Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bereczki László: Ipari robotok az ember védelmében
kezelő előtt van, — egy második pár, amely megismétli, lemásolja az első pár mozgását — a veszélyes zónában helyezkedik el. A karok megfelelő részei páronként össze vannak kapcsolva a mozgást átvivő acélszalagokkal vagy acélkötelekkel. A radioaktív sugárzást át nem bocsátó ablakon át a kezelő megfigyelheti és irányíthatja a munkakezek mozgását.” Az ipar területén — az atomreaktorokon és sugárveszélyes helyeken kívül — számos olyan munkaterület van, amely egyhangú, egészségre káros vagy veszélyes, s ilyen helyekre ma már igen nehéz munkaerőt kapni, mert az emberek egyszerűen nem vállalkoznak a munka elvégzésére. Az ipari termelés növekedésével és az ezzel együttjáró gondok, a munkatermelékenység növelése, az emberi munka részarányának csökkentése és nem utolsósorban az a tény, hogy a manipulátorok alkalmazása lehetővé teszi a tömeggyártásban a monoton emberi munka, valamint a jelenlegi emberi erővel végzett feladatok, különösen a nehéz, vagy veszélyes és egészségre káros környezeti feltételek között végzett fizikai munka kiküszöbölését — mindez az utóbbi években az új eszközök, a manipulátorok alkalmazására és fejlesztésének szükségességére irányította a konstruktőrök és a felhasználók figyelmét. MI KÜLÖNBSÉG VAN A ROBOT ÉS A MANIPULATOR KÖZÖTT? (Microtecnik 1973. június 5/6. „Manipulator und Industrie — Roboter”). A „robot” fogalma az irodalomból származik és körülbelül 50 éves. A „manipulátor” lényegesen öregebb és a manipulálni szóból származik. Technikai eszközökhöz viszont ezt a fogalmat először csak az 50-es években kezdték használni. Egy ideig az volt a nézet, hogy az irodalmon keresztül a robot fogalma (az embert helyettesítő ember formájú géprabszolga) egy negatív és visszataszító érzést keltett fel az emberekben. Éppen ezért eleinte az iparban alkalmazott kezelő gépeket nem robotoknak, hanem manipulátoroknak nevezték el. Miután azonban sok kezelőgép-előállító cég — nem törődve az előítéletekkel — gyártmányát változatlanul mint robotot ajánlja, ezért az irodalomból a robot részére egy műszaki definíciót kellett levezetni és a manipulátor fogalmát azután ehhez definiálták. — A robot egy helyét változtatni tudó (nem helyhez kötött) gép, mely automatikából és ezen automatikát vezérlő berendezésből áll. A vezérlés alkalmas tájékozódási rendszer segítségével összegyűjteni a környezeti ismereteket és a környezetéből szerzett ismeretektől függően variálja a gép kezelési módját. — A manipulátor olyan helyhez kötött gép, mely automatikából és az automatikát vezérlő berendezésből áll, egyszerű emelési, helyezési feladatoktól kezdve komplikáltabb műveleteket is képes az emberi kézhez és karhoz hasonlóan, de nagyobb energiával, gyorsan és pontosan elvégezni. A fenti definícióból következik, hogy ez idő szerint még az embert teljesen és tökéletesen helyettesítő robot nem létezik, csak manipulátor. A VALÓ HELYZET AZ IPARI ROBOTOK TERÜLETÉN (Nowa inwazja robotow? Przeglad Techniczy Innowacje, Warszawa, 1975. október 26.) Ducrocq A. „A robotgépek korszaka” c., 1962-ben kiadott könyvében a robotgép mibenlétét a következő módon határozza meg: „ .. . ezek gondolkodó szervekkel és szellemi funkciókat végző képességekkel ellátott olyan gépek, amelyek a reájuk bízott munkát teljesen az ember kezelése, illetve segítsége nélkül valósítják meg”. Ipari robotgépeknek az olyan berendezéseket tekintik, amelyek rendeltetése az iparban végzett munka, és amely- lyeknek az üzemi teljesítőképessége közel áll az emberihez, vagy bizonyos körön belül akár felette áll annak. Akárcsak a többi korszerű technikában, úgy a robotgépeknél is megtalálható a robotok generációs felosztása. I. generáció: ezek az úgynevezett manipulátorok. Mindig ugyanazt a tevékenységet végzik, például mindig ugyanazon tengelyeket adagolják ugyanarra az automata szalagra. A termelés megváltoztatása szükségképpen új manipulátor beépítését követeli meg. A manipulátor mozgatása mechanikus, pneumatikus vagy elektrohidraulikus úton történik; vezérlése pedig elektromos, pneumatikus vagy elektropneumatikus. Ma már egyes típusok előre is beprogramozhatok. 1973-ban az ilyen típusú berendezések tették ki a világon alkalmazott robotgépek túlnyomó többségét. II. generáció: ezek az elektronikus vezérlésű robotgépek. Különféle munkához alkalmazhatók a programtól függetlenül. Lehetőségük van több, egyidejű mozgás végzésére és valamennyi művelet emlékezetbe vésésére. Programdobok, mágnesszalagok, memóriával ellátott mágneses dobok és végül számítógépek (komputerek) által vezérelhetők. Ezeknek a robotgépeknek rendkívül kiterjedt az alkalmazási területe: bányászat, vegyipar, kőolaj- feldolgozás, kohászat, kozmikus kutatások — képesek pisztollyal festeni, gázzal vagy elektronikusan hegeszteni, a gépiparban többek között számjegyvezérlésű megmunkáló gépek kezeléséhez kerülnek alkalmazásra kis- és középsorozatú gyártásban. A II. generációs robotgépeket mini-k.omputerekkel szerelik fel, de vezérelhetők központilag is a termelési folyamat egészét irányító komputer által. A III. generációs robotgépek gyakorlatilag még nem léptek ki a kísérleti üzemekből. Ipari alkalmazásukat többnyire 10 év múlva várják, valószínű, hogy ezt az időt rövidíteni fogják. A III. generációs robotgépek pl. megkülönböztetik a darab alakját, színét (különböző alkatrészek halmazából tévedhetetlenül kiválasztják a keresett alkatrészeket). Ugyancsak érzékelhetik a hőmérsékletet, sőt még az illatot is. Így tehát a fantasztikus tudományos irodalom „jövendölései” is teljesíthetők. Elképzelhető olyan távvezérlésű robotgép, amely például betör egy milliomos lakásába, megöli őt, ezt követően maga keresi meg az elrejtett kincseket, majd velük együtt elillan. Az ilyen robotgépek hadászati célú alkalmazása ugyancsak lehetséges, és egyáltalán nem mulatságot. (Emlékezzünk csak a rádióhullámokkal vezérelt német „Góliáth”-okra, pedig ezek a mai rakétákhoz képest még teljességgel primitív vezérlésű robotgépek — közönséges manipulátorok voltak). Hadd reméljük, hogy a robotgépek új generációit kizárólag békés célokra fogják alkalmazni. A legjobban fejlett országok ipari menedzserei és szociológusai igen érdekes jelenséget figyeltek meg, melyet igyekeznek a jólét fokozódásának, valamint a technikába való belefáradás természetes melléktermékeként magyarázni. A fárasztó foglalkozások egyre kevésbé népszerűek, — más szóval csökken azoknak a fiatalembereknek a száma, akik szabad választásból vállalnák egy ipari munkás — még akár egy gépkezelő — munkáját, mely még a közelmúltban annyira vonzónak tűnt, hogy nem fenyegetett a munkaerő-utánpótlás hiánya. 59
