Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre IX.
nyomatta ki nevét, csupán az alábbi monogramot: A. B. P. A. I. T., amely nevére és pálos rendi voltára csak utal.) E tudatos rosszakarat szülte támadásnak eredménye természetesen nem maradt el. Amikor Verseghy az 1792. augusztus 15-én elhunyt budai cenzor, Hübner Károly állását megpályázta, Rietaller Mátyás — aki a budai censor secundariusi tisztet viselte, s most maga is szerette volna elnyerni Hübner állását — épp Alexovics írásaira hivatkozva tett feljelentést Verseghy ellen a Helytartó- tanácsnál. Ismeretes, hogy ennek a feljelentésnek lett végső soron a következménye — hosszas huzavona, ismétlődő feljelentések után —, hogy Verseghyt háromhavi „papi áristomra” ítélték, amit Nagyszombatban kellett letöltenie, s így Alexovics „győztesnek” tudhatta magát.. . 2. Alexovics Vazul egri származású pap lévén, Eger akkori püspökével is kapcsolatba került. Volt ebben némi véletlenszerű momentum is, de ezen túlmenően az Esz- terházyhoz való viszonyulást az is meghatározta, hogy ő, az Egerből elszármazott konvertita mindig a felvilágosodásellenes front egyik vezéralakját látta a püspökben, aki mecénás hajlama, a tudomány művelésének pártfo- golása mellett valóban ellenlábasa volt azoknak a törekvéseknek, amelyek például a jozefinizmus évtizedében, vagy később is a felvilágosodás magyarországi terjesztését, népszerűsítését szolgálták. (Ismeretes pl., hogy Esz- terházy elsőként tiltakozott II. József türelmi rendelete ellen; hogy 1791-ben végső soron ő záratta ki — felvilágosult szellemű prédikációjának elmondása miatt — Dayka Gábort az egri kispapok sorából stb.). Az 1790-es évek első feléből fennmaradt néhány olyan Alexovicstól származó levél, amelyekben az egyrészt támogatást kért Eszterházytól egy helyettes hitszónok kinevezését illetően, másrészt viszont beszámolt bennük Eszterházynak a Martinovics-per eseményeiről. E levelek jelentőségét, nyilván nem a helyettes hitszónok kinevezésének engedélyezése határozza meg, hanem az, hogy bennük Alexovics a jakobinus perre vonatkozó legérdekesebb adatokat közli Eszterházy püspökkel. A jozefinizmus éveiben háttérbe szorított s a felvilágosult törekvések iránt ádáz gyűlölettel viseltető Alexovics éber figyelemmel kísérte a jakobinizmus magyar híveinek tevékenységét, a mozgalom felfedésének körülményeit, majd a letartóztatásokat és a per lezajlását, így — amikor egyéb, személyes természetű ügyével fordult Eszterházy Károly egri püspökhöz — leveleiben pontos tájékoztatást tudott adni Magyarország legtekintélyesebb főpapjának mind a per lezajlásáról, mind pedig a kivégzésekről. Egyébként természetesen arra is fényt vet az egyik levél bevezető része, hogy Alexovics korábban is élvezte az egyházmegye urának iránta való „jóakaratát” és pártfogását. „Egyedülálló Excellenciádnak az a jóakarata — kezdi levelét Alexovics —, amellyel engem, noha nem érdemiem, már annyi év óta kegyesen elhalmozni mél- tóztatott. . .” Aztán hozzáteszi: ez bátorítja fel, hogy „fiúi bizalommal kérje” a püspök segítségét ama gondjában, amely a királyi egyetem hitszónoki pozíciójába történt kinevezésével kapcsolatos. „Több részről ösztönöznek — olvassuk a levélben —, hogy a hitszónoki tisztséget a királyi egyetemen elfogadjam. Végül beleegyeztem, de olyan feltétel alatt, hogyha mellém egy társat adnak, aki a terhek valamelyes részét is viselné, betegségemben is helyettesíteni tartozna. A feltételt a budai Irodalmi Tanács elfogadta. Én tehát habár már társaim közül többet megkértem, senkit sem találtam, aki ennek a hivatalnak végzésében nekem társul ajánlkozni akart volna, csak egyetlen egyet, P. Gergeli Andrást, Excellenciás uram egyházmegyéjének szolgáját. Szeretném... az említett páter szándékát, saját kérésemet is mellé csatolva, ezennel Excellenciás Uramnak felterjeszteni.” Elgondolkoztató kitétele a levélnek az a közlés, mi szerint Alexovics többeket felkért a vele való együttműködésre, de mindannyian elutasították, kivéve az említett Gergeli András nevű páter, akinek egyházi felettese Eszterházy volt. Aligha járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük: az elutasítás „többek részéről” annak az Alexovicsnak szólt, aki korábban oly dicstelen módon „jeleskedett” a Verseghy elleni, személyeskedéstől sem mentes hajszában, s akinek rosszindulatától a felkértek mindannyian tartottak. A könyvek szabados olvasásáról c. Alexovics-mű közönséges hangú, Verseghyt és a felvilágosodás francia képviselőit gyalázó részletei is taszítóan hatottak a kortársakra, s nyilván gyanakvással nézték a rangos pozícióba történt kinevezést is. A szóban forgó levelekben vannak olyan momentumok is, amelyek arra engednek következtetni, hogy Alexovics figyelemmel kísérte paptársai viselkedését, nyomozott is utánuk, s „nyomozása” eredményeit a hatóságok, papok esetében az egyházi vezetés tudomására hozta. Kár, hogy Gergeli András személyéről semmi közelebbit sem tudunk, homály fedi személyiségét, így nem tudni, hogy a gyanútlanság, a becsvágy, vagy éppen az Alexovicséhoz hasonló szemlélet vitte rá, hogy e különös és még a korabeli papság körében is népszerűtlen ember társául szegődjék. Egerben aligha lehetett különösebb szerepe, nevét ui. hiába keressük azoknak az ex-szerzete- seknek névsorában, akik a jozefinizmus idején kerültek a városba rendjük feloszlatása miatt (Schumann Teofil, Horváth Özséb, Ujfalussy László, Pászty Raymond). Valószínűnek látszik, hogy eredetileg pálos szerzetes volt (mint Alexovics), ám jelentős szerepe, funkciója rendjében sem lehetett, mert nevét a filológiailag igen alapos, Kisbán Emil készítette magyar pálos rend történetben (A magyar pálos rend története I—II., Bp., 1938.) is hiába keressük. Azt sem tudni ma már, hogy a helyettes hitszónoki kinevezés megtörtént-e, vagy sem, egy bizonyos viszont: nevét a pesti egyetem tisztségviselőinek s hitszónokainak névsorában sem találjuk. 3. A szóban forgó, Eszterházy Károlyhoz írott Alexo- vics-levelek írójuk szélsőséges nézetei ellenére is becses adalékok a Martinovics-mozgalom történetéhez. Azoknak a feljegyzéseknek, híradásoknak sorába illeszthetők, amelyek az akkori eseményeket tárgyalják, a mozgalom vérbe fojtásának történetét vázolják föl. Köztudott ui.. hogy a korabeli újságok (a bécsi Magyar Hírmondó, Bétsi Magyar Merkurius, Pressburger Zeitung) részletesen tárgyalták az eseményeket, de „ . . . főúri levéltárakban is több részletes beszámoló maradt ránk.” (Vö.: Benda Kálmán: A magyar jakobinusok iratai. II. Bp., 1952. 791.). Ha az Alexovics közölte információkat egybevetjük a Benda által közreadott forrásokkal, megállapíthatjuk, hogy Alexovics értesülései, adatai — egy-két apró eltérést nem számítva — hitelesek. Az első, 1795. május 4-én kelt levélben még csak „mellékesen”, de nagyon is természetesen, különösebb bevezetés nélkül tér rá „az öt budai fogoly” sorsára, egyéb közlendői közepette. Meglehetősen száraz, szenv54
