Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Nagy József: Az egri "vitézlő oskola"

is összegyülekezett egy vásár meglátogatására. A vásárt természetesen a török katonaság őrizte, így rendszerint éjszaka menve, nagy titokban közelítették meg a kiszemelt helyet. A támadást a vásár utolsó napjára időzítették, amikor a vásárosoknál már sok pénz volt, esetleg már össze is csomagoltak. A városhoz érve a támadó had három részre oszlott. Egyik rész betört a városba, s ezáltal harcra kényszerítette a védőrséget. Másik rész kocsira rakta a vásári holmit, s lehetőleg az árusokkal együtt igyekezett elszállítani, a harmadik pedig biztosította a vállalkozást és elfogta a menekülőket. Sikeres vásárütés esetén biztonságos távolságban megejtették a „kótyavetyét” és igazságosan szétosztották maguk között a zsákmányt.

Mint az utóbbi példákból — vásárütés, emberrablás, hódoltatás — láthattuk, ezek a hadi vállalkozások nem voltak mentesek minden anyagi érdekeltségtől. Az udvari kincstár ugyanis, mely Ferdinánd alatt is gyakran kiürült, Miksa uralkodása alatt (1564—1576) szinte tátongott az ürességtől. Gyakran megesett, hogy a végvári katonaság évekig nem kapott zsoldot, s így, ha nem akart éhenhal- ni, úgy szerzett magának, ahogy tudott. Igaz ugyan, hogy az udvar tiltotta a béke ilyen megsértését, de ereje nem volt, hogy akaratának érvényt szerezzen.

A bécsi udvar tekintélye erősen megcsappant Miksa uralomra léptével. A magyarul sem tudó német király nem bízik a magyar főurakban sem. Alatta kezdődik meg a német katonai és politikai vezetők beáramlása a magyarországi kormányhivatalokba, s ezzel párhuzamosan a magyar nemesség háttérbe szorítása. Az udvar azonban képtelen arra, hogy erőteljesen fellépjen a török ellen, sőt 1568-ban a drinápolyi békében elismeri tehetetlenségét, az 1570-esspe- yeri egyezményben pedig lényegében lemond az ország egyesítéséről is. A dezorganizálódás tükröződik vissza a reformáció gyors és nagyarányú terjeszkedésében is. 1526 után tömegessé válik a katolikus papság nősülése, majd miután a pápaság és ennek alapján a magyar püspöki kar mereven elzárkózik a nőtlenség feloldása alól, az alsópapság tömegesen tér át az új hitre. Előbb a lutheri, majd a kálvini reformáció hódít meg egész országrészeket, de a század második felében már a népi reformációnak is gazdag tábora van.

Mágocsy és Forgách alatt Egerben is egyre jobban hódít a reformáció. Mágocsy lutheránus, s így a katolikus székesegyházat megszünteti a várban, a káptalan épületeit lefoglalja, a kanonokokat pedig lerakja a városba, a Szent Mihály templomba.

Az egri kanonokok 1566 októberében minden baj okozójának Mágo- csyt tartva, igen keserves panasszal fordulnak Verancsicshoz: „Az Űrnak szentelt templomai be vágynak zárva, s erő hatalommal foglaltattak el; a Misék és az isten dicséreteinek folytatása meg vágynak tiltva, eltöröltetett a szentségek kiszolgáltatása, a harangok megnémultak, és meg is vannak tsonkítva. Kiásatták az oltárok alól a szentek testei, s széjjel da- raboltattak.” „A káptalan gyűlési helye becsukatott; röviden: csupán egy, de igen nyakas embernek esztelensé- ge, s hitetlensége által úgy megron- tattak, formátlaníttattak, s megzavartattak mindenek, hogy az ide való nép kereszténységét semmivel se tudja megmutatni.” Talán Verancsics örökös panaszának is része volt abban, hogy Miksa 1567-ben Mágocsyt elbocsátotta.

Forgách ugyancsak a reformáció híve, s már 1560-ban, kassai főkapitány korában összeütközött Veran- csiccsal, amikor Huszár Pál kassai prédikátort megvédte az üldöztetéstől. A közkatonák között azonban egyre jobban terjedt a népi reformáció is. 1569-ben, amikor Debrecenben Karácsony György meghirdeti az „ezeréves birodalom” eljövetelét, az egri katonák tömegesen akartak csatlakozni hozzá. Istvánffy azt írja: „.. .az egri katonák mintha valami vallási rajongás fogta volna el őket, amikor Hellopaeus Bálint hitszónokuk a szószékről ellene hevesen kikelt, s csalónak nevezte őt, nagy zajt csaptak, s nem haboztak papjukat kelleténél hangosabban szidni. Bari István híres és bátor lovas el is ment Fekete táborába, hogy katonáskodjék, s példájára a katonák nagy része is csapatosan hozzá ment volna, hacsak őket Mágocsy Gáspár fenyítéssel és fenyegetéssel, börtönnel és bilinccsel nem szorította volna kötelességükre.” (A várkapitány személyének megítélésében Istvánffy téved, mert ez már Forgách kapitányságának utolsó éve volt.)

1568 után Miksa császár be akarja tartani a drinápolyi béke pontjait, szabadulni akar a harcias várkapitányoktól, s idegen zsoldosokkal hígítja a várak védőseregét. Forgách ellen a budai pasa sorozatban írta panaszos levelét már a béketárgyalások alatt. Bűnéül rója fel, hogy Mezőtúrnál megtámadta egyik csauszát, s ezer forinttal együtt fogságba vetette. Török hajókat süllyesztett el

a Dunán és Pest alól 200 marhát hajtottak el. Ezek megszüntetése érdekében Forgáchot megteszik Dunán inneni főkapitánynak, mely rangban magasabb ugyan, de a törökkel való közvetlen érintkezés veszélye kevésbé áll fenn.

Forgách helyét Egerben Ungnád Kristóf (1569—1576), majd Kollonics Bertalan (1576—1583) foglalja el. 1583-ban újra Ungnád lesz a várkapitány, s be is tölti ezt a tisztséget 1587 novemberében bekövetkezett haláláig. Ungnád a bécsi udvar ízlésének megfelelő várkapitány volt. Gyengekezű, beteges, istenfélő ember, aki békében akar élni a törökkel, hogy őt is békén hagyják. Látszólag nem sok változás történik alatta. Az őrség számát a béke ellenére 1100 főre emelik, ebből azonban csak 400 a magyar, a többi már idegen zsoldos. A békét természetesen nem lehet fenntartani, mert a rendszeres török támadásokat meg kell torolni. A fizetetlenség is azt eredményezi, hogy a portyák, hódoltatások, vásárütések tovább folytatódnak. A rosszul fizetett idegen katonaság pedig lassan kezdi szabad prédának tekinteni az egész területet. Attól függetlenül, hogy királyi Magyarország-e vagy hódoltság, török kereskedő-e vagy magyar jobbágy, számára teljesen közömbös, csak létfenntartását biztosítani tudja. Normális zsoldfizetés mellett, erőskezű várparancsnok meg tudta volna állítani ezt a kilengést, így azonban szükségszerű folyamattá lett.

A vár és a környező lakosság között már az 1550-es évek végén meggyengül a kapcsolat. A rendszeres török portyák, rablások, hódoltatások között a parasztság nem érezte a vár védelmét. Lényegében két tűz közé került. Ha a várvédők segítségében bízva szembeszállt a törökkel, köny- nyen megtörtént, hogy házát felégették, őt magát és családját legjobb esetben rabságba hurcolták. Ha viszont meghódolt a töröknek és adót fizetett, akkor számíthatott rá, hogy esetleg a királyi csapatok dúlják fel. A katonaság mindkét oldalon kezdett önálló hatalommá válni, bár az észszerűség mindkét félnél a termelőerők további pusztításának megakadályozását írta elő.

A vár és a környék jobbágy lakosságának viszonyát jól érzékelteti egy 1564 telén történt esemény. Bár 1563 decemberében Mágocsy Gáspár lett az egri kapitány, tisztségét azonnal nem tudta elfoglalni, s átmenetileg, 1564. február 10-ig Forgách Simon jött Egerbe kapitánynak, ö 60 vitézével, 1564. február 9-én megje57