Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Jegyzetek a csuvas irodalomból: K. Ivanov balladája
IRODALOM MŰVÉSZET Jegyzetek a csuvas irodalomból K. Ivanov balladája kapcsán A bolgár-törökök a VIII. században jelennek meg a Közép-Volga vidékén, és Magna Bulgaria néven, viszonylag fejlett birodalmat hoznak létre. 1236-ban Dzsingisz kán mongoljai szétzúzták a volgai bolgár birodalmat, az itt élő népeket az Arany Horda hajtotta igájába. A bolgár-törökök egy része beolvadt a kipcsak—törökök közé, más részük behúzódott az erdőkbe és megőrizte nyelvét. Az Arany Horda, majd az örökébe lépő Kazányi Kánság uralma alatt a volgai bolgár birodalom régi kultúrája, s így irodalma is elpusztult. A csuvas könyvet megette a tehén — tartja az egyik csuvas közmondás. A volgai borgár-törökök nyelvét arab betűs sírfeliratokból ismerjük, közülük a legrégebbi 1281—1282-ből datálódik. Mivel a csuvasok a volgai bolgárhoz közelálló — bár azzal nem azonos — nyelvjárás folytatói, e sírfeliratokat tekinthetjük a csuvas nyelv középcsuvas korszakából származó legrégibb emlékeknek. 1552-ben IV. Iván győzelmei megdöntötték a tatár kánságot, s a terület orosz fennhatóság alá került. A szociális elnyomást a cári kormányzat erőszakos russzifikáló törekvései súlyosbították. A XIX. század közepétől a russzifikáció és a pravoszláv hit megerősítése céljából világi iskolákat is nyitnak, engedélyezik az anyanyelven történő oktatást, Kazányban pedig fordító bizottságot alapítanak, melynek az a feladata, hogy vallásos írásműveket adjon ki a kis népek nyelvén. Noha a volga-vidéki népek nyelvének legjegyzésére már a XVIII. században használták az orosz gráfiát (cirill betűkkel jegyezték le a XV. század harmincas éveitől számított újcsuvas korszak első emlékeit is, pl. az első csuvas nyelvtant (1769-ben), s az első „valódi” irodalmi terméket is, egy 1767-ben, II. Katalin kazányi látogatása alkalmából írt üdvözlő verset), Ny. I. Ilminszkij (1822—1891), a kazányi misszionárius iskola igazgatója pedig a vallásos írásművek kiadására szintén az orosz ábécén alapuló módosított írásrendszert állított össze a kis finnugor és török nyelvű népek számára, mégis, elsősorban az anyanyelven folyó oktatás bevezetése segítette elő a nemzeti kisebbségek írásbeliségének kialakulását, és teremtette meg az önálló irodalmak megszületésének előfeltételeit. Nemzeti nyelvű ábécéskönyvek, szöveggyűjtemények összeállítása vált szükségessé, ezekben kaptak helyet az első irodalmi kísérletek is. Az önálló csuvas irodalom létének alapját képező-ir odaírni nyelv megteremtésében kiemelkedő szerepe volt I. Ja. Jakov- levnek (1848—1930), aki 1868-ban, még gimnazistaként megvetette a szimbirszki csuvas tanítóképző alapjait. Jakovlev új ábécét teremtett, melynek alapja az orosz gráfia volt, ezt azonban — felismerve anyanyelve fonológiai szerkezetét — nagy körültekintéssel igazította a csuvas nyelv sajátosságaihoz. Az irodalmi nyelv alapjául az anatri (déli) nyelvjárást tette meg. Jakovlev minden irodalmi és tudományos szervező munkája ellenére az új, egységes irodalmi nyelv aligha vált volna a csuvas irodalom alapjává, ha nem fedezi fel a kimagasló tehetségű Konsztantyin Ivanovot (1890—1915), akinek művei meghatározták a modern csuvas irodalom egész további fejlődését. K. Ivanov az ufai kormányzóság Szlakbas nevű falujában (mai Baskír ASZSZK) született. A környék betelepített csuvas lakossága az anatri nyelvjárást beszélte. 1903-ban a szimbirszki csuvas tanítóképzőbe kerül, ahonnan 1907-ben politikai diákmegmozdulásban való részvétel miatt kizárják. Jakovlev azonban még ez év őszén visszahívja Szimbirszkbe, ahol a fiatalember csuvas nyelvű kiadványok szerkesztésében vesz részt. Közben jelentős fordítói tevékenységet fejt ki (többek között Lermontov, Nyekraszov, Kolcov verseit, Goethe „Reineke róká”-ját és az Énekek énekét ülteti át anyanyelvére), folklórt gyűjt és megírja eredeti műveit. Közülük a legkiemelkedőbb a Narszpi című elbeszélő költemény. A mű immár magyarul is olvasható Bede Annának, a Róna-Tas András nyersfordítása alapján készült költői átültetésben. (K. Ivanov: Narszpi, szép leány. Eger, 1977.) Ivanov művei először a Csuvas mesék és hagyományok című gyűjteményben jelentek meg 1908-ban, Szim- birszkben. E kötetben látott napvilágot a Timer tilo (Vastiló) című, népmesét feldolgozó balladája is. Az alapjául szolgáló népmese egyik variánsát a fiatal költő, G. T. Tyimofejev Kilencfalu című etnográfiai gyűjteményében, a csuvas irodalom egyik első eredeti alkotásában olvasta; ennek kéziratos változatát a tanítóképző könyvtárában őrizték. (A mese variánsát Az emberevő mostoha címmel magyarul lásd a Mesék a tölgyfa tetején című kötetben. Bp. 1977. Európa, Népek meséi.) Balladájában Ivanov felhasználja a mese elemeit, a verses betéteket szinte szó szerint. A ballada szerkezete is követi a népmeséi hagyományokat. Fellelhetők a háromszoros ismétlések: Cseges (Fecske) háromszor kérleli anyósát, hogy engedje el vendégségbe, az öregasszony háromszor küldi a menye után a vastilót, Cseges három testvérénél kér bebocsátást, az anyós háromszor hívja vissza tilóját. Megtaláljuk a mesezáró formulát is: „A nép szavának egy a vége, / A szóbeszédnek száz a színe” (szó szerinti fordítás). Előkerülnek a népi hitvilág gonosz víziszellemei, akik lerombolják a malmot, ahol Cseges meghúzta magát. 4
