg úgy szólítsalak, hogy Angyalka? Ez is úgy hangzik, hogy azonnal vigyázzba kell áll- nom, ha kimondom.

— Sajnálom, ez a nevem. Balázs Angyalka, mint tetszik tudni, kedves tanár úr. Az ön kedves tanítványa, a gimnázium levelező tagozatán, a harmadik b-ből. Az a magolós stréber, aki nem átallja még a kötelező olvasmányokat sem végignyálazni, mert jelest akar magyarból. A tanár úr tárgyából. Ez van. Tudsz jobbat?

□ □ □

Amikor apa meghalt, minden teljesen megváltozott. Egyszerre vége lett a gyerekkornak. Anya takarított a gazdaság központjában, a több mint tíz szobából álló épületben. Neki kellett segítenie. Mindennap tizenhat kályhából kellett a hamut, az összesült troszkát kiszednie, azt kivinni az udvar végébe, aztán lemenni a pincébe és felhordani a tizenhat kályhához a tizenhatszor két kanna szenet. Neki kellett a gyújtóst is megcsinálni. Felhasogatni a fát, aprófát készíteni, a kályhákba berakni úgy, hogy hajnalban, amikor jön anya az irodákba, csak alá kelljen gyújtania, és máris lángoljon a tűz a kályhákban.

Anya takarított.

Hány kiló szén fér bele egy kannába? Neki naponta harminckét kanna szenet kellett felcipelnie a pincéből. Alig volt még tizenegy éves. Amikor meghozták a vontatók a szenet az állomásról, azt is neki kellett belapátolnia a pincébe, mert kellett a pénz. A szén lapátolásáért külön fizetett a gazdaság. Minden forintra szükség volt, mert a két kisebb gyereknek enni kellett adni, ruházni őket. Ügy kellett járniuk, mint akármelyik más gyereknek a faluban. Ne mondhassa senki, hogy a Balázs- gyerekek olyanok lettek, mint a kó- disok, amióta az apjuk felkötötte magát a fészerben.

Azért kellett hizlalni a malacokat is. Évente ötöt. Hármat eladtak, kettőt levágtak maguknak. A kóstolóból éppen úgy vittek a szomszédoknak, ismerősöknek, rokonoknak, mint azelőtt. Ebben sem lehetett semmi változás.

Anya állandóan azt mondogatta, hogy szerencsések, mert olcsó pénzért megvehetik a moslékot a gazdaság üzemi konyhájáról. Csak azért kapják meg ők, mert így is segíteni akar nekik az elnök. Apa autóztatta az elnököt, azért.

Mindennap kétszer fordult a fu- rikkal a moslékért. Egy furikkal nem tudta elhozni, annyi volt. Két húszliteres, kiszolgált mosófazékba öntötték a moslékot, azt kellett rátenni külön-külön a furikra, és hallgathatta hosszú perceken át, hogyan sír a furik kereke hazáig az úton, és ször- csög a moslék a fazékban.

Mire este lett, mintha agyonverték volna. Sem a lábát, sem a karját nem érezte. Esett be az ágyba.

Mindig nagyon korán virradt. Anya is kelt, ő ment a központba begyújtani, amíg fűteni kellett, letörölni a port, mikor jobb idők lettek, a két gyerek gondját pedig neki hagyta meg. Azoknak reggelit készíteni, odatenni a székre a ruhájukat, a cipőjüket, kipucolva, kivasalva, megvarrva. Ott állni fölöttük, amíg mosakodnak, hogy víz is jusson a fülükre is, meg a nyakukra is, a fogukat is mossák meg rendesen.

Edit nem szerette a tej fölét, ha olyat talált a kávéján, undorodva tolta el. Erre is vigyáznia kellett. Tibor langyosan szerette a kávét, forró nem lehetett, mert akkor ő tolta el a bögrét maga elől. De jó is nektek, sóhajtozott magában, amikor kiszolgálta a testvéreit. Még válogathattok is.

A két keze olyan lett, mint két sütőlapát. Akkorák a tenyerei, hogy amikor kézilabdázni kezdett, mindig

16