Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Jegyzetek a csuvas irodalomból: K. Ivanov balladája
Ugyanakkor Ivanov nem egyszerűen másolja a folklórt, hanem alkotó módon használja fel. A hagyományos mesekezdetet lokalizált prológus váltja fel, amelyben a szerző arra hívja fel az olvasó figyelmét, hogy olyan esetről lesz szó, amely a tulajdon falujában esett meg. (Ez egy sajátos folklórrétegre, az anekdotára, a „Dorfgeschichte”-re jellemző.) A mesehősök sematizált ábrázolása helyett egyedíti szereplőit: mind az öregasszony, mind a menye portréjának és környezetének megrajzolására nagy gondot fordít a szerző. Realista vonásokkal vázolja fel a molnár alakját az epilógusban, a záróképben pedig a korabeli csuvas falu jelenik meg előttünk. Megváltoztatja a mese „szüzsé”-jét is. A mesében a gonosz anyós a tilón lovagolva utoléri és felfalja a menyét. A menyecske testvérei reggelre kelve megtalálják az anyós által elfogyasztott huguk belét a kerítésen, szornájt (dudaszerű hangszert) készítenek belőle, amely emberi hangon mondja el nekik az öregasszony rémtettét. Az anyós a tűzbe dobja a szornájt, mire az visszaváltozik a menyévé, az öregasszonyt pedig apró darabokra törik, mint a követ. A mesében csupán „közlekedési eszközként” használt tiló szerepét Ivanov felnagyítja. A mesékben a jó mindig győz, Ivanovnál azonban elpusztul. Ez a megoldás a tragikus eseményt elbeszélő balladák követelménye. Ivanov költői nyelve szerfölött gazdag alliterációban és hangutánzó szókban, az utóbbiak gyakori előfordulása a csuvasra különben is jellemző. Ezek az ugyancsak a csuvasra jellemző sok s-hanggal párosulva az eredetinek különös zeneiséget kölcsönöznek. A ballada szövegének nyersfordítását, amely az alább közölt irodalmi fordítás alapjául szolgált, a költő összes Műveinek csuvas nyelvű kritikai kiadása alapján készítettem. (Csebokszári, 1957.) Zahemszky László KONSZTANTYIN IVANOV A vastiló (Poéma) Vas-tiló, ha szóba jön A menyecskék átka forr. Ugyan miért? Megtudod, Hogy miért, hadd mondom el! Mert a csuvas asszonyok Utálják a vastilót, Ha van, hát a réztiló, Ha fából van, az se baj! A vastiló agyában öreg ördög réme van, Ha a tiló megindul, Csattogtatja fogait, Ha kezdik a tilolást, Szembe szórja a csepüt, S ez a csepü ott ragad, Boszorkánnyá tesz hamar, És a boszorkány, ha szól A vastiló éjszaka Falukon át, réten át Rögre-útra dübörög. Ha a tiló szökkenik, És elébe bárki áll, Tönkreteszi hirtelen, Vérét szívja egyhamar! Felfogtátok ugyebár, Csuvasoknál mindig is A menyecskék átka forr, Vastiló ha szóba jön. Lesz, aki majd nem hiszi, Felesel is tán velem, Hadd mesélem el ezért, Mi is esett minálunk. Falunkban egy vén asszony Régi korban éldegélt, Nagy koporsó zárja őt, Álmodik a föld alatt, Ám amíg a banya élt, Minden napja munka volt, Vagyona egy kecske csak, Két kis birka, egy cica. Ázott háza ereszén Baglyokat is felnevelt, És a baglyok főhelyén Ott hevert a vastiló, Szörnyű szerszám ez a szer, Ha haragszik, iszonyú, Tudjátok meg most ti is, Hogy vakult meg az a nő, Mert e banya-lányának Beste vastiló ja volt És a kender-szeméttel Televágta a két szemét, S ha az ember megvakul, Boszorkány lesz, semmi más. A banya a legvadabb Boszorkány lett minálunk. Szidta-tudta bárki is, Minden kutya ugatta, Ennek a vén asszonynak Élt két özvegyült menye, Mindkét menye jó menye, Mindkét menye szép menye, Az idősnek a nevét Nem említjük, mert minek, Olyan magának való, Megvallva az igazat Szépségét most hagyjuk el, Azért persze rút se volt, De ha már így szóba jött, A kisebb volt Cseges. Mint a fecske, csillanó, Bűje-bája végtelen, Két keze száz fürgeség, Ajka csókol, csókra vár, A banya kis Csegest Nem állhatja, nem miért? Találjátok ki, miért? Ezt én most nem mondom el! Arca hamvas és szelíd, Aki látja mind örül, Vén banya meg szenvedi, Szinte veszti az eszét — Ez a menye kérleli, Sürgeti a vad anyóst; „Anyám, hívnak, vendégnek, Anyám, hívnak vendégnek!” „Nyelne már el itt a föld, Unom, mennyit hízelegsz, Inkább tedd a dolgodat, Engedlek majd, lesz időd!” Cseges mindkét keze közt Ég a munka, hasztalan, A vén néne üldözi, Szidja, hogy nem dolgozik! Nem hiába volt vak a Vénségesen vén banya Százszor meghal, mint Csegest Vendégségbe küldené. Cseges három napon át Kérlelte a zord anyóst: „Anyám, hívnak vendégnek, Nénémhez hadd menjek el!” „0, hogy nyelne el a föld, Ennek nem jó vége lesz!” Harmadnap leszállt az est És a banya nem puhult: „Anyám, hívnak vendégnek, Anyám, hívnak vendégnek!” „Eredj, eredj, rossz, makacs, Boldogulj csak egymagad! Menj ezen az éjszakán És már ne is lássalak!” Cseges ekkor kapta hát, Három lepényt megcsinált. Tudjátok: a kis lepény, Ha jó szellem érkezik, Varázslattal sütve meg Csodatevő falat ám. Csuvasoknál bármikor, Hogyha vár a messzi út, És a gonoszt űzni kell, Tarisznyában a lepény, így hát a mi Csegesünk Kantározta a lovát Csillag-fénynél vágtatott, Agir útján szökj, tilóm, Csitteg-csattog a tiló, A vén banya szöszt tilol, Majd kinyitja a kaput És varázsát kezdi el: „Csitt-csatt, tilóm, csatt, tilóm, Agir útján szökj, tilóm, 5
