Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szigethy András: A vegacillin-akció pontos naplója

nek egy lakatlan területére, hogy megsemmistísék. Olyan helyen semmisítsék meg, hogy a hajóban levő valami ne okozzon kárt a Föld lakóinak. Miután a Styx lezu­hant, mi zavartalanul haladtunk előre. A energia tehát csak tőlük származhatott, mert ők rájöttek valamire, amire mi nem. Meg akartak akadályozni minket is, hogy eljussunk a rézbőrűek telepére. Gondolkozz, Sinesius! Mi lehet az egyetlen ok? — Csak nem? Csak nem az? — Világítsd át a felbontóval a vezérlőtermet! Sinesius bekattintja a felbontót és az átvilágító nya­lábok nagyításában kirajzolódik a hajó vezérlőtermének mikroszerkezetű képe, ahogy a mágneses terekben tá­rolva, egymás fölött helyezkednek el a pattanásig fel- töltött vírusrobotok blokkjai. — Tehát mi voltunk a vegacillin-akció végrehajtói — döbben meg Sinesius. Ezért sikerült olyan köny- nyen az átdimenzionálás és a szökés. Halde a matematikai agyhoz lép, kiszakítja a táp­láló vezetéket, hogy az agy ne tudja megakadályozni az önmegsemmisítést. Sinesius az ablaknál áll és tágra nyílt szemmel nézi, ahogy a szél átlibbenti a hegygerinc felett a felhőtakarót, és a völgyben húzódó épületek kupolájá­ról ezer darabra törve verődik vissza a felkelő nap fénye. V. A két koronghajóból tehát nem sikerült elindítani a ve­gacillin-akció utolsó fázisát. Így teljes invázió indul a Föld ellen. A megszállás előestéjén, a közelgő pusztítás tudatában beszélget apa és fia, s ennél a regényrésznél kanyarodik vissza a szerző a mű alapkérdéseihez is. — Üljünk ki. Szeretem beszélgetés közben nézni a Csillagokat és hallgatni a csordát, ahogy kint szöszmö- töl a karámoknál. Meg aztán a kutyáink is ide szoktak szaladni, megnézni, hogy kint ülök-e. — Te nem veszel fel semmit? — Nem fázom. Megszoktam a hűvös estéket. Odakint a csillagok gyémántfényei felszikráznak a sötét, Hold nélküli égbolton. — Ugye, azt akarod megkérdezni, hogy mire jöt­tünk rá a kísérletek során? — Igen. — Kérsz bort? Van szőlőm fent az oldalban. Na­gyon finom borom van. Ahogy olvasgatom a könyveket, a Tokaji lehetett valamikor ilyen. — Nem kérek. Mondd el, miért jöttetek el a te­lepről. — Az időáramlás szerkezetét kutattuk. Végleges vá­laszt akartunk kicsikarni az élet és halál kérdésére, a múlt és a jövő kérdésére, a kezdetre és a végre. Hiszen amióta ember létezik, ezt akarja megfejteni. Erre tettem fel mindent. Gondoltam, ezer esztendő munkája elég lesz rá. Tévedtem. Kétszáz elég volt. — Miről szereztél tudomást? — A bal oldali és jobb oldali szimmetriákat vizsgál­tuk. Azt feltételeztem, hogy a legnagyobb energiát akkor tudnánk felszabadítani, ha megszüntetnénk valamelyik koordinátarendszerben a tükrözési szimmetriát. Olyan energia szabadulna fel, hogy akkor összeomlana a szim­metriára épülő világegyetem. A szimmetria tartja fenn magát az anyagot, és ha sikerülne valahol kikezdeni a szimmetriát, egyetlen ős­ponttá omlana össze a világegyetem. Egy pont maradna abból a végtelenből, amire most felnézel az égen. Egé­szen addig, amíg önmagát át nem vetné, meg nem ket­tőzné ez a szimmetria az idő tükrén keresztül és akkor újra tágulni kezdene. A szimmetria összeomlása és új- játszületése jelenti az univerzum végét és kezdetét, csak­hogy nincs vég és kezdet, mivel a szimmetria önmagát nem tudja átlökni az idő falán, mivel az idő a szimmet­riától függetlenül létezik. A világ így állandóan meghal és megszületik, egyetlen ponttá és végtelen anyagóceánná alakul, mivel a véges szimmetriája a végtelen. — Nem értelek, fiam. Öreg is vagyok, ma különö­sen fárasztó dolgok történtek. Nem értettem meg, amit elmondtál. Kísérletet nem teszek rá, hogy megértsem. De válaszolj nekem egy valamire! Fel merem neked ten­ni a kérdést, mert a fiam vagy. Van-e Isten, Ábel? A fiatal rézbőrű férfi zöld szemének sugarát az ég­boltra veti, és alig hallhatóan ezt mondja. — Van, apám. Törvénynek hívják. Az anyag és a szimmetria törvényének. Ezt a törvényt tudja minden égi mezőn kószáló elemi részecske. És, ha egy értelmes lény eljut odáig, amikor képes megsérteni és felrúgni a létezés szimmetriatörvényét, akkor ugyan az a törvény gondoskodik majd róla, hogy ezt ne tudja megtenni. Ha átléptük volna azt a határt, ahol az időt át tudjuk ala­kítani energiává, akkor elértünk volna oda, hogy elő tudjuk állítani a semmit. A semmit, amit nem tudunk megfogalmazni, egyenlettel felírni, modellezni, spirosz- kóppal vagy dimenziográffal kivetíteni. Csak egyféle­képpen tudjuk elképzelni, hogy a vannak a szimmetriája, valahol túl az összeomlási ponton. Ezt a pontot nem sza­bad elérnünk, és nem is fogjuk elérni soha, mivel az értelem nem sértheti meg az anyagot, mert belőle szár­mazik. Erről az anyag végtelen variációja gondoskodik. Az értelem véges, az anyag lehetősége végtelen. Más irányban kell keresnünk saját magunk megvalósítási formáit. Mi is hibáztunk apám, amikor az értelem kifejlesztésére és a biofizikai egyensúly stabilitására ala­poztuk a telepet. Igaz, értelmesek lettünk, biológiailag csaknem sebezhetetlenek, de ez még mindig nem min­den, jobb modellt kell keresni, amiben legalább egy vers van, egy félbehagyott zongorafutam, egy dal. Nem tűnt fel senkinek, hogy hiányzik az egyik felünk, az ér­telem elengedhetetlen szimmetriája, az érzelem. Ami miatt különbek vagyunk más élőtől. Mert nekünk ada­tott meg az értelem és érzelem egysége. Ezért kettős a genetikai kód spirálja. Márk volt az utolsó, aki meg­értette, vagy inkább csak megérezte ezt közülünk. Az ember, ember. Ezért nagyszerű és ezért utánozhatatlan, mert nem lehet célja a végső értelem elérése. A végső értelmet tudja a neutrínó is, az elektron is. Hiszen ő ma­ga a végső értelem. Mi többek vagyunk a végső érte­lemnél. Nekünk más irányba kell haladni. Az értelem eszköz, és nem cél. Ha az értelmet felemeljük a cél ol­tárára, és mindent a célszerűség határoz meg, akkor saját embervoltunk ellen törünk. — És máshol, fiam? Túl a pislogó galaxisokon, biz­tos, hogy ugyanígy gondolkodnak? — Nem. Egyáltalán nem biztos. Ezért lehet több ér­telmes, értelmesebb civilizáció, mint mi. De ember csak egy van, csak mi vagyunk. Lehet, hogy ezért volt több összeomlási pont az Universum történetében. Lehet, hogy ezért keletkezett többször és többször újra tágulva, megsokszorozódva az anyag, saját belső szimmetriáján keresztül az Universum milliárdnyi csillaga. Ezért fo­lyik az állandó kísérlet, hogy az élettelenből élő legyen. — És nem ezért kellene éppen birtokunkba venni a végső tudást? Hogy ha szükséges, megakadályozzuk az Universum lecsupaszítását egyetlen jel nélküli szimmet­riaponttá? Nem gyávaság meghátrálni a végső kihívás 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom