Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - JELENÜNK - Mészáros György: Cigánysorsok
— Csináltuk már A.-val, amit ma- máéktól láttunk — mondja. — Meg itt vót egy magyar autós bácsi is egyszer és kilestük a padláslyukon, hogy mit csináltak J.-vel (nővére). — Máskor is szoktak idejárni a nővéredhez? — Néha. J.-t csak felveszik és elmennek D. fele. Vót már, mikor gyalog jött haza, de mindig hoz pénzt. Most bajba van, mert hasas. Csak itt- hol ül. Megpróbáltam J.-vel beszélni, de amikor bekapcsoltam a magnót, egyetlen kérdésemre sem válaszolt. Anyja beszédesebb és elkeseredettebb: — Meg fogunk dögleni az éhségtől. A vót uram H.-ba szökött egy fiatal cigánykürvávál és nem dogozik. Egy fillért se tudok kiszedni belőle. Magam vagyok, mint az ujjam. J. segített, de az a hülye F. felcsinálta, oszt itt hagyta. Most nekem kell tartani.. . Nagyon jók itt hozzám M.-en. Most is kaptam ruhát a varrodás asz- szonyoktól a gyerekekre ... Csak tél ne lenne* te márel o del les! (Verje meg az isten!). A családi pótlék két hétig tart, utána? . . . Ősszel a határt járjuk. Ne, ne csórelásra gondoljon. Böngészünk. A kukoricatörés után a téesz felégeti a szárat, de utána zsákszámra szedjük össze a kukoricacsöveket. Csak az a baj, hogy kicsit feketék. Járunk a szőlőbe is böngészni szedés után. A gyerekek ebbe segítenek. Még a tarlón is találunk annyi búzát, hogy ocsunak eladjuk. A magyarok mindent megvesznek, mert ócsó. Sose ettünk annyi szilvát meg cseresznyét, mint az idén. A téesz csak a felét szedte le. A magyarnak ingyen se kell. Nekünk meg kenyérrel megvót a reggeli és a vacsora. Oda járt az egész cigányság. Csuda jó világ vót. Odakinn a nagymama kergeti ki az idegen cigánygyerekeket az udvarról. Cigányul átkozódik, A gyerekek nem futnak el, csak hátrálnak, visítva grimaszolnak, meztelen feneküket mutogatják. — Lánya tisztességesebb munkát is kereshetne — mondom szemrehányóan M. J.-nek. — Mi csinájjak. Montam má neki, de tán jobb is így. Kell a péz. Asz hiszi, hogy a magyarok nem csinájják? — Mi lesz a gyerekkel? — Felnő a többivel. — Biztos, hogy az az F.-i cigányfiú az apa? — Hát persze. A vót ura, az a rohadt. Az egész családja az. Ismerjük őket. Az apja öt évet kapott mert saját lányát felcsinálta. — Hogy-hogy? — ... F.-ben laktak akkor, egy fődbe ásott lyukba (veremház). Tudja, hogy alszanak ott a cigányok? Legbelül keresztbe a gyerekek, aztán a romnyi (feleség), az ajtóná meg a rom (férj). Lagziba vótak és a lánygyerek annyja után ment csak haza. Az apja meg berúgott, hazament, oszt lefekütt. Azt hitte K. (felesége) fekszik a szélin, ahogy szokott. A lánya meg nem szót. Csak akkor zárták be a robijába (börtön), mikor már a gyerek is megvót. Hát ilyenek is vannak. — Harmincéves és tíz élő gyereke van. Most a tizenegyedikkel terhes. Hány gyermeke halt meg? — Kettő. Várjon csak! De, kettő. Az egyik halva jött a világra. — Mindig kórházban szült? —• Nem mindig, de legtöbbször. — Élettársaival miért nem vigyáztak, hogy ne legyen ennyi gyerek? — Mi sohase vigyázunk. Ha jön, hát jön. A magyar cigányok már uradzonak. Szednek valami drabot (gyógyszert) és nincs gyerek. De én tudom, hogy attó semmi se jó. Mindenfélét kapni tőle. — Szereti gyerekeit? — Már hogyne szeretném. Sose tudnám beadni őket államiba. Vannak, akik szülés után kórházba hagy- gyák. Én még ezt a nyomorékot se adom. Pedig de ver az isten Vele is. — Nem gondolja, hogy a szeretettel gondoskodás is jár? Ha háromnégy gyereke lenne... — Akkor is olyan szerencsétlen vónék, mint így — vágott közbe indulatosan. — A gyerekeket miért nem kényszeríti iskolába? — Nem bírok má velük. De az iskola se. Minden évben járnak egy kicsit, aztán itthol vannak. Bele lehet ebbe bolondulni. (Pálinkát iszik sörös üvegből). — Szokott inni? — Ha tudok. Ha iszok, mindent elfelejtek. Sose rugók be, mert tudja, ismer. Lassan sétálunk ki az udvarról. Az utca másik oldalán nem-cigányok laknak. A hídon ácsorognak és érdeklődéssel figyelik mi történik. Amikor hallótávolságra érünk, egy idősebb paraszt bácsi elindul felénk: — Mikor viszik már el ezeket innen? Megbolonditják az egész utcát, A gyerekek még ződen leszedik a gyümölcsöt... Nem szóltam. Nem tudtam mit mondani, csak keserűen néztem az öregre, egyenesen a szemébe. Valamit megérthetett tekintetemből, mert visszalépdelt a hídra és nem erőskö- dött a válaszért. Szerencsére az M. J.-hez hásonló cigánycsaládok már igen kevesen vannak, de az ő életvitelükből születnek a bántó általánosítások, a mindennapok gyötrő cigánygyűlölete. A községi tanács felszámolta a cigánytelepet. A kézműves családok (seprűkészítők, kosárfonók) nagyon jól érzik magukat a régi, rendbe hozott parasztházakban. A nem-cigány környezetükkel jól megvannak. M. J.-ék életkörülményei is megváltoztak, de vajon mennyi idő kell még ahhoz, hogy felnőjenek a kapott anyagi kultúrához, egészséges igények szülessenek lelkűkben, amelyet csak a tisztességes munkával elégíthetnek ki. De sorsuk mégis megindítóan fájdalmas. Irtózatosan küszködnek a régi és az új élet közé szorulva. Megérteni és segíteni kell őket. Mészáros György 27
