Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bereczki László: Ipari robotok az ember védelmében
rósz junkerek ... mindenkor a cári monarchiát védelmező politikát folytattak,... hazudnak, mert az osztrák nagyburzsoázia rablóhadjáratot indított Szerbia ellen .. — de hazudnak a francia burzsoák is —, „ ... mert mil- liárdjaikon az osztrák és német földek kirablására bérelik fel az orosz cárizmus feketeszázas bandáit.” így a forradalmi szociáldemokrácia feladata sem lehet más — vonta le a következtetést —, mint a sovinizmus elleni szakadatlan harc és a proletáriátus nemzetközi tömörítése. „Nem szabotálni kell a háborút — írta Sljapnyi- kovnak 1914. október 14-én kelt levelében —, hanem harcolni a sovinizmus ellen. Lenin a sovinizmussal korántsem csak mint általános jelenséggel foglalkozott, hanem annak konkrét változatait különböztette meg. így pl. beszélt „gyarmati so- vinizmus”-ról, amin a gyarmatosítók és gyarmattartó hatalmak sovinizmusát értette, s amelyet a munkásság és a munkásosztály szempontjából is veszélyesnek ítélt. A gyarmati sovinizmus munkásság körébe történő behatolásának okait a következőkkel magyarázta: „ ... A nagy arányú gyarmati politika következtében az európai proletáriátus részben olyan helyzetbe került, hogy nem az ő munkájából él az egész társadalom, hanem a csaknem rabszolgasorban élő gyarmati bennszülöttek munkájából. Az angol burzsoázia például nagyobb profitot sajátított ki India és más gyarmati lakosságának tíz- meg százmillióiból, mint az angol munkásokból. Ilyen körülmények között bizonyos országokban létrejön az anyagigazdasági alap egyik-másik ország proletár iátusának gyarmati sovinizmussal való megmételyezéséhez.” Jelentkezését részben opportunizmusnak, részben átmeneti jelenségnek tekintette, mégis fontosnak tartotta, hogy a munkásság és a munkásmozgalom felismerje a bajt, foglalkozzon okaival s harcoljon ellene. Ezt a harcot a biztos győzelem jegyében megvívható harcnak tartotta. „S ez a harc elkerülhetetlenül győzelemre vezet — írta —, mert a kiváltságos nemzetek egyre kisebb hányadát adják, alkotják a kapitalista nemzetek összességének.” A sovinizmus másik válfajának a „szociálsoviniz- must” nevezi. Szociálsovinizmuson azt az I. világháború idején fellépő szociáldemokrata irányzatot értette, amely a honvédelem jelszavával igyekezett a hadviselő hatalmi csoportok, kormányok és burzsoázia magatartását a nép körében igazolni és elfogadhatóvá tenni. Jelentkezésében opportunizmust látott és azt mint a szocialista meggyőződés elárulását bélyegezte meg. A szociálsoviniszták — mutatott rá — valójában proletárellenes, burzsoá politikát folytatnak, mert valójában nem a haza védelméért, hanem a nagyhatalmak gyarmati politikájáért és az idegen népek leigázásáért szállnak síkra. A szociálsovinizmus hátterében mint alap okra, arra a szövetségre mutatott rá, mely a háború kirobbanását követően a munkásarisztokrácia és a burzsoázia között jött létre, ennek gazdasági alapját pedig a gyarmati és elmaradott népek kifosztásából származó extraprofit megjelenésével magyarázta, mely lehetővé tette a burzsoázia számára, hogy a proletáriátus felső rétegét, az ún. munkásarisztokráciát megvesztegesse. Mint sajátosan orosz jelenség nevét, használta végül Lenin a „forradalmi sovinizmus” fogalmát is. A forradalmi sovinizmus társadalmi tartalmát tekintve kispolgári irányzat volt, amely elsősorban az eszerek és tru- dovnyikok körében hódított teret, és Csehidzében, illetve Plehanovban talált kiemelkedő képviselőt. A forradalmi soviniszták egyébként cárellenes, antimonarchista forradalmárok voltak, akik pusztán azért akarták megdön- teni a cárizmust, hogy ennek segítségével vehessenek erőt Németországon, valamint, hogy ennek alapján biztosítsák a nagyoroszok uralmát a birodalom és más népei felett. Lenin ezt a proletár internacionalizmus és sovinizmus határán létrejött irányzatot mély megvetéssel utasította el. A soviniszták ellen — írta — még akkor is harcolni kell, ha azok forradalmárok és köztársaságpártiak is, és semmi körülmények között sem lehet engedményeket tenni a proletár nemzetköziség rovására. Bohány György Ipari robotok az ember védelmében Néhány héttel ezelőtt a hazai sajtóban néhány soros hír jelent meg: „A magyar iparban egyedülálló újdonságot mutattak be Egerben, a Finomszerelvénygyárban: elkészült a „FÉR—7,5 PNEUMAN” elnevezésű, programozható ipari manipulátor prototípusa —, amelyet szakmai körökben ipari robot néven emlegetnek. A programozható manipulátor alkalmazása különösen előnyös a veszélyes és egészségre ártalmas munkahelyeken, a monoton emberi munka kiküszöbölésére. A pneumatikus manipulátor a neves szakemberekből álló zsűri előtt jól vizsgázott és a Finomszerelvénygyár jövőre megkezdi az ipari robotok sorozatgyártását a máris jelentkező külföldi és hazai igénylők részére”. (Magyar Nemzet 1977. február 17.) E rövid cikk keretében — a nemzetközi sajtóból kiválasztott folyóiratcikk segítségével szeretnénk olvasóink részére némi tájékoztatást adni arra a kérdésre, miért van szükség a robotokra és az ember szempontjából milyen jelentősége is van az ipari robotok alkalmazásának. „MIÉRT VAN SZÜKSÉG ROBOTOKRA?” Erre a kérdésre Áron Jefimovics Kobrinszkij: FIGYELEM, ROBOTOK c. könyvében az alábbiakban adja meg a választ: „A negyvenes években kiderült, hogy az urán- és plutóniummagok szabályozott hasadási reakciója alapján az atomenergia hasznosítható. Ettől kezdve a magkutatás és a magtechnika a műszaki haladás egyik alappillére lett. Az ezekben a reakciókban részt vevő anyagok többsége azonban radioaktív, amely fenyegeti az ember egészségét és életét. A radioaktív anyagokkal és az atomreaktorokban végzett munkák során a radioaktív zónában elhelyezett gépek és készülékek mellett mégis szükség van az ember közreműködésére. Ezek a munka- folyamatok túlságosan bonyolultak ahhoz, hogy elvégzésüket egyedül automatákra lehetne rábízni. Ezért olyan készülékeket kellett kifejleszteni, amelyek „mechanikus kezekként”, manipulátorokként közvetlenül a reaktorkamrában, a „forró” zónában, tehát olyan elszigetelt térben helyezhetők el, ahová az ember nem léphet be. A személyzetnek ekkor már csak a kezelő szerepe jut: irányítja a műszaki berendezéseket, átadva azoknak bizonyos funkciókat, miközben a veszélyes zónától biztonságos távolságban marad. A vastag betonfalon acélcső halad át, amelynek a két végén csuklósán fel vannak függesztve a mechanikus kezek. Az egyik kézpár a 58
