Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - JELENÜNK - Gyurkó Géza: Az egyetlen pillanat
dó válasznak nincs szerepe a vádlott tettének megítélésében . . . A BÍRÖ: A bíróság helyt ad a védelem kérésének. Tessék tehát válaszolni és próbáljon meg pontosan idézni. .. A TANÚ: ... Az úgy volt... szóval, hogy azt mondtam, akkor engem valami piás csajnak néznek, mert itt ülök és egyedül iszom.. . Meg talán azt is mondtam, hogy majd azt hiszik, ez az autós pacák le akarja itatni a kis madarat... AZ ÜGYÉSZ: ... a hang, amit itt és most megüt, meglehetősen bizalmas ... Egy félórai közös autózás után, hogyan használhatott ilyen hangot egy eddig ismeretlen férfival szemben? A BlRÖ: .. . tessék erre is kitérni a válaszban . .. A TANÜ: Nem tudom... Ne tes- senek haragudni, de olyan jópofa pacák volt a .. . Elnézést olyan rendes embernek, meg vidámnak és fiatalosnak is tűnt a tisztelt vádlott. .. Hogy nem is tudom, de jól eldumáltunk azalatt a fél óra alatt is, amíg ahhoz a csárdához értünk, ahová meghívott... Igen, és akkor mondta, hogy ő soha sem szokott inni gépkocsin ... Azt is mondta, valahogy úgy mondta, hogy neki egyezsége van a kocsijával. Ha az iszik, mármint benzint, akkor ő nem, mármint semmit, ami „a” betűvel kezdődik . .. A bírósági folyosón, még az ítélet- hirdetés előtt: — ... és kértem, egy féldecit magamnak is ... A lány konyakot ivott, én meg valami keserűt... Már nem is tudom, hogy mit. És azt sem tudom, hogy miért ittam ... Otthon sem szoktam, csak ritkán. De akkor valahogy bennem volt az ünneplés. A húsz év. Mellettem ez a jópofa fiatal lány... És húsz perc legfeljebb hazáig. Koccintottunk. Igen, persze, hogy mondtam az évfordulót, azért is koccintott velem. S talán azért is fogadta el. Mert láttam, hogy megkönnyezte a konyakot.. . Az egész tíz percig tartott, aztán vissza a kocsiba, nyomás hazafelé. A SÉRTETT: Igenis, kérem tisztelettel ... Igenis ott ültem az árokparton, mert hogy fájt a lábam. A jobb lábam fájt kérem tisztelettel, mert hogy reumája van a jobb lábamnak. Azért is nem dolgoztam aznap a téeszcsében, mert mint mondtam kérem tisztelettel, nagyon hasogatott a jobb lábam ... Valószínű az időjárás változás lett volna . .. Igenis kérem tisztelettel nem jósolok... Még vagy öt kilométerre voltam a falutól, dolgom sem volt olyan sür- getős, hát csak ültem ott az árokparton, majdcsak jön valaki. Már úgy értem autóval, vagy valamivel, amire felkéredzkedhetek ... Az országúton, a főútvonalon tízegynéhány kilométer a járási székhely. De van ott egy másik út is, egy elágazó, amely nagy ívben halad a város felé. Nemrégen csinálták ezt meg. Keskeny, éppenhogy csak egy autóbusz fér el rajta, de szép út. Erdőktől foltos hátú kis dombok között kanyarog, a völgyet hegyhát, már inkább csak olyan hegyecske háta váltja, azt meg patak mosta újabb kis szurdok. Se forgalom erre, következésképp se zaj, csak a tavasz csendje, háborítatlan színe és a vetések, erdők, mezők rügyduzzadása. Két kilométerre se a főútvonal ezredfordulós világa, de már a szinte érintetlen természet öleli magához az erre térülőt, mintha századdal lépett volna visz- sza időben, térben is tán. De, hogy két évtizedet biztosan, az aligha vitatható. A bírósági folyosón, még az ítélet- hirdetés előtt: — ... a feleségem, azazhogy a volt feleségem el sem jött a tárgyalásra ... Talán igaza van. Nem tudtam meggyőzni, hogy semmi közöm a lányhoz. Annál rosszabb, mondta, mert ha legalább valami tartós viszony lett volna köztünk, akkor még megértette volna ... Dehát te őrült vagy, hiszen a lányom lehetett volna... Éppen ez az, mondta, ilyeneket szedhettem fel én rendszeresen, ilyen kis rüfkéket, mert olyan mélyre süllyedtem már, hogy akár ölni képes lettem volna, csakhogy ... Nem a gyerekek nincsenek itt. Szégyenük. Képzeld el az apjukat, aki tizenéves pipiket szed fel rendszeresen az országúton, és jó isten tudja, hogy mit nem csinál velük.. . Illetve, nagyon is lehet tudni, hogy mit csinál... Hát így állok én most öregem. Ide jutottam. Csak azt tudnám, hogy miért ver engem az isten, vagy a sors, amikor végtére nem is csináltam semmit. . . AZ ÜGYÉSZ: ... ha a vádlott nem akart semmit, ha nem voltak céljai, akkor miért tért le a főútvonalról? A kerülő útra, csak azért, mert arra szebb a vidék? A VÉDŐ: Kérem a tisztelt bíróságot, hogy mentse fel a vádlottat a válaszadás kötelességétől, miután megítélésünk szerint a tisztelt vádhatóság kérdése nincs alapvetően összefüggésben a vádlott itt tárgyalandó bűncselekményével... A BÍRÖ: ... a cserbenhagyásos gázolás ezen a bizonyos és az ügyész úr által is figyelembe vett útszakaszon történt... Vádlott, válaszoljon ... A VÁDLOTT: ... nem tudok érdemben válaszolni. Fogalmam sincs miért. Ma biztosan nem mennék el arrafelé. Eszem ágában sem volt egy újjal sem nyúlni az utasomhoz... Egyszóval a tanúhoz ... Talán csak jó volt még egy kicsit autózni azon a szép úton. Talán ... igen ... lehet, hogy csak a város közeli és így gyakoribb ellenőrzéstől tartottam, mert hogy megittam azt a féldecit... De az is lehetséges . .. szóval nem tudom. Nem tudok visszaemlékezni ma már, hogy bármilyen különösebb okom lett volna. Dehát mindig mindenhez kell egy különösebb ok? A sértett nem azért ült az árokparton, mert reumás volt. Az is kétségkívül beigazolódott, hogy soha nem is volt reumás, de annál többet részeg. Aznap is, ahelyett, hogy munkára ment volna — a D.-i termelőszövetkezetben dolgozott, mint udvaros —, már kora reggel a falu széli kocsmába ment, ahol saját bevallása szerint is három féldeci pálinkát és két korsó sört ivott meg. Éhgyomorra. Mert hogy éppen azon a kora reggel hozták meg a sört és ezt ő — mint elmondta — észrevételezte. És nem is hazafelé tartott, hanem a másik, a nagyobb községbe, ahol áthaladván a főútvonalon, napközben is nyitva van a kocsma. Elaludt-e az árokparton a már erősen pityókos volta miatt, és felriadt az autó zajára, vagy már félig kialudtan, tudatosan ült az árokparton a kilométer- kövön egy arra járó gépkocsira várva? — azt nem lehetett eldönteni. Az azonban tény, meglehetősen imbolygó egyensúlyi helyzetben kászálódott fel, hogy leintse a közeledő gépkocsit, venné fel, vinné el a faluig... A bírósági folyosón, még az ítélet- hirdetés előtt: — ... én nem láttam, hogy imbolygóit volna. Csak azt láttam, hogy valaki ott áll, mint valami madárijesztő, a zöld árokparton, felette és mögötte a kék ég. Az egész kép olyan valószínűtlen volt, és olyan nevetséges így is egyben, hogy nem is lehetett komolyan venni.. . Egy kicsit megstruccoljuk, jó? .. . Mint en17
