Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Kaposi Levente: Partizánmúzeum

rakásra, felkelt, hogy kimenjen fá­ért. — Vedd fel a bekecset — mondta Miska. — Kutya egy idő van oda­kint. Fejével nemet intett és indult. Aztán visszaszólt Doktornak, az okos farkaskutyának. — Gyere Doktor, neked se árt egy kis futkározás. Nem is nézett hátra, hogy a kutya elindult-e utána. Doktor fáradhatat­lan volt. Baltával a kezében odament az egyik fenyőrakáshoz, kivett egy kar­vastagságú gallyat. Felemelte a bal­tát, és meghallotta valamivel távo­labb Doktor dühödt morgását. A ku­tya felé nézett, látta, hogy az állat felborzolt szőrrel áll és meredten néz egy fatörzs felé. És ekkor meglátta a németet. Ott ült, háttal a fatörzsnek támasz­kodva. Bal karján sáros, véres kötés, haja szemébe lógott. — Az anyjába kerülhetett ide — gondolta, de rögtön be is ugrott a fe­nyőrakás mögé. Onnan kémlelte a németet. Az kezében tartotta a pisztolyát, mellette a földön kézigránát hevert. — Kurva egy helyzet — töpren­gett tanácstalanul, s közben átkozta magát, hogy még a pisztolyát is ki­tette a zsebéből. A német meg csak ült nyugodtan, szemében fásult rezignáltsággal. A halálraítélt elszántságával. Időnként ő feléje pislogott, szürke szeme kuta- tóan nézett a farakás mögé. Kínosan teltek a másodpercek. De- hát végül is valamit tennie kell, nem leshetik egymást az ítéletnapig. Dön­tenie kellett. — Háromig számolok — morogta magában, s majdnem elmosolyodott, hogy ilyen gyerekesen húzza az időt. Aztán egészen halkan suttogta: — Doktor, eredj! A fegyver éles csattanását hallot­ta csak és csak később a kutya fáj­dalmas vonítását. Sáros föld hullott az arcába, fa­törmelék, s közben valami irtózatos erő a levegőbe emelte. — A fene tudja honnan csávargott oda — mondta napok múltán a fa­házban a szakállas erdész. — Pedig a mieink már kilométerekkel arrébb kergették a dögöket. Odaült az ágya szélére, cigarettára gyújtott. — A többiek szegények ... Aztán az ajtó felé fordult. Az autóbusz nagy zökkenéssel állt meg. Kinyíltak az ajtók, vidáman tó­dultak ki rajta a gyerekek. — Sorakozó — vezényel a tanár­nő. Aztán indulás. És — tette még hozzá — természetesen semmi tüle­kedés. Ő is a gyerekek után indult. — A jegyet — szólt oda neki a pénztárosnő. Megzavarodva nézegette a bejárat faburkolatát. Az egész olyan volt, mint valami erdei kisvendéglő, csak a falakra aggatott puskák, meg új­ságkivágások hatottak furcsán. Beletúrt őszülő hajába. Valami megmagyarázhatatlan émelygés fog­ta el. Hirtelen levegőre vágyott. — Nem érti? A jegyét! — ripako- dott rá a szemüveges, szigorú arcú pénztárosnő. Keze valami kapaszkodót kere­sett. — Idős ember és képes lenne be­lógni — hallotta még elmosódottan a méltatlankodó szavakat. Kaposi Levente Greskovits László illusztrációja 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom