Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre IX.
télén hangon ír erről, annak az embernek „nyugalmával”, aki egészen természetes dolognak tartja az elkövetkezendő véres és végzetes eseményeket: „Az öt budai fogoly, tehát Martinovics, Hajnóczy, Laczkovics, Szentmarj ay és Zsigrai ellen a Királyi Tábla halálos ítéletet hozott; ezt az ítéletet a Hétszemélyes Tábla már hozzá fellebbezve felülvizsgálta és jóváhagyta; azt az egyet tette hozzá a királyi tábla ítéletéhez, hogy Martinovics, mint az összeesküvők feje és szerzője, az öt közül utoljára végeztessék ki és négy társának megölését nézze végig. Az elmúlt szombaton reggeli nyolc órakor elindult Őfelségéhez a staféta, hogy a Hétszemélyes Tábla ítéletét neki megvigye. Egyesek azt mondják, hogy már visz- szajött Őfelségétől a válasz, hogy az ítéletet hajtsák végre és szerdán lesz a kivégzés, de ez nekem bizonytalannak tűnik.” Az öt fővádlott sorsának előadása után tesz említést Verseghyről, Szolárcsikról és Verchovszkyról, akiket kard általi halálra ítéltek. Értesülései pontosak, mindhárom esetben egyeznek az ítéletek szövegével. (Vö.: Benda: lm. 630—639.). Közvetlenül ezután szól még két ex- szerzetesről, név szerint Makk Domonkos volt pálosról, és Juhász János volt premontreiről, akiknek ügyében május 4-én, tehát a levélírás napján történt végleges döntés. Ügy tudja: Juhász háromévi börtönt kapott, Makkot pedig egyesek szerint három-, mások szerint kéteszten- dei fogságra ítélték.” (Mindkettő három évet kapott. Vö.: Benda: lm. 633. és 713.). Láthatóan Makk sorsa érdekelte jobban, aki rendtársa volt, s — mint a levél más helyén olvassuk — „bemocskolta” a rend „becsületét”. Biztosra veszi, hogy „... ezt a több jó tulajdonsággal rendelkező embert Verseghy ámította el..., ő diktálta neki a katekizmust” („ ... bonae alias indolis homo, per Versegium est deceptus, vei corruptus: ille ipsi Catechismum dicta- vit.”). „A szerencsétlen Verseghy is — írja Alexovics — az elmúlt szombaton a Királyi Táblánál fővesztési ítéletet kapott, melyet neki már kihirdettek, amint Szolártsik is, Abafi tanítója és Verchovszky ügyvéd...; mindhárman kard általi halálra ítéltettek. Ma a királyi táblán tizenkét ítéletet hirdetnek: hat lesz fővesztés, hatan pedig börtönre és munkára ítéltetnek. Az utóbbiak között van két volt pap; Makk volt pálos és Juhász, volt premontrei. Juhászt háromévi börtönre ítélték, Makkot pedig egyesek szerint három, mások szerint öt évre. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a több jó tulajdonsággal rendelkező embert Verseghy ámította el vagy szervezte be: ő diktálta neki a katekizmust.” (A kiemelés Ll-tól.) Aligha kétséges: Alexovics minden Verseghyre terhelő adatot összegyűjtött magának s azt nem kevés kárörömmel tette. Biztos értesülések birtokába jutott mindig, az 1795. február 3-i kihallgatáson Makk Domonkos valóban „... elismerte, hogy egy alkalommal Verseghy felkereste őt, mondván, hogy érdekes irat van kezei közt, ha érdekli, szívesen lediktálja neki.” Makk — mint vallotta — előbb kitért ez elől, később azonban Verseghy újból jelentkezett nála, s „le is diktálta neki az egészet”. (Vö.: Benda: lm. 715—716.). Levele záró részében egyértelműen kimondja a szemléletét olyannyira jellemző ítéletét (Verseghy és Makk „bemocskolták” „rendje becsületét”) s jelzi Eszterházy- nak, hogy újabb politikai röpiratot készít, amelynek támadási célpontja az „Egyenlőség és a Szabadság” lesz: „Én amennyire tőlem telik, rendünk becsületének jóvátételére, amelyet Verseghy és Makk oly nagyon bemocskolt, könyvet írok hazai nyelven az Egyenlőségről és n. Szabadságról, úgy rendezve, hogy jól megerősítsem a királyi trónt és az ország hivatalait és rendjeit és megakadályozzak minden zavargást és forradalmat a birodalomban. Ha szorgalmasan olvasni fogják és tüstént a parasztoknak is felolvassák, nem remélem hiába, hogy célomat elérem. Művecskémet négy héten belül befejezem, és mielőtt prédikálni kezdenék, nyomdába adom. Mihelyt elkészülök, bátorkodom néhány példánnyal szolgálni excellenciádnak ...” Nem a levélből, később előkerült adatból tudjuk: Alexovics a tervezett művet valóban megírta, Az Egyenlőségről és szabadságról a Frant- ziák és Frantziázok ellen a mostani üdőkre lett a végleges címe s Vácott, Gottlieb Antalnál szándékozta kinyomatni. Hogy a mű mégsem jelent meg, annak nyilván Alexovics 1796. április 2-án bekövetkezett halála volt az oka. Míg az iménti levél az ítéletekről adott tájékoztatást, addig az alábbiakban ismertetendő a kivégzések leírása okán válik forrásértékűvé. Ez utóbbit 1795. május 21-én, tehát mindjárt a kivégzést követő napon írta Alexovics. Csak éppen formálisan, alig néhány sorban mond köszönetét a Gergeli András elbocsátásáért s nyomban rátér az események ismertetésére. Martinovics degradálá- sát csak röviden említi, megjegyezve, hogy az május 18- án, hétfői nap történt a volt Ferenc-rendi zárda templomában s a szertartást Kondé püspök végezte, nyilvánosan, az összesereglett nép előtt. Sokkal részletesebben írja le a kivégzés eseményeit. Előbb a foglyok „elővezetéséről”, a kivégzés színhelyéről szól, majd külön-külön rátér a kivégzés sorrendjére, az elítéltek magatartására. Főleg az áldozatok kivégzés előtti és alatti viselkedését részletezi. Leírja, hogy Zsigrait — akit elsőnek fejeztek le — „csaknem félholtan” vitték a hóhérpallos alá, majd Martinovicsról szól, akinek az ítélet szerint végig kellett néznie társai halálát, s ez annyira megtörte, hogy lábán sem tudott megállni. Martinovics ájtatoskodását is megemlíti, amire több egykorú feljegyzésben is találunk utalást, hogy ti. a vesztőhelyen is meggyónt s állandóan a keresztet csókolgatta. Elbeszéli azt is, hogy Laczkovics semmiképp sem volt hajlandó Martinovicsnak megbocsátani, aki őt a vérpadra iuttatta — bár az több ízben is kérte bocsánatát. A kivégzés eseményeinek ismertetése után a Hétszemélyes Tábla újabb halálos ítéleteiről tesz említést. Tudomása szerint ez körülbelül tizenhárom személyt érint — közöttük van Szulyovszky és Kazinczy Ferenc is. A levél záró soraiban ismét Makk Domonkost emlegeti, aki — mint mondja kétévi börtönt kapott (adata téves, Makkot három évre ítélték) csak azért, mert „Verseghyről tudott és ő nem jelentette fel, habár ő maga ezek társaságába egyáltalán nem tartozott.” A levél tartalma, információs anyagának forrás értékű volta, s mert latin nyelvű lévén és eddig magyar fordításban sehol meg nem jelent, egyaránt azt sugallja: közöljük itt teljes magyar nyelvű szövegét. (Eredetijét az Irodalomtörténeti Közlemények 1968. évfolyamában tettük közzé.) A szöveg magyarul így hangzik: Excellenciás, Tiszteletreméltó és Főtisztelendő Elöljáró Ür, Kegyelmes Uram! Csókolom Excellenciád szentelt jobbját azért az egyedülálló kegyért, amellyel engem, P. Gergelyt Andrást illetően kegyelmesen elhalmozni méltóztatott. Nem is kívánom azt, hogy az említett páter a magas Helytartótanács rendelete nélkül ide jöjjön. Mégis biztosan tudom, hogy a rendeletet Excellenciádhoz fogják irányítani. Eközben egyedül viselem a terhet, még ha ebben az egész iskolai évben is erre kényszerülök, ugyanis okosan nem is kívánhatom, hogy ő gyorsan, talán a maga kárára állását hagyja ott. Bátorkodom tudósítást küldeni Excellenciádnak az öt ösz- szeesküvőről, akiknek ügyét a Királyi és Hétszemélyes Tábla 55
