Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - "Az a föld, melyen a Hatvani Cukorgyár 1889-ben megépült"
Kutakat ástunk bent a telepen és kint a mai népkertben. Erre azért volt szükség, mert az előző száraz év a gyárat nagyon súlytotta és a répatermelés nem várt méretűre nőtt. Három úsztatócsatornát is építettünk az új gyár elé. Ezek egyenként 110—120 vagon befogadóképességűéit voltak. A Cukorgyár hátsó részén megépült három cukor- és két szeletraktár. A Tischben-kazánok bővítésével még öt kazánt építettek be. Mindeddig a szeletszárítás sem volt eléggé kiépítve. Az új gyár megépítésével ezt is rendezték. Ott ahol ma is áll a szárító, ekkor egy álló kazán volt. Mellette egy kis gőzgép, ami a kezdetleges I. és II. szárítót hajtotta. Az új gyár megépítésével felépült a III-as és IV-es Büttner-rendszerű szeletszárító. A kis kazánt és gőzgépet kidobták. Az új gyárat és a II. kazánházat egy vasból épült híddal összekötötték és ezen a hídon szállították az anyagyárba a répalevet és a gőzvizet. Az új gyár mellett megépítettek egy betonkemencét. Itt tárolták az úsztatóvizet, ami a következő módon történt: a medencét a gyár indulása idején megtöltötték vízzel. A medencéből kivezető 400-as csővezetéken az úsztatócsatornára eresztették belőle a vizet. Ez a víz bevitte a répát a gyárba és egy másik csatornán visszafolyt a medencéhez. A medencénél két vízemelő kerék újra felemelte a csatornából a vizet. Ha már a medencében nagyon szennyes volt a víz, akkor leeresztették a higgasztóba. 1905-ben megépítettek egy új mészégető vaskemencét és beszereltek egy gyors forgású szénsavszivattyút is. A szénsavszivattyú feletti üres térre két, szokatlan nagyságú fekvő bepárlót is elhelyeztek és ezekkel az átszerelésekkel, bővítésekkel — úgy ahogy —, a répaszállítási feladatoknak is megfelelt a gyárunk. A szén, mész, koksz elhelyezésével a raktározási gondok is megoldódtak és az 1905-ös évben a korábbi 150 vagon répafeldolgozás napi 220—240 vagonra emelkedett. 1906-ban a mai nagy cukorraktár helyén két nagy melasztartályt építettek, de ettől kezdve egészen a világháború kezdetéig az a fellendülés, amiről már szó volt, megszűnt. 1912-ben egy újfajta répaúsztatási kísérletbe fogtunk. Ugyanis az volt a helyzet, hogy nálunk az úsz- tatás mindig gond volt. A kevés víz sokszor nem sodorta elég jól a répát a lapos csatornáról. Sok vizet meg nem lehetett adni a csatornára, mert szétfolyt. Azzal kísérleteztünk, hogy a földbe építettük az úsztatócsatornát és onnan emeltük fel a répagépekbe. A mai nagyiroda előtt levő kettős lapos úsztatót lebontottuk. Leástunk és mély betoncsatornát építettünk. A végébe egy kutat építettünk, csővezetékkel. Ide folyt be a vízzel együtt a répa, amit a csőből sűrített levegővel dobtak újra a földre. A kísérlet bevált. 1912-ben meghalt a gyáros, báró Hatvány József. Ka- udersz lett a hatvani, nagysurányi, sárvári cukorgyárak igazgatója. A Hatvani Cukorgyár szépen és erősen dolgozó gyár lett. Abban az időben azt beszélték róla, hogy Magyarország és Ausztria legnagyobb erősségű cukorgyára. 1914. Beütött a világháború. Az első saturációkat ebben az évben cseréltük, mert gyengének bizonyultak. Minden más javítási tervünk a háború miatt elmaradt. A sok faraktár és az öreg kőraktár kristálycukorral volt tele, de a szállítás szünetelt. Az üzem nem ment jól. Vagonhiány miatt nem volt szenünk, meszünk, répánk. 1915-ben az új gyár már alig dolgozott, 1916-ban pedig végleg leállt. Visszaestünk a napi 150 vagonos feldolgozásra. A gyár igazgatója ebben az időben Köpi, egy német úr volt. A többi tisztek jöttek és mentek. A világháború és a forradalom leverése után 1920- ban Öllé László, a volt baranyavári igazgató került hozzánk, aki pontos tervekkel, elképzelésekkel jött Hatvanba. E tervek megvalósítása során lebontották azt a magas kőfalat, ami a répaházat elválasztotta a gyártól. Átcserélték a szeletszállító szalagokat. A szeletsajtolókat a régi laboratórium helyére szerelték fel. A mészoltók helyiségét átszerelték a kemencék mellé és erre a helyre a gőzturbina és a répaüzem került. A lékavarókat átszerelték a répavágógépek emeletére, a mészmérleget föléje; és hogy a lékavarók jobban elférjenek az új helyükön, az I. saturációk számát eggyel csökkentették. Ettől kezdve minden év meghozta a maga átalakítását a gyárban. Erre szükség is volt, ha a jövőjét nem akarta múltjába temetni. 1905-ben azért épült az új gyár, (Ra- péria), mert a répatermelés Szolnok és a szomszéd megyékben hatalmas méretűre duzzadt. 1913-ban végül megszületett a Szolnoki Cukorgyár, de ebben a hatvaniak nem voltak érdekeltek. A később épült sarkadi gyár felépítésében már a hatvaniak is részt vettek. A háború következtében a Hatvani Cukorgyár külföldi piacai elvesztek. A gyárat át kellett alakítani, hiszen a belső, hazai piacot csak újabb módosításokkal tudtuk ellátni cukorral. A gőzmalom is az utolsó óráját járta. A miskolci érdekeltség lemondta bérleményét. A malom kezelése átkerült a gyárhoz. Már csak nappal dolgoztak. Később hetenként négy napot, míg rövid vergődés után 1927-ben teljesen leálltak. Harminckilenc éve először és utoljára. 1930-ban leszerelték és a paradicsomkonzervek raktárává alakították át. A paradicsom- és konzervgyár mai helyén a gőzmalom gépháza volt. Ezt a gépházat 1933-ban kiürítették. A gyár területén épült tisztilakások és az udvar alsó részén emelt munkáslakások még a gyár megindulásának idejéből származnak. A nagyiroda később, 1907-ben épült és a harmincas évek közepén emeletet építettek rá. Az igazgatói lakás a főkapu mellett balról épült, 1897-ben. Fölötte munkásotthon létesült 1906-ban. A mellette levő lakóházat Nagygombos a jószágigazgató számára építtette 1913-ban. Az anyaraktárat 1938-ban nagyobbítottuk. Még egy tisztilakás is épült ebben az évben, de ez 1944-ig befejezetlen maradt. Az új cukorraktár 1933-ban épült. Ennek a helyén korábban két melasztartály állt. 1913-ban munkáskaszárnyák és cukorellenőri lakás is épültek. Üj-Hatvanban, a Béla-telepen három utca, és Ó-Hatvanban, a régi Lili- telepen öt ház épült. Ezek az építkezések még az első világháború előtti időre esnek. 1939—40-es években már ott tartottunk, hogy egy kicsit megpihenhettünk. Ugyanakkor nagyon szerettük volna, ha az egész cukorgyártást villamosítják. Öllé igazgató hozzá is kezdett, hogy a jól kigondolt terveit megvalósítsa. Ehhez azonban sokkal több vízre lett volna szükségünk. Mondták is sokan: „... kevés a Zagyva! Vezessük bele a Dunát!” Igaz, hogy már többször is volt a kelleténél több vizünk, mert négy ízben; 1897., 1907., 1939. és 1940-ben az árvíz sok kellemetlenséget okozott a gyárban, s mi lesz, ha idejön a Duna? ... Mindent összevéve: az 1940-es és a későbbi évek legfontosabb feladata az volt, hogy az egész gyárat villamosítsuk.” 43