Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Jegyzetek a csuvas irodalomból: K. Ivanov balladája
Érd el menyem, csatt, tilóm, Üsd agyon őt, csatt, tilóm!” A csattogó vastiló Szökdécselt az éjen át, Észreveszi ezt Cseges És dalolva lovagol: „Fénylő fényes most a hold, Széltől széles út lohol, Fuss, fuss, fakóm, fuss, fakóm, Sorsomig fuss el, fakóm, Védj meg, védj meg, én-szegényt Tejjel meggyúrt kis lepény!” Elhajít egy kis lepényt, Hogy őt, útját védje meg, És mikor odáig ért, Megtalálta a lepényt, Megrettent a vastiló És hazáig meg nem állt. „Csitt-csatt, tilóm, csatt, tilóm, Agir útján szökj, tilóm, Érd el menyem, csatt tilóm, Üsd agyon őt, csatt, tilóm!” A csattogó vastiló Szökdécselt az éjen át, Észreveszi ezt Cseges És újból csak dalt dalol: „Fénylő fényes most a hold, Széltől széles út lohol, Fuss, fuss, fakóm, fuss fakóm. Sorsomig fuss el fakóm, Védj meg, védj meg én-szegényt Tejjel meggyúrt kis-lepény!” Űjabb lepényt elhajít, Hogy az utat védje meg, És mikor odáig ért, Megtalálta a lepényt, Megrettent a vastiló És hazáig meg sem állt. „Csitt-csatt, tilóm, csatt, tilóm, Agir útján, szökj, tilóm, Érd el menyem, csatt, tilóm, Üsd agyon őt, csatt, tilóm!” A csattogó vastiló Szökdécselt az éjen át, Észreveszi ezt Cseges És felsírva dalt dalol: Fénytől fényes most a hold, Széltől széles út lohol, Fuss, fuss, fakóm, fuss, fakóm, Sorsomig fuss el, fakóm, Védj meg, védj meg én-szegényt Tejjel megnyúrt kis-lepény!” Az utolsó kis-lepényt Földre dobja, hajt tovább, És mikor idáig ért Megtalálja a lepényt, Meglódul a vastiló És hazáig meg sem áll. Cseges végre célhoz ért, Kopog nénje kapuján: „Néném, húgod engedd be, Engedd csak be húgodat, Kergeti a vastiló!” „Éjjel vendég nem jöhet, Eredj innen, hordd magad!” „Nővérkém, hát ég veled!” Cseges elment, zörgetett Másik nénje kapuján: „Néném, húgod engedd be, Engedd csak be húgodat, Kergeti a vastiló!” „Éjjel vendég nem jöhet!” Eredj innen, hordd magad!” „Nővérem, hát ég veled!” Cseges elment, zörgetett Testvérbátyja kapuján: „Bátyám húgod engedd be, Engedd csak be húgodat, Kergeti a vastiló!” „Éjjel vendég nem jöhet, Eredj innen, hordd magad!” „Bátyuskám, hát ég veled!” Sírva-ríva szép Cseges Felszökött a padlásra, És ott sírva, ríva is Belebújt a szalmába. „Csitt-csatt, tilóm, csatt, tilóm, Agir után szökj, tilóm, Érd el menyem, csatt, tilóm, Üsd agyon őt, csatt, tilóm!” A csattogó vastiló Szökdécselt az éjen át, Csitt-csatt, ugrál, csattog is, S ettől rémült meg Cseges... Küszöbnél a vén banya Visszavárja a tilót Dúlva-fúlva, ámde az Hozzá vissza sose térne — Messze-messze valahol Neszezik a csattogás, A boszorkány nyöszörög, Visszahívja a tilót: „Csitt-csatt, tilóm, csatt, tilóm, Szökkenj hozzám, csatt, tilóm, Gyere vissza, csatt, tilóm, Jó helyedre, csatt, tilóm!” Messze-messze valahol, Dejsze sárkány szólana; Tán őrjöng a vastiló, Verekedik, küszködik. „Csitt-csatt, tilóm, csatt, tilóm, Szökkenj hozzám, csatt, tilóm, Gyere vissza, csatt, tilóm, Jó helyedre, csatt, tilóm!” Messze-messze, valahol, Zengés-zúgás hallható, Tán őrjöng a vastiló, Törne-zúzna valamit. „Csitt-csatt, tilóm, csatt, tilóm, Szökkenj hozzám, csatt, tilóm, Gyere vissza, csatt, tilóm, Jó helyedre, csatt, tilóm!” Messze-messze valahol Dübörög és zübörög, Tán őrjöng a vastiló: Reng a föld, mert visszatér... Csittegett és csattogott, A banya meg reszketett. És az úton a vak Kitérni már nem érkezett: A vastiló csattogott, Tépte a banya nyakát. A boszorka fekete Vére egyre bugyogott. Ez a sötét éjszaka Lassan szerteszálldogált, Virradatra virradóit, Új nap fénnyel áradott, Agir falva ébredett, Száz álomnak vége lett. Minden ember dolgozik, Mind a szorgos csuvasok: Cseges bátyja hátra megy, Jószágait eteti, Húga testét megleli A szalmában holtan ám. Megy egy molnár, menegél, Hosszú utcán csak halad, Szakálla két rőf lehet, Mint nagy puttony, púpja van, A botja támsza, Mint a gácsér lépeget. A falusi bolt előtt Nagy-szuszogva meg is áll, Mert lisztes a zubbonya, Veregeti, s mondaná: „Mihály komám, nagy eset, Odavan a szép malom! Ma éjjel az ördögök Megjöttek, a gonoszok Forgatták a kereket És hallani lehetett, Hogy a malom köve is Kegyetlenül nyekereg. Kiszaladtam, láttam is, Hogy a gonosz szellemek Mindent tönkre tettek és Elszéledtek valahol. Falunkban a csuvasok Szaladtak a bolt elé, A halott asszony felett Szállt a sápadt szóbeszéd. Moccanatlan a banya, Mindenütt vér, fekete: Törzse fekszik egy helyen, Máshelyütt a kóc-feje. Nyugoszik a vastiló, Csendesség van jó helyén, Minden szájban egy a hang, A szónak száz színe van. Farkas András fordítása 6
