Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Kriszten György: A mátraalji borvidék múltja és jelene
értéktelen fajták gyorsan terjedtek. Ennek az lett az eredménye, hogy a termelők, borkereskedők között széles körben elterjedt a borhamisítás. A direkttermő borokat kisebb tételekben hozzákeverték a rendes borokhoz, vagy a közegészségügyi szempontok miatt tiltott káliumhyper- manganátos derítéssel több hónapra letompították a rókaízt és így hozták forgalomba. Az ilyen szőlőtermesztés, borászkodás tisztességtelen versenyt jelentett a becsületesen dolgozó gazdákkal és kereskedőkkel szemben. A direkttermők visszaszorítására, kiirtására a második világháború utántól kezdve számos ország rendeletet hozott, de ezek teljesen eredménytelenek maradtak, sőt, még a további elterjedést sem tudták megakadályozni. A mátraalji szőlőtermesztésben a fajtakérdésben a fordulatot csak az állami rendeleteknél nagyobb erejű változás hozta meg: a mezőgazdaság szocialista átszervezése. A termelőszövetkezetek üzemi területein 1961- ben 1985 ha. direkttermő volt, 1970-ben már csak 170 ha. Ma már a közösen művelt területekről el is tűntek, csak a régi háztáji és magánkézben levő területeken találhatók, de területük ott is rohamosan csökken. A filoxéravész utáni időkben alakult ki a csemege- szőlő termesztése. Az ország egyetlen szőlőtermő vidékén sem termeltek belőle annyit, mint a Mátraalján. Gyors elterjedését a közgazdasági viszonyok segítették elő. Az első világháború után hosszú ideig tartó borértékesítési válság volt, a Trianon utáni Magyarország a réginek csak egyharmada, megmaradt viszont a szőlőterület kétharmada. Nem állt rendelkezésre a monarchia 50 milliós főnyi ibelső piaca sem. A gazdasági élet helyreállítása után nemsokára bekövetkezett a 30-as évek nagy világ- gazdasági válsága. Volt olyan időszak, amikor egy üveg szódavíz többe került, mint egy liter bor. Ilyen körülmények között indult virágzásnak a Ohasselas termesztése: a csemegeszőlőt jól lehetett értékesíteni. 1933-ban már Krakkó, Varsó, Graz, Bécs, München, Prága, Párizs, Brüsszel, Amszterdam, London, Strassburg, Hamburg, Lipcse, Berlin, Drezda és Stockholm piacain egyaránt megtalálható a mátraalji csemegeszőlő. Az értékesítési válság elleni védekezés egyik módjaként alakult ki Mátraalján a kisebb tételekben való borértékesítés. Közvetlenül adtak el borkimérések részére, másrészt igen nagy közvetítő szerepet játszottak a vámosgyörki és hatvani, sőt a távolabbi vidékek vasutasai is. Így a szőlősgazdák jórészt a maguk javára fordíthatták a borkereskedelem hasznát is. Igen előnyös volt ez akkoriban, mivel a Borászati Lapok 1944 előtti évtizedekben megjelent évfolyamaiban a piaci jelentések mindig kétféle árfolyamot különböztetnek meg: az úri borokét és a parasztborokét. A kettő között körülbelül 20—25 százalékos árkülönbözetet az okozta, hogy kis gazdaságok nem tudták olyan szakszerűen kezelni a boraikat, mint az akkori uradalmak és elszórtan kis meny- nyiségeket értékesítettek. A filoxéravész után alakult ki a mátraalji szőlőtermesztés egy másik jellegzetessége, a szőlőoltványok előállítása. Különösen két község jeleskedett benne: Abasár és Nagyréde. A mátraalji szőlőoltvány-termesztés jelentősége messze túlterjedt a borvidéken. Az oltványkészítő gazdák ugyanúgy házaltak az ország legkülönbözőbb részeiben, mint a iboreladásnál. A paraszti oltványtermelés kialakulása spontán kezdeményezés volt. Sok hasznot hajtott a művelőinek, de az akkori államhatalom részéről sajnos nem kapta meg azt a szakmai támogatást és irányítást, amit a gazdák saját maguk nem oldhattak meg. Így azután érthető, hogy ennek az igen komoly szőlőtermesztési ágazatnak vadhajtásai is támadtak. Nem mindig volt meg a megkívánt fajtatisztaság. Az alanyvesszőt igen gyakran nö- vényegészségügyileg kellően nem ellenőrzött helyről szerezték be, hanem a Tisza melletti ártéri erdőkben levő kivadult amerikai fajtára, a tiszai Ripariara oltottak. A nemes fajtákat is onnan szerezték be, ahol érték, nem egyszer kevert állományú telepítésből. Különleges vonása volt az itteni szőlőtermesztésnek a kapitalista jellegű szőlőüzem. Talán ennék köszönhető, hogy az ország egyetlen borvidékén sem játszott olyan nagy szerepet a szőlőtermesztésben a banktőke, mint Mátraalján. A filoxéravész utáni szőlőrekonstrukciónak az elkezdését is ennek köszönhetjük: a Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bank Rt. alapította a Gyöngyös— Visontai Szőlő- és Bortermelő Rt-t. Egy másik banki vállalkozás a Mátra hegyaljai Szőlőtelep Rt. volt, Gyöngyöstarján határában, míg Ecséden az Agrária Szőlőtelep Rt. létesített ültetvényt. A DEBRÖI BORVIDÉK A mai mátraalji borvidék 1959-ben alakult ki, a régebbi gyöngyös—visontai és a debrői borvidékekből. A debrői borvidéknek sajátos története van. Idős szakemberek szerint a múltját nem Aldebrő vagy Feldebrő határában kell keresnünk, hanem a budafoki állami közpincében. Itt tárolták valaha a Károlyi grófok a boraikat és egy jól sikerült borházasítás készítménye kapta először a tetszetős „Debrői Hárslevelű” elnevezést. Az uradalom borainak jobb értékesítése érdekében varrta azután a két világháború közötti állami közigazgatás a gombhoz illő, a főurak testére szabott kabátot: törvény- erejű rendelettel létrehozták a debrői borvidéket. Az itt telepített hárslevelű nem hazudtolta meg a borvidék szellemi szülőit. Valóban igen jó minőséget adott, s ma is egyike a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság legkiválóbb bormárkáinak. A Debrői Hárslevelű külföldön is ismert, keresett exportcikk. NAPJAINK MEZŐGAZDASÁGA Múltjára és szőlőterületére nézve a legnagyobb jelző a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaságot illeti. 1950- ben alakult, akkor még csak 301 ha. területtel, melyből a szőlő mindössze 50 ha. volt (1 ha = 1,7 kh). A terület teljesen szétszórtan helyezkedett el, korszerűtlen, gépesítésre alkalmatlan ültetvényekből állott. 1961-re a szőlőterület már 255 ha.-ra növekedett. Napjainkban elérte az 500 ha.-t, s ma már valamennyi ültetvényük korszerű, gépesíthető széles soros telepítés. Üttörő munkásságot végzett a gazdaság a minőségi bortermelés területén. Legnevesebb bormárkái a domoszlói olaszrizling, a domoszlói muskotály, a debrői hárslevelű, a gyöngyösi leányka, a gyöngyösi tramini keresett árucikkek mind a belföldi, mind a külföldi piacokon. A Mátraalján eddig ismeretlen fajtákból — a Szürkebarát, a Sauvignon, a Chardonnay, a Korai piros veltelini, a piros Tramini — létesített ültetvényeket. Jórészt a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaságnak köszönhető, hogy ma már egész másképpen vélekednek a mátraalji borokról, mint régen. A szakemberek előtt bizonyítást nyert, hogy a mátraalji borok, a Tokaj hegyaljai bor- különlegesség kivételével, bármelyik termőtájjal felveszik a versenyt. A termelőszövetkezetek ugyancsak sokat tettek Mát- raalja jó hírnevéért 1961—65 között, a nagy telepítések időszakában egyedül a gyöngyösi járás területén 1860 ha. új szőlőt létesítettek, ezzel párhuzamosan sok régi, értéktelen ültetvényt számoltak fel. Az új telepítések túl45
