Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: A gesztus retorikája
TUDOMÁNYOS MŰHELY A gesztus retorikája 1. Gondolataink közlésének alapvető eszköze, a beszéd elsősorban hangos megnyilvánulás, ugyanakkor látásbeli tényezők is kísérik. Ebben a közleményünkben erről a közlő, kifejező eszköztárról szólunk részletesebben. A címbeli gesztus szót tágabb értelemben használjuk: utalunk vele a szóbeli kifejezést támogató minden mozdulatra, taglejtésre és arckifejezésre is. A szóbeli közlést kísérő mozgás- rendszernek és mimikának két oldala van: alaki és jelentésbeli oldala. Mind a kettő önmagában véve is közvetít tartalmas információkat, s ugyanakkor a beszédbeli folyamatban sohasem válhat teljesen önállóvá: nem játszhat főszerepet a beszédtevékenységben. A régi retorikák külön fejezetben szóltak a mozdulat és a mimika „szótáráról”, „nyelvtanáról”. Azt is hangsúlyozták, hogy egy-egy mozdulatnak külön önálló „jelentése” is lehet akkor, amikor a gesztus és a mimika adja a leghitelesebb jelzéseket. Bár mind a kettő bizonyos színészi „rájátszásokba”, alakoskodásokba is belecsalogathatja a beszélőt, mégis általában az a tapasztalatunk, hogy a közlési tartalomhoz és a beszédhelyzethez a leghitelesebb és a legőszintébb érzelmi viszonyulásunkról ezek a tényezők árulkodnak. Erre utal a költő nagyon őszinte vallomása is: „A kéz, a szem félmozdulatait / beszédes jelként érzi egyre jobban / a szívünk szeizmográfja: / nem gyanít mellékízt, cselt, mint az árnyalatokba / hulló szavak közt” (Pákolitz István: Sugár). A beszélő társ, az élőszóbeli megnyilatkozásokat hallgató közönség együttesen reagál a hallható és a látható beszédre. A gesztus és a mimika jelzésrendszerét is meg kell tehát ismernünk, s a látási, a vizuális csatornán érkező jeleket mindkét félnek, a beszélőnek és a beszélő partnernek egyformán fel kell tudni fogni, illetőleg a szóbeli megnyilatkozások mögötti látható közlési formák szabályozó szerepét is ismernie kell. A beszélő, az előadó számára a hallgatóság felől érkező visszajelzéseket elsősorban a látható, az optikai síkban megvalósuló csatorna közvetíti. A két fél közötti kapcsolatrendszerben minden kinezikus, kifejező mozgásbeli megnyilatkozás arról is nyújt tájékoztatást a beszélőnek, az előadónak, hogy a rokonszenv, az elfogadás, vagy az ellenszenv, az elutasítás álláspontján van-e hallgatósága, s egyáltalában elfogadja-e a beszédbeli partnerszerepet. A testtartás, a gesztus, a mimika megjelenési formáit és sajátos kifejező, közlő értékét az tudja igazán becsülni és beszédének hatástényezői közé besorolni, aki tudatosan törekszik arra is, hogy beszédének tartalma, hangzásbeli és mozgásbeli tényezői között teljes összhang jöjjön létre. 2. A beszéd mesterségének és művészetének tudománya, a retorika hosz- szú századokon át sok, ma is felhasználható ismeretet halmozott fel arra vonatkozólag, hogyan formálhatjuk „beszédes” eszköztárrá a gesztust és a mimikát. Az előadóknak azt is tudniuk kell, hogy egész testünk részt vesz a szóbeli megnyilatkozásokban. Nem véletlenül sorakoztatott fel Cicero is sok, még ma is használható ismeretanyagot a „test ékesszólásáról”. Az a mozgásrendszer, amelyre az előadó külön közlő, kifejező szerepet bíz, a beszéd érthetőségének és hatóerejének feltételei között is fontos helyet foglal el. Már az is lényeges tényező, hogy az előadó áll-e vagy ül a beszédtevékenység folyamatában. A felolvasó iellegű közlésekhez, a tudományos igényű előadásokhoz megfelelő, ha ül az előadó. Természetesen, ez nem zárja ki a mozdulatokkal és a mimikával való élést (Vö. 1. kép). 1. kép. Szabadabb mozgást biztosít az előadó számára az, ha állva deklamál. Az ünnepélyes és az erősebben mozgósító célzatú szónoklat, beszéd ehhez a testálláshoz van kötve. De ez a testtartás fegyelmezettebb viselkedésre is kötelezi az előadót. Gyakran tapasztaljuk, hogy nem is olyan köny- nyű a „test egész állását” célszerűen és hatásosan bekapcsolni a beszélés folyamatába. Az álló előadók és beszélők vagy kérdőjellé görbülnek, vagy felkiáltójellé merevednek, s kifejező mozgások nélkül deklamálnak. A másik véglet is gyakori: sok a felesleges és a nem megfelelő helyen beiktatott mozdulat, s a szóbeli közléstől elszakítva a sok gesztus szinte a levegőbe „írja bele” a külön mon44
