Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bohány György: A sovinizmus fogalmához

játszó, s az európai országok felszabadítását Franciaországtól váró ún. „republikánus internacionalizmus”-sál magyarázta. Ez utóbbiból merítette erőforrásait ui. az a francia társadalom nem jelentéktelen tömegeit is átható hiedelem, miszerint Franciaországnak történeti küldetése, hogy felszabadító legyen, s ennélfogva veleszületett joga, hogy „ő álljon az élen.”

Mint a fenti idézetekből az egyértelműen tűnhet ki, a klasszikusok a sovinizmust kezdetben partikuláris, csupán a francia társadalmat jellemző tünetként kezelték. Csakhamar felismerték azonban, hogy korántsem egyedi jelenségről van szó.,,A német filiszternek — olvashatjuk Engels 1870. szeptember 7-én Marxhoz címzett levelében — a nem remélt és ki nem érdemelt győzelmek folytán rettenetesen fejébe szállt a sovinizmus” és legfőbb ideje, hogy „valami történjék ez ellen” — fűzi hozzá.

A sovinizmus fogalmának klasszikusaink tollából származó első szabatos körülírását Marx A polgárháború Franciaországban című művében találjuk, ahol is a következőket írja: „... A burzsoázia sovinizmusa pusztán becsvágy, amely nemzeti álarc mögé rejti saját igényeit. Eszköz arra, hogy állandó hadseregek segítségével örökössé tegye a nemezetközi harcokat, hogy minden egyes országban leigázza a termelőket azáltal, hogy a többi országban élő testvéreik ellen fordítja őket, eszköz arra, hogy megakadályozza a munkásosztály nemzetközi együttműködését, felszabadulásának első feltételét.”

Látnivaló tehát, hogy Marx a sovinizmust alapvetően mint szociálpszichológiai kategóriát, mint a burzsoázia érzés- és gondolatvilágának megnyilatkozását fogja fel, amennyiben ismeretelméleti szempontból az érzelmek, méghozzá az osztályérzelmek szférájába tartozó minőségek körébe utalva, első fokon mint becsvágyat határozza meg. Az idézett mű első fogalmazványában pedig a sovinizmusról mint „kívánság”-ról szól. Marx szavaiból egyszersmind az is világos lehet, hogy a sovinizmus esetében korántsem egyszerű, hanem nagyon is fontos politikai szerepet játszó „becsvágyáról és „kívánságáról van szó, amellyel a burzsoázia „saját igényeit rejti nemzeti álarc mögé”, illetve követeléseit bújtatja „nemzeti mezbe”. Ami a burzsoáziának ezt a felfogását illeti — tehetjük hozzá Marx szavaihoz — az korántsem új, régi és jól bevált módszere, hiszen mint a harmadik rend élcsapata is nemzeti érdekként tüntette fel igényeit, csakhogy ekkor még a burzsoázia forradalmi osztály volt, és érdekei nemzeti érdekként történt beállításának még meg is volt az alapja. A XIX. század második feléig azonban nagyot fordult a világ, s ezért minden tekintetben helytálló Marxnak az a véleménye, amikor néhány sorral lejjebb azt mondja, hogy a sovinizmus már régóta nem más, mint porhintés, népbutítás, illetve puszta frázis.

A sovinizmus frázis voltát elemezve a továbbiakban maró gúnnyal mutat rá Marx, hogy a francia burzsoázia, miközben sovinizmust prédikált, minden eszközt megragadott, hogy lehetetlenné tegye a Sedan után kibontakozó védelmi háborút. Honvédelem helyett kapitulált. A francia sovinizmus főpapja, Thiers pedig „Bismarck engedélyével” és járszalagján kezdett háborút a forradalmi Párizs és a francia nép ellen.

Marx fejtegetéseiből az is egyértelműen tűnik ki, hogy mint minden becsvágy, a sovinizmus is, melynek francia jelképe a Vendőme — oszlop, szenvedély és bódulat is egyben, méghozzá — ugyancsak őt idézve —, a „nemzeti gyűlölet” és a „külföldiekkel szemben mesterségesen szított ellenségeskedés” szenvedélye, melyet

a burzsoázia arra használ, hogy saját szennyesét és bűneit fedje el vele. Tömegméretű felszítását egyszerűen butításnak tartotta, minthogy — mint mondotta — „a termelő ügye mindenütt ugyanaz és mindenütt ugyanaz az ellensége, bármi is a nemzetisége.”

Marx a sovinizmusnak nemcsak osztályalapját és tartalmát tárja fel, hanem funkcióit is világosan tisztázza. A sovinizmus lételeme, ha úgy tetszik elengedhetetlen kelléke a kardcsörtetés. Így alkalmas eszköz a burzsoázia kezében, hogy állandó hadseregek segítségével örökössé tegye a nemzetközi harcokat. A nemzeti acsar- kodás felszítása révén az egyes országok munkásainak szembefordítását szolgálja, s így a termelők minden egyes országban történő leigázását segíti elő, és lehetetlenné teszi a munkások nemzetközi együttműködését, amivel a munkásosztályt felszabadulásának első feltételétől fosztja meg. A sovinizmus tehát a burzsoá osztályuralom fegyvere, s így érthetően funkcióit is ennek a célnak rendeli alá.

1875-ben Lengyelországért c. cikkükben Marx és Engels az 1861-es oroszországi és az 1863-as lengyelországi események példája kapcsán mutat rá, hogy adott esetben a sovinizmus a belső ellentétek levezetését szolgálja. Az 1860-as években a cári kormány úgy vezette le a diákok és a nép körében támadt feszültséget, hogy 1863- ban Lengyelországban felkelést provokált ki és Lengyel- országra zúdította az orosz sovinizmust.

Lenin műveit tanulmányozva a sovinizmus első említését A bojkott ellen című, 1907-ben kelt aktuálpoliti- kai kérdéseket tárgyaló cikkében találhatjuk. A sovinizmust itt a burzsoá nacionalizmussal és antiszemitizmussal említi egy sorban, s mint a „bűvkör”-ök egyikét hozza fel, amelybe „Nyugat-Európában olykor egész nemzetek” esnek bele.

A sovinizmusban — mint a fentiekből egyértelműen tűnik ki — alapvetően Lenin is szociálpszichológiai kategóriát látott, lévén a „bűvkör” nem más, mint az a mély érzelmi hatás, amely azon túl, hogy rabul ejti, elhatározó képességétől is megfosztja áldozatát. Marxhoz és Engelshez hasonlóan természetesen Lenin is világos tudatában volt, hogy a sovinizmus bűvölete nem az égből száll a földre, hanem azt nagyon is kézzelfogható okok alapján a burzsoázia teremti. „ ... Demokratizált államrendben — írja 1913 májusában — a tőkések kénytelenek támaszt keresni a tömegekben, ennek érdekében pedig meg kell szervezniük őket a klerikalizmus, ... a nacionalizmus és sovinizmus jelszavai alatt.” Szavaiból egyszersmind az is világos lehet, hogy Lenin a sovinizmust mint a burzsoá tömegszervezés egyik eszközét tartotta számon, amely a nyerészkedés és fosztogatás politikájának megkönnyítése mellett, az elnyomott osztályok felszabadulásának megakadályozását szolgálja. A burzsoázia — írja a Pravda 1913. március 29-i számában megjelent A balkáni háború és a burzsoá sovinizmus c. leleplező cikkében — azért szítja a sovinizmust és a nemzeti viszályt, hogy „mások rovására nyerészkedjen,... hogy megkönnyítse magának a fosztogatás politikáját”, és egyszersmind megnehezítse és akadályokat gördítsen az elnyomott osztályok szabad fejlődése elé a Balkánon.”

A forradalmi szociáldemokrácia feladatai a háborúban c. 1914. augusztusában közzétett írásában éles hangon mutat rá, hogy a sovinizmustól nem idegenek, bizonyos esetekben természetes kiegészülését jelentik az „álokoskodások” és a közönséges hazudozás. Ilyennek minősítette pl. a háború idején felröppent „honvédő” jelszavakat is. „ ... Amikor a német burzsoák a haza védelmére hivatkoznak — írja —, hazudnak, mert a po57