Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre VII.
tek. Ennek anyagát 1977-től már a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság részére fogják továbbszaporítani. Űj szőlőfajták előállítására több éve folyik kísérlet a főiskola területén. Az új és a kevéssé elterjedt fajták ^szaporításához különleges technológiai eljárásokat kellett kikísérletezni és meghonosítani. Ennek egyik kellékét, a műanyag oltószalagot á főiskola oktatói kísérletezték ki, és ők terjesztették el az ország egész területén. A kutatómunka egyik nagy érdeme, hogy állandóan ébren tartja és fejleszti az oktatók szellemét, tanulóinknak új, friss ismereteket adhatnak át. Volt diákjaiknak a továbbképző tanfolyamokon és helyszíni bemutatókon nyújtanak értékes ismereteket. Kriszten György Megyénk irodalmi kistükre VII. (Pápay Sámuel) A XVIII. század végi Eger változatos szellemi életének egyik legmarkánsabb egyénisége volt az első magyar irodalomtörténetnek, A magyar literatura esmérete c. műnek szerzője, Pápay Sámuel. Sajnos, elég ritkán esik szó róla megyei irodalmi örökségünk számbavételekor, pedig diákja volt a városnak, majd pedig a jogi lyceum magyar nyelvi és irodalmi katedrájának országos hírű tanára, nyelvész és irodalomtörténetíró, olyan tudós, akit valóban megilletett itt a professzori titulus. Emberségével, tanári gyakorlatával és tudományos tevékenységével egyaránt kiérdemelte azt. Pápay 1770. március 8-án született Felsőőrsön, dunántúli református családban. Eger városával Eszterházy Károly révén került kapcsolatba, akinek hogy kedvében járjon, még ősei hitét is elhagyta s — mint maga írta — Eszterházy „legkisebb szolgája és convertitája” lett. Nem érdek nélkül természetesen. Pápay tanulni akart, anyagi lehetőségei azonban szűkösek voltak. Ezért kellett megnyernie a nagy hatalmú püspököt céljainak. A protestantizmussal szemben kérlelhetetlen Eszterházynak nyilván imponált az ifjú Pápay elhatározása, meg is adott neki minden támogatást. A tizenkilenc évesen minden családi támasz nélkül maradt fiatalember így tanulhatott Egerben a kilencvenes évek elején, majd itteni tanulmányait befejezve „a püspök helybenhagyásából a törvényes folyamatnak tapasztalására a kir. táblához jurátusnak” mehetett. A magyar nyelv és a magyar literatúra kérdései iránt Pápay már jogászként intenzíven érdeklődött, amit tanulmányi eredményei és egyéb adatok is hitelesítenek. Eszterházyval váltott leveleiből tudjuk, hogy diákként „nemcsak a törvényi tudományokban, de a magyar nyelv és literatúra tanulásában is, az oskolai exameneken nyil- vánságosan kimutatta előmenetelét.” Számos adat tanúskodik aztán arról is, hogy Pápay és tanulótársai — Egerben és Pesten egyaránt — jól ismerték az élő magyar irodalmat: Baróti Szabó Dávidot éppúgy, mint a nála jóval ifjabb Kazinczyt, sőt a Pestről Egerbe érkezett s majd Kazinczy Orpheusában is bemutatkozó Dayka Gábort is, akit nagy elismeréssel öveznek. Pápay Révay László nevű „törvénytanuló társátul” pl. — a „barátság jeléül” — Baróti Szabó Kisded szótárát kapta ajándékba 1792-ben, s arról is tudunk, hogy az egri tanulóévek idején Pápay legkedvesebb olvasmányainak egyike Kazinczy Diogenese volt. „Ezen munka olvasásának ajánlására — írta 1793-ban — csak az elég ösztön, hogy Wieland szerzetté, s Kazinczy magyarázta. Én belé nem tudtam únni sokszori olvasásában”. Arról is maga vallott — Kazinczyhoz írott, 1809. április 20-i levelében —, hogy Daykával jól „esmerték egymást Egerben, ő mint kispap”, Pápay „mint jurista”. Diákköri irodalmi ismereteit — egri stúdiumainak befejeztével — Pápay Pesten is tovább gyarapította, ahol a királyi táblánál jurátuskodott. A hagyatékában található feljegyzésekre hivatkozva már Badics Ferenc szólt arról, hogy „megszerezte a pesti egyetemi professzorok előadásait”, gyarapította német nyelvi ismereteit, s „nem kerülték el figyelmét az akkor folyó politikai, irodalmi, s társadalmi jelenségek sem, melyekről utóbb a szemtanú közvetlenségével ír nagy irodalomtörténeti művében.” (Vö.: Badics Ferenc: Az első magyar irodalomtörténetíró. Pápay Sámuel élete és irodalmi működése. Irodalomtörténeti Közlemények 1897. 8.) Nagyjából ilyen előzmények után jutott el a hír a tanulmányait időközben már befejező Pápayhoz, hogy „az 1796. július 14-i consistorialis gyűlés határozata” értelmében Eszterházy püspök „a nyugalomba vonult Pécsy András helyébe a hazai magánjog tanítására Nagy Jánost, a magyar nyelv és irodalom addigi tanárát nevezte ki”, s így annak tanszéke megüresedett. Csak természetes, hogy a huszonhat esztendős fiatalember — már több ízben is tapasztalva Eszterházynak iránta tanúsított bizalmát és jóakaratát — megpályázta a líceum magyar nyelv, és irodalomtanári állását, s azt 1796. szeptember 12-i hatállyal el is nyerte. Erről maga a püspök értesítette levelében Pápayt, aki „alázatos fiúi háladatossággal” köszönte meg az „atyai nagy kegyelemmel teljes levelet” s a kinevezést. (Lásd erről bővebben Badics Ferenc: lm. 9—10.) A tanári katedrát 1796 őszén elfoglaló fiatal tudós nagy ambícióval, lelkiismeretességgel látott munkához. Az elveiben ugyan konzervatív, de a magyar nyelv jogait elismerő, annak oktatását támogató Eszterházy személye elegendő bátorítás volt számára, hogy a magyar nyelv reguláinak rendszerezése és oktatása mellett a magyar stílus és a magyar literatúra tanítására is gondoljon. Oly módon mégpedig, hogy az előadásra szánt anyag egybegyűjtése és rendszerezése majdan magasabb igényeket is szolgáljon, azaz: már ekkoriban kigondolt nagy művének, A magyar literatúra esméretenek alapja legyen. Már Badics Ferenc tanulmányából megtudhatta mindezt az érdeklődő olvasó, aki először tett említést arról, hogy Pápay Egerből való távozását követően, „mindjárt Pápára költözte után”, „sajtó alá készítgette” „egri előadásait”. Maga Pápay is említi fenti művének Az olvasóhoz intézett ajánló soraiban, hogy „ezen munka, első 47
