Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: A csend retorikája
lent Nagytályán az egyik püspöki birtokon és mulatni kezdtek. Délután, feltehetően már ittas állapotban bort akartak rabolni Mosdósi Szabó Jánostól, aki helybeli kisne- mes, egyik egri katona apósa volt. A gazda fia ellenszegült a katonáknak, mire agyonverték. Az öregnek, aki fia segítségére sietett, maga For- gách verte ki három fogát. A család három szolgáját, kik ugyancsak segíteni akartak, félholtan hagyták ott. A család feljelentésében elpanaszolja, hogy Eger környékén ez nem az első kegyetlenkedése Forgáchnak. Tíz évi pereskedés után, az eperjesi ítélőszék 100 aranyforint kártérítésre ítélte Forgáohot. A kárt szenvedett pedig nem is jobbágy volt, hanem kisnemes és Forgách, mint említettük, kiváló katona. A katonaság mindenek fölött valóságának szelleme azonban már ekkor kezdett kialakulni. Még inkább megmutatkozik a lakosság és hadsereg ellentétének kiéleződése 1579-ben, amikor Cegléd lakossága török katonákat védett meg az egriek ellenében. 1579 augusztusában két török lovas szállást kért a ceglédi bírónál. Ezt a környéken por- tyázó egriek megtudták, és éjszak.. rájuk csaptak. Bár a török katonáknak sikerült elmenekülni, lovaikat és felszerelésüket az egriek elvették. Az egriek betörésének hírére azonban a ceglédiek félreverték a harangot, és szembeszálltak a magyar katonasággal. Veisz budai pasa levélben tett panaszt Ernő főhercegnek, leírva, hogy a katonák a bírókat szidták ,,—és azt mondották, hogy ha ti rossz em- börök nem löttetök volna, ő magukat is elvihettük volna. Ez okkal közülük egy bírót elvittenek, ki mostan is ott fogságban tartatik és 500 forintot kérnek rajta.” Mivel a támadás béke idején történt, a pasa levélben kérte Kollonics egri kapitányt is, hogy a ceglédi bírót, a lovakat és felszerelést adja vissza. Kollonics elutasító válaszában nyársba húzással fenyegeti meg a bírót és felperzseléssel Ceglédet, mert a katonákra kezet mertek emelni. Veisz pasához írt levele annyira jellemző a korszellemre, hogy szó szerint közöljük: „Tekintetös és nagyságos úr, minekünk jó szomszédunk barátunk, megértettük, hogy nagyságod ír az cöglédiek felöl, és az lovak felöl, hogy visszaadnánk. Nem látjuk meg. hogy onnan valamit vissza attatok volna, azért mi is új törvényt nem költünk, nem hogy vissza adnánk, hanem az bírákban nyársban vonatA csend retorikája 1. A meggyőző, a hatásos beszéd, az értelmes előadás tudományának, mesterségének és művészetének a neve, a retorika, nem véletlenül szerepel közleményünk címében. Mondanivalónk teljesebbé tétele céljából így is megfogalmazhattuk volna dolgozatunk címét: A csend retorikája és dialektikája. A két tudományág, a retorika és a dialektika (logika) beszélni és gondolkodni együtt tanított. Az emblematikus ábrázolások is együtt szimbolizálják összetartozásukat, egymást kisegítő szerepüket (vö. 1. kép.). A teljes címmel arra kívántunk utalni, hogy a korszerű retorikai nézőpont központba állításával mutatjuk meg, milyen sajátos közlő, kifejező szerepet vállalhat mind a gondolkodás folyamatában, mind a hangos beszédben a csend, az elhallgatás. Minden élőszóbeli megnyilatkozásnak megvan a maga jellegzetes hangzása, s ez a hallgatóságban megfelelő hangzás, és hallásélményt is kelt. Ez az élmény lehet kellemes vagy kellemetlen. A beszéd hangzásában, az előadás deklamálásában önálló információs értékkel bíró szerephez juthat a hangosság, az ideges, illetőleg az ideget megterhelő harsányság is, s ez nem minden esetben nyújt kellemes hallásélményt. Gyakran juttatjuk szerephez az elcsendesülő hangadást, a halk intonálási, sőt a teljes csendet is. Nemcsak a zenei alkotásokban, hanem az élőszóbeli megnyilatkozások hangzáspartitúrájába is bele kell kódolnunk a figyelemfelkeltő csendet, mert a beszédbeli csend, az elhallgatás izgalmas dolgokat tud mondani: tanít és magunkra ébreszt. Nem véletlenül jutott nyelvi szerephez a beszédes csend jelzős szerkezük, hogy a vitézökre támattanak, és az két törököt elvitték tülök, mölyet nem köllött volna cselekedniük. Rüber uram is azt parancsolja hogy inkább porrá tegyünk, és sem minér künk, sem nektök ne legyön meri az paraszt embömek nem köllene az vitézlő röndhöz avatni magukat, ha nem ünekik nézni kölleni, akinek Isten adja azé legyön, ezök penig nem mivelték, hanem az harangot reájok vonták, és reájok támattak, azért büntetés nélkül általán fogván nem hagyjuk. Isten tarcsa meg nagyságodat. Költ Egrön 9 Septembris anno 1579” A leírt fosztogatások, kegyetlenkedések ellenére helytelen lenne negatívan megítélni akár az egri, akár más végvári katonák működését. A XX. század életfelfogását és gondolkodásmódját nem kérhetjük számon a XBI. század emberétől. A katonái: kiváltságos helyzete, s a parasztság nyúzása épp úgy jellemző volt Franciaországban vagy Németországban, mint Magyarországon. Az egész ország létét fenyegető fő veszély azonban a török volt, s a végvári vitézek rendszeres akciói, vállalkozásai a hódoltsági területen is megnehezítették és bizonytalanná tették a hódítók berendezkedését. Nagy József zet: ez is beletartozik az élő szóval történt közlések akusztikumába, akusztikai tényezőibe. Természetesen nem a kínos, nem a süket, nem a néma, nem a síri, nem a tétlen, nem a fásult, s nem is a dermesztőén riadt, kellemetlen csendről van szó, sem az „áhítatot teregető csöndről” (Juhász Gyula), hanem arról a valóban beszédes csendről, elhallgatásról, amely a kimondott hangos nyelvi megnyilatkozások előtt és után gondolkodásra, mérlegelésre készteti a hallgatóságot, s vagy lezár egy gondolatsort, vagy éppen újnak nyit kaput. A kellő időben és helyen szerephez juttatott csendben feloldódik mind a beszélő, mind a hallgatóság feszültsége is. A régi retorikák szóltak az „indulatos” csendről is: valóban, nemcsak az érdesen kiabáló, hangos szó lehet indulatot felkorbácsoló, hanem a beszédbeli csend is. Van-e elég ismeretünk erről a prob58
